„Dinamikus második félidőt tervezek“

stubi1

Stubendek László, Komárom polgármestere szerint több területen is lerakták az alapokat, és arra számít, hogy választási ciklusának második felében fokozatosan beérnek ezek gyümölcsei. Új munkahelyekről egyelőre nincsenek konkrétumok, a nagy útfelújítási projekt leghamarabb nyáron indul be. Az egészségi állapotával kapcsolatos pletykákra úgy reagált: Akit temetnek, az hosszú életű lesz.

Interjú Stubendek Lászlóval, Komárom polgármesterével

• Félidőhöz érkezett a négyéves választási ciklus. Elégedett?

– Vannak dolgok, amivel igen, de vannak olyanok is, amivel nem.

• Mivel elégedett?

– Nehéz ezt két mondatban összefoglalni, de úgy, ahogy az első év után, most is elszámolunk az elvégzett munkával. Annyit kiemelnék, hogy több olyan változást sikerült hoznunk, aminek kezd beérni a gyümölcse.

• Mondana példát?

– Elképzelésünk szerint hatékonyabban kell gazdálkodni, erre jó példa, hogy átszerveztük a parkolási rendszert. Most már nem egy külső cég a haszonélvezője a rendszernek, hanem egy városi céghez jut a bevétel nagy része, amit fejlesztésekre fordítunk. Átszerveztük a hivatalt, központi ügyfélkapu nyílt, egy helyre, a Tiszti Pavilonba került az összes főosztály, ahol szervezettebben dolgozhatnak. Nemcsak beszélünk a turizmusról, hanem lerakjuk a fontos alapköveket, a Dunamente TDM már 2017-ben komoly anyagi forrásokat hozhat Komáromba. A pályázatírásra külön alkalmazottat vettünk fel, jelenleg hat komolyabb pályázatunk van különböző formában versenyben, s a napokban kaptunk értesítést több százezres támogatásról.

• Ez azt jelenti, hogy Komárom lekerült a munkafelügyelet feketelistájáról?

– Mindent megmozgatunk, minden törvényes lehetőséget kihasználunk, hogy ezt megoldjuk. Teljesen aránytalan és értelmetlen ez a büntetés, és sajnos az újabb pályázatok, tervek készítése helyett ilyen örökség vesz el sok energiát. Sok esetben, ahol csak lehet, a részben vagy teljesen városhoz tartozó szervezeteken keresztül pályázunk, így értettem az előbb.
De hogy folytassam a gondolatmenetet, prioritás számunkra a befektetőbarát hozzáállás, hét nyelven készültek kiadványok, gazdasági kamarákkal, nagykövetségekkel tárgyalunk, jelenleg is vannak komoly érdeklődők, ennek a gyümölcse is érik. Van még több dolog is, amiket sikerként értékelek, ezeket azért emeltem ki, mert a városvezetés koncepcióit hangsúlyozzák.

• Mivel elégedetlen?

– Itt megjegyezném, hogy nem gondoltam volna, mennyi időt emészt majd fel a korábbi ügyek, az örökségek kezelése a jövőbe mutató tevékenység helyett. Nemcsak arra gondolok, hogy szinte az összes városi intézmény, iskola, óvoda elhanyagolt állapotban van, az utak, járdák állapotát nem kell bemutatni, a közvilágítás, termálfürdő, uszoda elavult és még sorolhatnánk. A feketelista már szóba került, de például a KOMVaK konszolidációja is sokszázezer euróba kerül, ami a város fejlesztésétől von el pénzeket.

• De mi az, amivel nem elégedett a mostani vezetés tevékenységét illetően? Amiért ön felel.

– A testületi anyagok előkészítésében van hova fejlődnünk – az sem mentség számunkra, hogy sokszor a segítő szándék helyett néhányan mindenbe belekötnek. Ezen változtatni akarunk, de sajnos a hivatali fizetések nagyon nem versenyképesek, így vannak területek, ahol nehézkes a változás. Szeretném hatékonyabbá tenni a testülettel az együttműködést, mivel meggyőződésem, hogy néhány gáncsoskodó mellett a többség ebben érdekelt.

DSC_0713

• A lakosok többsége viszont új munkahelyeket szeretne.

– Ahogy említettem, ezen intenzíven dolgozunk, de a tárgyaló felek minden esetben kérik a diszkréciót, ezért most nem említhetek konkrét neveket, tárgyalópartnereket sem. A munkahelyteremtés hosszú folyamat, 100 ajtón bekopogunk, 10-en ajtót nyitnak, és ebből 1-2 jár sikerrel. Nagy a verseny, de mi az önkormányzat részéről az ehhez szükséges alapokat leraktuk, rugalmasan reagálunk minden megkeresésre, ezt a helyi ingatlanközvetítők is alátámaszthatják.

• Mi lesz az utakkal, járdákkal? Az online felmérés szerint ezek állapota is aggasztja a lakosokat.

– 2016-ban több mint egy kilométernyi összefüggő járdaszakasz lett felújítva, amire nagyon régen nem volt példa, ezt idén folytatjuk. Ráadásul a jobb minőségű aszfaltbetonnal befedve. Az utak kátyúzására megemeltük az összeget, de jön a nagy útfelújítási projekt is, ami látható előrelépést ígér.

• Mikor valósul meg?

