Komárom többet fizet a szemétért

Múlt hétfő óta újra teljes mértékben az izsai szemétlerakatot használja Komárom. Jó hír, hogy a szemétháborúnak egyelőre vége, ugyanakkor az már kevésbé, hogy ehhez az is kellett, hogy a város elfogadja, ezentúl 10 euróval többet fizet a lerakott vegyes hulladék tonnájáért. Az erről szóló szerződés-kiegészítést a polgármester írta alá. Januártól tovább drágulhat a szemétkezelés.

Az elmúlt hetek a hulladékgazdálkodás körül kialakult vitákról szóltak Komáromban. Mint megírtuk, a komáromi képviselő-testület júniusi ülésén elutasította, hogy a város 3,5 millió euróért megvegye az izsai szeméttelepet üzemeltető Reko Recycling vállalatot, és nem hagyta jóvá azt sem, hogy a társaság júliustól 18,50 euróról 29,90 euróra emelje a vegyes hulladék tonnánkénti lerakati díját a város számára. Ez utóbbit a vállalat azért kérte, mert Komárom eddig mélyen a piaci ár alatt helyezhette el a lakossági szemetet az izsai telepen, a cég összes partnere közül a legolcsóbban.

Lezárult a szemétháború

Három nappal azután, hogy a képviselők mind az áremelésre, mind a telep megvételére nemet mondtak, a Reko Recycling minden előzmény nélkül bejelentette, hogy műszaki okok – egy szeméttömörítő munkagép meghibásodása – miatt a továbbiakban nem veszi át a város szemetét. Emiatt bő 24 óráig a városból nem tudták elhordani a hulladékot, és jobb híján a városvezetés a negyedi szemétteleppel egyezett meg. A részben Gúta város tulajdonában lévő lerakat 31,50 euró/tonna áron vette át Komárom hulladékát, ami a piaci árhoz képest nem számít drágának. Ugyanakkor természetesen jóval több, mint 18,50 euró, és a hulladékkezelés teljes költségét jelentősen megdobta az is, hogy a komáromi kukásautóknak – a Clean City járműveinek – 25 kilométer helyett 90 kilométert kellett megtenniük egy fuvar szeméttel.

Az izsai lerakatot üzemeltető vállalat szerint véletlen egybeesés, hogy pont a számukra kedvezőtlen döntéseket hozó testületi ülés után voltak kénytelenek leállítani Komárom szemetének átvételét – erről azonban a város közvéleménye egész mást gondolt. A városvezetés elfogadhatatlannak és diszkriminatívnak nevezte a cég eljárását, utalva arra is, hogy egy héten át csak Komárom szemetét nem vették át. Július első hetében – miután a felek tárgyaltak a megoldásról – a telep már fogadta a komáromi hulladék felét, végül múlt hétfőtől már újra átvette a városban termelődő összes szemetet.

Komárom elfogadta az áremelést

Csakhogy ennek ára volt. Keszegh Béla polgármester, aki korábbi nyilatkozata szerint a szeméttelep megvételét tartotta a város számára legelőnyösebb megoldásnak, most kérdésünkre elmondta, többszöri egyeztetés nyomán módosították a város és a vállalat közötti, elvileg 2026-ig hatályos szerződést, mégpedig úgy, hogy a város mostantól már magasabb lerakati díjat fizet. „Ebben a kérdésben a polgármester saját hatáskörben is dönthet, nem szükséges a testület jóváhagyása. Komárom kiszolgáltatott helyzetben van, miközben a cég azzal érvelt, hogy a 18,50 eurós lerakati díj a működési költségüket sem fedezi. Végül abban egyeztünk meg, hogy júliustól a cég által korábban követelt árhoz képest 1 euróval kevesebbért, 28,90 euróért hordhatja a város az izsai telepre a vegyes hulladékot“ – válaszolta a polgármester, hozzátéve, az építési hulladék esetében 3 eurót tudtak lealkudni a korábban kért árból, így itt 12 euró/tonna lett a végső ár. Megjegyezte, a vállalat ismételten jelezte, hogy kész felmondani a 2001-ben 15+10 évre megkötött partneri szerződést. Ez Komárom számára hosszú távon költségesebb lenne még úgy is, ha az egyoldalú felmondás miatt a cég – legalábbis a szerződés értelmében – köteles lenne bírságot fizetni. Ebben az esetben a Reko Recycling a jövőben „bármekkora“ lerakati díjat kérhetne a várostól.

Nem maradt mozgástér

Keszegh Béla kérdésünkre hangsúlyozta, mivel a képviselő-testület nem adott iránymutatást arra vonatkozólag, hogy milyen megoldást kövessen a város a szeméttelep kapcsán, és az ezt követő események érzékenyen érintették Komáromot, a zavartalan szemételhordás érdekében hozták meg a döntést. „Ezt megelőzően a városi hivatal jogi osztályával, illetve a város pozsonyi jogi szakértőjével is egyeztettünk a lehetőségeinkről, ám nem sok mozgástere maradt a városnak, minden más alternatíva drágább volt“ – fűzte hozzá a polgármester. Megjegyezte azt is, hogy az így megnövekedő költségekre forrást kell találni a költségvetésben, ami elvileg rendelkezésre áll, ugyanakkor ehhez a képviselő-testület jóváhagyása is szükséges – várhatóan a szeptemberi ülésen lesz téma a kérdés.

A polgármester hozzátette, a vállalat másfél éve kéri a lerakati díj emelését. Erre egyébként a szerződés is lehetőséget ad, konkrét összeg megnevezése nélkül. Legutóbb 2017-ben került sor emelésre.

Januártól még drágább lesz

Rossz hír, hogy januártól valószínűleg még többet kell majd fizetnie a városnak, hiszen a hatályba lépő törvény szerint 2021-től a lakossági vegyes hulladékot is elő kell válogatni mielőtt a lerakatba tömörítenék. Ezt az előválogatási folyamatot jelenleg csak az izsai szeméttelep tudja elvégezni, mivel egy ilyen csarnok és a szükséges berendezés engedélyeztetése is legalább egy évig tart, vagyis a polgármester szerint ezt a plusz szolgáltatást majd ki fogja számlázni a vállalat, és Komáromnak más lehetőség híján ezt el is kell majd fogadnia.

Arra a felvetésünkre, hogy mindez mennyiben befolyásolja majd a lakossági szemétdíjat, sor kerülhet-e emelésre, Keszegh Béla azt felelte, két lehetőség van: „Vagy megemeljük a lakossági hozzájárulást, azaz magasabb lesz a szemétilleték, vagy pedig a város még nagyobb összeggel lesz kénytelen támogatni a hulladékkezelést, ami azonban azt is jelenti, hogy más fejlesztésekre kevesebb pénz jut.“

(csaba)

Kapcsolódó cikkeink:

Szemétháború Komáromban?

Háromszoros nem szemét-ügyben

Megvegye-e Komárom az izsai szemétlerakatot?

Top