Aranysávos oklevél az alkotó pedagógusoknak

Különleges ünnepségnek adott helyszínt június 11-én a komáromi Limes Galéria. Az oktatás-nevelés mellett a szabadidejüket kreatív, művészi alkotásnak szentelő szlovákiai magyar pedagógusok tárlatmegnyitóval egybekötött díjkiosztón vehették át a legkiemelkedőbb művekért odaítélt Aranysávos oklevelet, valamint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) kategóriánkénti különdíját.

„A Limes Galériában olyan alkotókat üdvözölhetünk, akik a társadalomban hivatásszerűen betöltött szerepük, a pedagógia mellett más területen is jeleskednek, és betekintést engedve belső világukba megmutatták művészi énjüket” – szólt az egybegyűltekhez Fekete Irén, a SZMPSZ országos elnöke. Elmondta továbbá, hogy az ősz folyamán első ízben, Alkotni is engedd… címmel meghirdetett országos művészeti versenybe a Felvidék minden magyarlakta tájáról bekapcsolódtak a pedagógusok. Négy kategóriában 178 pályamű érkezett be, melyeket elismert szakemberekből álló zsűri bírált el. A Komáromi járás pedagógusai az összes kategóriában Aranysávos elismerést vívtak ki maguknak.

Képzőművészet kategóriában a Jókai Mór Alapiskola pedagógusa, Jókai Éva, a Marianum Egyházi Iskolaközpont tanára Vas Bodzsár Katarína, és a naszvadi alapiskola pedagógusa, Petrik Karin vehette át az Aranysávos minősítésről szóló oklevelet. Iparművészet kategóriában a Marianum tanára, Galo Lukács Tímea alkotásai lettek díjazva. Fotó, montázs, számítógépes grafika kategóriában a Selye János Gimnázium tanára, Nagy András Színes termékfotó c. képe mindamellett, hogy Aranysávos lett, még kiemelt dicséretben is részesült, Tanári mindennapok – látszat és valóság című fotója pedig a SZMPSZ különdíját nyerte el. Irodalom kategóriában Németh Csillának, a Marianum tanárának és Jóba Szivek Katalinnak, a bátorkeszi Kováts József Alapiskola pedagógusának műveit sorolta a zsűri a legkiválóbbak közé.

„A pályázatnak köszönhetően mi, pedagógusok is megmutathatjuk a bennünk szunnyadó művészt, és nemcsak saját örömünkre alkothatunk, hanem a nagyközönség örömére is. Rajztanár édesanyám már kiskorom óta belém csepegtette az alkotás örömét, nálunk a családban a szabadidő egyet jelentett a kézimunkával. Hiszem és tapasztalom, hogy az alkotó tanár alkotó diákokat szül, hiszen pedagógusként egyfajta példaképek is vagyunk a gyerekek számára, és a gyerekek igenis szeretik a szépet. Számtalanszor előfordult már, hogy a diákok maguk kérdezték, megtanítom-e őket olyan filckitűzőket varrni és rózsákat horgolni, amilyeneket én hordok nap mint nap a tanórákon. Ilyen kéréseket mindig szívesen teljesítek, hiszen a tananyag átadása mellett arra is meg kell tanítanunk a diákokat, hogyan lehet értelmesen kitölteni szabadidejüket ebben a telefonfüggő világban, s ezáltal rávezetni őket arra, hogy az alkotás az egyik legnagyobb örömöt és szabadságot adó tevékenység az ember életében. Az alkotás számomra a tökéletes kikapcsolódás a hétköznapi mókuskerékből, minden perce hihetetlen energiával tölt fel – a tervezés fázisától kezdve az utolsó öltésig. Egyrészt azért jelentkeztem az alkotópályázatra, hogy másokkal is megismertessem ezt a viszonylag bonyolult ékszerkészítési technikát, másrészt pedig, hogy a kész ékszereim művészi élményt nyújtsanak a közönségnek, hiszen nagyszerű érzés rácsodálkozni arra, ami szép, és amit a tehetség szül.” – nyilatkozta lapunknak a sujtásékszereivel Aranysávos oklevéllel elismert Galo Lukács Tímea.

A SZMPSZ vezetősége látva, hogy az alkotópályázat országos szinten milyen nagy érdeklődést váltott ki a magyar pedagógusokból, úgy határozott, hogy idén is meghirdeti a megmérettetést.

A díjnyertes alkotásokat bemutató kiállítás július 4-éig tekinthető meg a Limes Galériában.

(janković)

Top