– Tudni kell, hogy egy komoly előkészítési munka zajlott 2016 második felében. Megvizsgáltuk a más városokban zajló hasonló projektek tapasztalatait, személyesen jártunk például Léván, ahol jól sikerült a hasonló útfelújítási projekt. Sok tárgyaláson vagyunk túl a mérnöki hálózatok, pl. gáz, villany kezelőivel. Arra biztattuk őket, hogy a következő évek javításait már most tavasszal tegyék meg, ne kelljen később felbontani a felújított útszakaszokat. Először elkészültek a közbeszerzéshez szükséges vázlatok, és a napokban indult a közbeszerzési folyamat. Ideális esetben idén nyáron indulhat a munka. Nagy kihívás ez, az elmúlt évtizedek legnagyobb útjavítási projektje 2,25 millió eurós összegben. Azt gondolom, hogy a komáromiak nem állandó foltozást érdemelnek, hanem valós előrelépést.

• Milyen a viszony Komárom három parlamenti képviselőjével?

– Maximálisan keressük az együttműködés lehetőségét. Azt hiszem, mindnyájunknak fontos Komárom jövője, ezért nem egymás meghívásaira kell várnunk, hanem a tervek és ötletek mentén összedolgozni. Jó volna, ha ez az együttműködés nem a szavakról, hanem az eredményekről szólna. A komáromi képviselők nemcsak a parlamentben vannak, de a kormánypártok soraiban ülnek, akiknek sok ajtó kinyílik. Félre kell tenni a pártpolitikai szempontokat és a személyeskedést, Komárom és a régió a lényeg.

• Ismét felcsaptak a hullámok a KOMVaK körül.

– Sajnos mindig akad valami meglepetés, és ez most már nemcsak a cégről szól, a problémák a város fejlesztésétől vonnak el nagy összegeket. Mindent megteszünk a tisztánlátásért és a számonkérésért is, de az ügyeknek gyakran van egy jogi és egy etikai síkja.

• Ezt hogy érti?

– Pati üdülőházat venni a rokontól, vagy egy drága autót, akkor, amikor nem áll jól a cég, elsősorban etikai kérdés. Jogilag nem lehet fogást találni rajta, de mégis elég vitatható lépés. Például a kavai bővítés is, ami később alapot adott a jelzálogosításra, viszonylag érdekes módon zajlott, pár nap alatt futott le a közbeszerzés, de formailag rendben volt.

• Hogyan tovább? Miért nem nevezte még ki az új igazgatótanácsi tagokat?

– Pontosítsunk. Múlt csütörtökön ki lettek nevezve a képviselő-testület ajánlása szerint. Azt ugyan furcsának találom, hogy a testület nem támogatott egy németországi tapasztalatokkal rendelkező vízgazdálkodási szakembert, de remélem, ezért vállalják majd a felelősséget is. Azért húzódott a kinevezés, mivel biztos akartam lenni abban, hogy a törvényes keretek között zajlik a folyamat, és a leköszönő tagok is az előírások szerint adják át a vezetést, elszámolnak a másfél éves munkájukkal.

Városi média? Lesz új igazgató a Com-Média élén?

– Ketten jelentkeztek a december eleji határidőig. A borítéknyitó bizottság vezetője Hortai Éva, neki kell megtenni a következő lépést.

• Mit gondol a 2017-es költségvetésről? Elég lesz a 200 ezer eurós városfejlesztési pénzcsomag?

– Biztos nem elég ennyi pénz fejlesztésre, ezért is örültem volna, ha a KOMVaK miatt nem kell lemondanunk több mint 700 ezer euróról. Ha az érvényes szerződésben lefektetett feltételek lettek volna betartva, akkor most közel 1 millió euró lenne fejlesztésre. Ami a többi tételt illeti, elsősorban a lakosok életkörülményeire szeretnénk a jövő évben koncentrálni, kukatárolók, játszóterek, lakótelepek, és ehhez jönnek a járdák és az utak. Szúnyogirtásra háromszor több pénz van tervezve.

• Pletykák keringenek megromlott egészségi állapotáról. Mi a valóság?

– Akit temetnek, az hosszú életű lesz (nevet). Múltkor családi körben jókedvűen beszélgettünk, és akkor hívott valaki, hogy biztos forrásból hallotta, hogy elvitt a gyorsmentő. Ilyen ez a szakma, pletykákból akad bőven. Nos, bevallom, nem egy sétagalopp a polgármesterség, a hét minden napján reggeltől estig készen állni, tárgyalni, dönteni és képviselni a várost. De azért köszönöm, jól vagyok, és egy dinamikus második félidőt tervezek. A családom, a barátok és a templomi alkalmak erőt adnak.

• Mit vár 2017-től?

– Azt kívánom a leginkább, hogy minden tenni akaróval fogjunk össze, ne egymás hibáit keressük, hanem egymás véleményét tisztelve tegyünk a városunkért. Higgyünk magunkban, és bízzunk egymásban! Tudom, a sok keserű tapasztalat lehúz, de más nem fogja nekünk kikaparni a gesztenyét. Komárom egy csodálatos hely, mutassuk meg ezt a nagyvilágnak!

(csaba)

(Interjúnk a Delta január 2-i számában jelent meg.)

Stubendek: konkrét eredményeket várok – egy évvel ezelőtti interjúnk.

Top