Év elején alakult meg Kürtön az autentista borászok szövetsége, amely több közös bemutatkozás után most egy új rendezvénnyel jelentkezik a régióban. Június 14-én, szombaton kerül sor az első piknikre a kürti 1075 borászat udvarán, ahol minden az autentikus gondolkodás jegyében készül.
Január 31-én egy charta aláírásával megalakult a Szlovákiában tevékenykedő autentista borászok szövetsége. Érdekessége, hogy négy magyar borász alapította ezt az újszerű összefogást. Szigorú feltételeket szabtak maguknak. Röviden talán úgy jellemezhető a folyamat, hogy a legtermészetesebb, vegyszermentes borkészítésre tettek fogadalmat. Bár az aláírt dokumentum a szlovákiai borászokat fogja össze, érdekessége, hogy mind a négy alapító tag magyar. A kezdeményezésben nagy szerepet vállaló Sütő Zsolt a kürti Strekov 1075 borászat vezetője, a komáromi Mátyás András Kisújfalun termeszti a szőlőt, Kasnyik Tamás és Gábor pedig a széles régióban is ismert kürti borászok.
Kasnyik Tamás borász a Deltának elmondta, hogy azért gondoltak egy családiasabb rendezvény megszervezésére, mivel a Kürti borfesztivál már egy nagy megmozdulássá nőtte ki magát, így ott kevesebb az alkalom a beszélgetésre. Az 1. Kürti piknik viszont egy közvetlenebb, intimebb hangulatot kíván biztosítani, ahol akár a borászokkal, akár az ételek készítőivel is jó alkalom nyílik diskurálni. A három kürti borászaton kívül – akik alapították a szövetséget – két morva borász is érkezik az 1075 borászat udvarán szerveződő rendezvényre.
“A piknik minden részletében az autentikus gondolkodás kap teret. A vegyszermentes kézműves borokon kívül a Slowfood nevű mozgalom biztosítja az ételeket, de a zenei programokban is különleges magyar és szlovák folklór kap majd teret” – árulta el Kasnyik Tamás. A Slowfood mozgalom a gyorséttermek tömegétkeire (fast food) reagáló kezdeményezés, amely szigorú előírások mentén kínál természetes falatokat. A kürti rendezvényre kézműves sajtokkal, húsételekkel érkeznek, de grillezni is fognak.
A június 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődő piknik késő estig tart, a belépés ingyenes. A szervezők úgy gondolják, hogy egy megfelelő előhangja lehet a Kürti borfesztiválnak, amelyre idén július 19-20-án kerül sor.
(kb)