Özönvíz a régióban

Múlt kedden (május 26.) több településen is utcákat öntött el a víz a rendkívül heves esőzések következtében, patakok duzzadtak folyóvá. Szentpéteren, Bátorkeszin, Madaron, Újpusztán és Újgyallán is küzdöttek a hirtelen lezúduló csapadékkal. Személyi sérülés szerencsére sehol nem történt, a károk felmérése még tart. Egy nappal az özönvíz után körbejártuk az érintett településeket.

20150526_151409Madar – fotó:Gantner Ádám

Szentpéter legidősebb lakosai sem emlékeznek arra, hogy valaha is átéltek volna olyan esőzést, mint amilyenben múlt kedden délután fél 4 és fél 5 között volt részük. Az addig békésnek tűnő Dzsindzsa patak folyóvá duzzadt. A víz a környező dombokról zúdult a falura, amelyet két részre vágott – tájékoztatta lapunkat Jobbágy József polgármester. A falu főútját a délutáni órákban lezárták. Rövid időn belül 84 mm csapadék zúdult a községre, de már előző éjjel is 26 mm esett. A károk elhárításán a tűzoltókkal, helyi önkéntesekkel, közmunkásokkal együtt dolgoztak a falu lakosai. Homokzsákokat raktak le, és szivattyúkkal próbálták a víz útját állni. Szerda reggelre a helyzet stabilizálódott – erősítette meg a polgármester, aki szerint 40 éve nem élt át ilyen özönvizet a község. A károk mértékéről egyelőre nem tudott részleteket mondani: „A közút aszfaltja és a járdák több helyen beszakadtak. A házak pincéibe is betört a víz, több helyen a lakószobákban a parketta felszakadt, két családi ház került veszélybe, de végül nem kellett senkit kilakoltatni”.  Szentpéter néhány nappal korábban kapott egy tűzoltóautót (bővebben a 7. oldalon), ami most nagy segítséget jelentett, mivel nem kellett riasztaniuk a komáromi tűzoltókat.

A esővíz már a múltban is sok kellemetlenséget okozott a térségben. „A fő gond az, hogy a környező dombok nem a község tulajdonát képezik, a helyzet rendezéséhez csak a vagyonjogi viszonyok megoldása után kaphatunk támogatást. A jövőben szükség lenne esővíz tároló megépítésére, ami csökkenteni tudná a község körüli dombokról befolyó esővizet” – mondta Szentpéter polgármestere.

maurer peterBátorkeszi – fotó: Maurer Péter

Bátorkeszin közel egy órán át tartott az özönvízszerű esőzés, aminek következtében kiöntött a Fényes patak. Válságstábot hívtak össze, és a falu polgármestere, Labancz Roland rendkívüli állapotot hirdetett. A lezúduló csapadék előbb a falu felső részét, a Galambost érte el, majd a legalsó szakaszon okozott nagyobb pusztítást. Itt kedden délután az utak járhatatlanná váltak, ezért 2-3 utcát le is kellett zárni. Elsősorban a házak pincéit öntötte el a víz, egy házra pedig fa dőlt, de komolyabb kárt nem okozott. A község egészségügyi központjába is betört a víz, sarat hagyva maga után. Mintegy 30 önkéntes dolgozott a kárelhárításon. Bátorkeszin tavaly takarították ki a vízelvezetőket és árkokat, ami sokat segített abban, hogy nem lettek súlyosabb következmények.

Ahogy az heves esőzésekkor rendszeresen előfordul, most is elöntötte a víz a Bátorkeszi és Madar közti útszakaszt, mivel a domboldalról lefolyó csapadékot nem képes elvezetni a főút melletti árok.

Mátyus dominikMadar – fotó: Mátyus Dominik

Madaron összesen 100 mm csapadék esett, itt is válságstábot hívtak össze és rendkívüli állapotot hirdetett Édes István polgármester. A falu főutcáján lévő két kitisztított árok és az ugyancsak kitakarított madari patak sem tudta elvezetni a vizet, mely több helyen elöntötte a családi házak kertjét, udvarát, pincéjét. A lehullott csapadék a Sutyú-völgyet is teljesen elborította, károkat okozva a helyi gazdáknak is. Amennyiben nem sikerült volna megépíteni a 15-17 ezer m3 űrtartalmú, esővíz felfogására szolgáló tartályt, akkor a károk még nagyobbak lehettek volna.

Hetényen is gondok voltak, elsősorban Sport utcában, pincékbe, garázsokba folyt be a víz, itt a talajvíz jelenti a legnagyobb problémát. Újgyallán (Dulovce) még a hétfői viharban rongálódott meg két ház, de a heves eső is sártengert zúdított a településre, több pincébe és egy ház lakórészébe is betört a sár. Újpusztát (Mudroňovo) súlyosan érintette a természeti csapás, a házak felét valamilyen módon megrongálta a lezúduló ár, két lakóház súlyosabban is károsodott, a főútra is rengeteg sár került. Múlt héten minden településen zajlott még a kárfelmérés, az első becslések a legjobban sújtott településeken 100 ezres nagyságrendű károkról szólnak. Személyi sérülés szerencsére sehol nem történt.

(mir)

Top