Három új játszótér épül régiónkban

Májusra készülhet el a Csillagerődöt mintázó interaktív játszópark Komáromban, nem sokkal később pedig a megnyert méhecskés játszóterek is elkészülhetnek mind Komáromban, mind Gútán. Biztosnak látszik, hogy a nyár elején már mindegyik játszóteret birtokba vehetik a gyerekek, legfeljebb a járványhelyzet szólhat közbe.

A térségünk városait tömörítő Pons Danubii EGTC Cultplay elnevezésű pályázatával összesen 2,7 millió eurós támogatást nyert el tematikus élményparkok építésére kilenc szlovákiai és magyarországi városban. A támogatás nagyobb része, 2,45 millió euró az Európai Régiófejlesztési Alapból származik az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program támogatásával, a költségek 10 százaléka állami társfinanszírozás, 5 százalék pedig az önrész.

Az interaktív játszóparkok mindegyike egy-egy másik térségbeli turisztikai látványosságot formáz. Elsőként Ógyallán épült meg az élménypark az Oroszlányi Bányászati Múzeum mintájára, majd Vágsellyén (a majki néma barátok kolostorát formázza), Dél-Komáromban (észak-komáromi központi erőd), Érsekújvárban (az egykori helyi várat mintázza) és Gútán is (a tatai vár kicsinyített mása). Hónapokon belül Oroszlányban, Kisbéren és Észak-Komáromban is megépülnek a játszóparkok, utoljára vélhetően a tatai játszótér készül el – tudtuk meg Bara Zoltántól, a Pons Danubii EGTC elnökétől. Bár az élményparkok elsősorban gyerekeknek készülnek, a felnőttek számára is rejtenek hasznos információkat: az adott turisztikai nevezetesség múltjáról tájékoztatnak, esetenként feladatok, játékok segítségével, három nyelven – magyarul, szlovákul és angolul. Ez ún. kiterjesztett valóság segítségével történik, ami egy számítógép által generált információs réteg kivetítését jelenti a valós térre, vagy egy objektumára – ehhez az elhelyezett QR kódokat kell beolvasni okostelelefonunkkal.

Az érsekújvári Cultplay játszótér

Májusban készülhet el a kis Csillagerőd

Sokáig úgy nézett ki, a gútai mellett a komáromi játszópark is felépül 2020-ban. Azonban az illetékes minisztérium, majd a Közbeszerzési Hivatal is hosszasan vizsgálta a kapcsolódó közbeszerzést – illetve előzőleg a pályázatot is –, majd végre tavaly év végén zöld utat adott a fejlesztésnek. Így már semmi akadálya annak, hogy Komáromban is megépüljön a dél-komáromi Csillagerődöt mintázó játszópark. Az észak-komáromi fejlesztés teljes költségvetése 360 ezer euró, a tematikus park alapterülete 327 négyzetméter lesz.

Jelenleg folyamatban van a játszópark elemeinek, paneljeinek gyártása. Ugyanaz a svéd tulajdonú társaság gyártja, mint amelyik Gútára és Dél-Komáromba is készítette. Egyelőre nem lehet pontos időpontot mondani, hogy mikorra készülnek el, de Keszegh Béla, Komárom polgármestere szerint előreláthatólag április folyamán a játékelemek összeszerelése is megkezdődhet a termálfürdő előtti területen és májusban akár birtokba is vehetik a gyerekek – amennyiben a járványügyi intézkedések ezt megengedik. Hivatalosan legkésőbb június végéig kell megépíteni a komáromi játszóparkot.

Az észak-komáromi strandfürdő előtt megépülő játszópark látványterve

Méhecskés játszóterek

A Lidl áruházlánc tavalyi, internetes szavazáson alapuló versenyén egy-egy Maja, a méhecske rajzfilm motívumait megjelenítő játszóteret lehetett nyerni. Országszerte 10 város nyert játszóteret a lakosok összefogásának és szavazásának köszönhetően, köztük Gúta és Komárom is.

Eredetileg már 2020-ra elkészültek volna a méhecskés játszóterek, ám a járvány miatt erre az évre halasztották megépítésüket. Pontos időpont azonban egyelőre nem ismert. „A játszótereket olyan ütemben szeretnénk megépíteni, hogy idén nyáron már használhassák a gyerekek. Jelenleg a különböző előkészületek zajlanak, a járványügyi helyzet kapcsán felmerülő technikai kérdések megoldása, áprilisban viszont már valószínűleg tudni fogjuk azt is, hogy pontosan mikor készülnek el az egyes játszóterek“ – válaszolta kérdésünkre Tomáš Bezák, a Lidl üzletlánc kommunikációs igazgatója. Az üzletlánc ünnepélyes nyitóbulik keretében adná át az új játszótereket, amennyiben a járvány miatt később sem lesz lehetőség ezek megtartására, alternatív megoldással is készülnek.

Gútán Puruk városrészben, az Állomás utca és a Pozsonyi utca találkozásánál jelölték ki a méhecskés játszótér helyét. Komáromban pedig már a harmadik ilyen játszótér épülhet meg a lakosok összefogásának köszönhetően: 2018-ban a Megyercsi utca közelében épült nyereményjátszótér, 2019 júniusában az egykori Szabadság utcai iskola udvarán adtak át egyet, a legújabb pedig a Komenský utca és a Tél utca közötti zöld területen kap helyet. Komárom polgármestere ezzel kapcsolatban megjegyezte, a játszótér alapjait a városnak kell kiépítenie, ám az üzletlánc egyelőre az önkormányzatnak sem jelezte, mikor tervezik az építkezés megkezdését.

Ezzel együtt is elmondható, néhány hónapon belül két új, menő játszótérrel gazdagodik Komárom, eggyel pedig Gúta.

(csá)

Nyitókép (Študio – 21 plus): A tatai várat mintázó gútai élménypark tavaly szeptemberre készült el, ám a járvány miatt egyelőre nem vehették birtokba a gyerekek

Top