Még idén megépül a fürdő egy része

NASZVAD. Naszvad önkormányzati képviselői 2014-ben úgy döntöttek, hogy önerőből vágnak bele egy élmény- és gyógyfürdő kiépítésébe. Mivel költséges beruházásról van szó, több szakaszra bontották le. Az első szakasz 3 millió euróba kerül, ez a főépület megépítését foglalja magába, továbbá egy 75 személyes wellness és gyógymedencét, egy úszómedencét, valamint egy gyermekmedencét is. Ez a rész lehetővé tenné, hogy a fürdő korlátozott kapacitással télen is működjön.

NASZVADI FÜRDŐ 3

Nemrégiben a község képviselői a helyszínen is meggyőződhettek a munkálatok jelenlegi állapotáról. A terepszemle során kérdéseket tehettek fel a település polgármesterének, Haris Józsefnek és a regionális fejlesztési hivatal vezetőjének, Ondrej Šubának.

Jelenleg a fürdő főbejárata, a szociális helyiségek, a raktárak és a technológiai helyiségek építési munkálatai folynak. A főépületben elkészült a villanyhálózat, a szellőző berendezés, a központi- és talajfűtés és a külső vakolás. Kiépítették a téli teraszt és megkezdték a medencék építését. Az eddigi munkálatokra 1,63 millió eurót költöttek.

A képviselő-testület június végén megtartott ülésén a község polgármestere arról tájékoztatott, hogy – amennyiben a fürdő területén tervezett telkek nem kerülnek eladásra – a tervezett 1,3 millió eurós hitelt fel kell emelni 1,5 millióra, hogy be tudják fejezni a fürdő építésének első szakaszát.

Az építés első szakaszát november végére tervezik befejezni, a teljes kapacitású üzemeltetését 2018 nyarára tervezik. A főidényben (4 hónap) napi 1 100, míg a többi 8 hónapban napi 160 látogatóval számolnak. Így évi 100 ezer eurós nyereség érhető el.

Korábbi cikkünkben megnézheti a látványterveket is.

(miriák)
KH felvétele

Top