Gútán már gyűjtik a konyhai biohulladékot

Gútán január derekán megkezdődött a tömbházas övezetekben a konyhai biohulladék szelektív gyűjtése.

A város még tavaly írt ki pályázatot a szolgáltatást végző vállalat kiválasztására, a közbeszerzést négy jelentkező közül az érsekújvári Brantner társaság nyerte, amely a legjobb árat (16 224 euró) kínálta. A város egy évre szóló szerződést kötött a céggel. Ennek értelmében a társaság legalább hetente egyszer, de szükség esetén akár többször is üríti, pontosabban a telit elviszi és tisztára cseréli a tömbházaknál elhelyezett, hermetikusan zárt barna kukákat. Összesen 18 ilyen gyűjtőedényt helyeztek ki a már meglévő konténerállásokhoz, további kettőt pedig a Gúta Service városi cég gyűjtőudvarába. A lakosokat a városi hivatal honlapján, valamint szórólapokon értesítik arról, milyen hulladék is való ezekbe a kukákba, és mi nem.

Más a helyzet a családi házas részeken, ahol egyelőre a zöldhulladék gyűjtésére koncentrálnak. A város két évvel ezelőtt egy közel egymillió eurós környezetvédelmi projekt részeként a zöldhulladék gyűjtésére alkalmas kukákkal látta el a családi házban élőket. A polgárok továbbra is ezekbe a kukákba helyezhetik a konyhai hulladéknak azt a mindegy 85 százalékát kitevő részét, amelyet eddig is bele lehetett tenni a zöldhulladék közé. Ezeket a barna kukákat a város kéthetente üríti. A konyhai hulladék maradék részét pedig, ami nem való a zöldhulladék közé, a Gúta Service telepén elhelyezett tárolókba vihetik a lakosok. Míg a korábbi években március és november között szállították el a zöldhulladékot a házaktól, idén már egész évben biztosítják ezt a szolgáltatást. A város ugyanakkor még tavaly pályázatot nyújtott be kis házi komposztálók vásárlására, sikeres elbírálás esetén valamennyi családi házhoz komposztáló is kerül.

A hatékonyabb hulladékgazdálkodás és az igazságosabb teherviselés szempontjából lényeges lépés lesz, ha bevezetésre kerül a mennyiség alapú számlázás is. Ez azt jelenti, hogy a lakosok a kitermelt vegyes háztartási hulladék mennyisége alapján fizetnek majd. A kukákat leolvasókkal látják el, a hulladékszállító autók pedig mérik majd az egyes kukákból beöntött szemét súlyát. A szolgálató kiválasztására a város már kiírta a közbeszerzést, de az első kör sikertelenül zárult, ezért hamarosan új közbeszerzést hirdetnek.

„A konyhai biológiai hulladékgyűjtés, a lakossági komposztálás, valamint a mennyiség alapú számlázás bevezetésétől azt várjuk, hogy a már évek óta működő osztályozással kiegészülve lényeges változás következik be a szemétgyűjtés és kezelés terén városunkban – mondta lapunknak Finta Zoltán hivatalvezető. – Bízunk benne, hogy az elkövetkező hónapok tapasztalatai alapján őszre egy teljesen új általános érvényű rendeletet tudunk kidolgozni és a testület elé tárni, amely jövőre sokkal hatékonyabb hulladékgazdálkodást eredményez.”

Mi kerülhet a konyhaihulladék-tárolóba:

Ételmaradék = növényi vagy állati eredetű élelmiszer
Hús, hal, tejtermék, tojás, tojáshéj
Öreg kenyér és péksütemény
Szavatossági időn túli élelmiszer
Zöldség- és gyümölcshéj
Romlott gyümölcs vagy zöldség
Kávé- és teamaradék

Mi nem kerülhet a konyhaihulladék-tárolóba:

Folyadék állagú biohulladék (levesek, mártások, víz)
Kerti zöldhulladék (falevél, fű, faág)
Használt olaj vagy zsiradék
Élelmiszer csomagolóanyaga
A kommunális és osztályozott hulladék egyéb fajtái

vkm

Kapcsolódó cikkeink:

Épülnek a zárt kukatárolók
Gútán nem emelkedik idén a szemétdíj
Drágán szemetelünk

Top