Kosárlabda

Bilič: egy igazi családot alkotunk

Siniša Bilič Szlovéniában látta meg a napvilágot, 7-8 éves korában pedig focizni tanult, miközben kickbox edzésekre is eljárt. 14 éves volt, amikor hirtelen megnőtt, ekkor pedig szülei elvitték a ptuji kosárlabdacsapat edzésére. Onnantól kezdve pedig nem volt megállás. Pár évvel később már a Geoplyn Slovan Ljubljana csapatában játszott, ami Szlovénia egyik legjobb gárdájának számított. 22

A csapatunkban működött a kémia

Paulík Józsefet, a komáromi extraligás kosárlabdacsapat menedzserét minden egyes szezon után felkérjük egy kis értékelésre, ez pedig most sem maradhatott el. A Duna-parti fiúk az óvatos elvárásokhoz képest a döntőig meneteltek, miközben az európai kupaporondon is bemutatkoztak.

Az ezüstérem is szépen csillog

A komáromi kosárlabdacsapat az elmúlt héten szinte reménytelen helyzetből várta a szlovák extraliga döntősorozatának a folytatását, hiszen az ellenfél privigyeiek a négy győzelemig tartó párharcban már 3:0-ra vezettek. Ugyan szerdán sikerült hazai közönség előtt (96:88-ra) győzniük, pár nappal később viszont már nem volt kegyelem, ezzel pedig véget is ért a 2015/16-os szezon. BC Prievidza – MBK Rieker COM-therm Komárom 101:79 (26:20, 29:25, 29:23,17:11) –

A komáromi kosarasoké a kupaezüst

A Szlovák Kupa 2015-ös kiírásának döntő mérkőzéseit idén Komáromban játszották. A sérülések által megtizedelt hazaiak végül egy szépen csillogó ezüsttel örvendeztették meg szurkolóikat. 

Top