Utak és járdák javítását várják a lakosok

KOMÁROM. Több mint három hónap telt el azóta, hogy Komárom is csatlakozott ahhoz az országos weboldalhoz, melynek segítségével a lakosok közölhetik panaszaikat, illetve észrevételeiket a városban előforduló megoldandó problémákkal kapcsolatban.

odkaz1

Komárom márciusban kapcsolódott be az Odkazprestarostu.sk (magyarul Járókelő) portál által működtetett problémakezelő, panaszmegoldó rendszerbe, amely a polgárok számára lehetővé teszi a környezetükben előforduló különböző rendellenességek bejelentését, nyilvános közzétételét.

Összeszámoltuk, mivel kapcsolatban érkezett a legtöbb lakossági panasz, és egyértelmű eredményre jutottunk: a legtöbben az utak rossz állapotát kifogásolták, illetve – valamivel kevesebben – a járdák hibáira hívták fel a figyelmet. Minden harmadik bejelentés e két témáról szólt, sőt, közvetve néhány további eset is az utakat érintette: a közlekedést, a parkolást. Ugyancsak sokan panaszkodtak az illegális szemétlerakatok és a szétdúlt szemétkukák miatt. Néhány esetben a magas fű, vagy a zöld területek nem kielégítő karbantartása, a kanalizációval kapcsolatos gondok (kiadós eső után nem folyik el a víz), vagy éppen megrongált, elrozsdásodott lámaposzlopok miatt fordultak a lakosok a városvezetéshez.

A weboldal szerint csupán az esetek közel egyharmadában oldódott meg a probléma. Egy kicsit árnyalja a hivatal nem túl jónak tűnő teljesítményét, hogy akadnak olyan esetek, amikor nem a város az illetékes a probléma orvoslásában – például állami utat érint a panasz, ahol az útkezelő vállalatnak kellene lépnie, vagy éppen egy közlekedési probléma, amely a rendőrséghez tartozik, esetleg egy-egy lakos közreműködésére lenne szükség a megoldáshoz.

Králik Róbert városi szóvivő kérdésünkre elmondta, rendszeresen foglalkoznak a panaszokkal, melyeket igyekeznek is oldani, ez azonban eltart egy ideig. Az esetek 90 százalékában a városi hivatal kommunális osztálya az illetékes, hiszen az utakat, járdákat, hulladékot, zöld területeket érintő kifogások mind hozzájuk tartoznak. Elsősorban a kisebb javításokat tudják rövidebb idő alatt megoldani, a költségesebb beavatkozásokra sokszor nincs pénzkeret, illetve nincs kapacitásuk. Elsősorban tehát több pénzforrásból lehetne javítani a problémamegoldás hatékonyságán, ugyanakkor tény, hogy a weboldal annyiban beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hogy egy kiváló kommunikációs csatornává vált a város és a lakosok között.

Június elején a képviselők elfogadták, hogy a város több pontján megújuljanak a járdák. Amennyiben a július 7-i testületi ülésen második körben jóváhagyják azt is, hogy egy hitelkonstrukció segítségével egyszerre újuljon meg tucatnyi utca Komáromban, valószínűleg csökkennek majd a rossz utakkal és járdákkal kapcsolatos panaszok.

(cs)

(Cikkünk a Delta június 13-i számában jelent meg)

Top