Amikor szovjetek éltek a várban



Harminc éve, valamikor 1991 júniusában az utolsó szovjet katona is elhagyta a komáromi központi erődöt. Még 1968 augusztusában érkeztek, 23 évig maradtak. A mai napig sok titok övezi itt-tartózkodásukat: a közkatonák csak kivételes esetben keveredhettek Komárom polgári lakosságával, a laktanyába pedig csak elvétve léphettek be civilek. Miután megszállóként telepedtek be a vár falai közé, a komáromiak érthető okokból nem igazán szimpatizáltak a Vörös Hadsereg tagjaival. De hogyan élték meg az egyszerű szovjet katonák ittlétüket? Két, a kivonulás előtt Komáromban szolgáló katonát kérdeztünk a falakon belüli életről, élményeikről.

Egy komáromi Közép-Ázsiában

Nem mindennapi dolog, ha egy komáromi Tádzsikisztánban jár. A dolog akkor válik még érdekesebbé, amikor útja során olyan emberrel találkozik, aki csaknem két évet töltött Komáromban. Bujna Zoltán komáromi túrakerékpáros még 2013-ban tekert végig Közép-Ázsián – Vámbéry Ármin nyomában –, egy tádzsik város internetkávézójában pedig megismerkedett a helyi Kadamshoev Davronnal, aki szovjet katonaként a komáromi erődben szolgált. A találkozásból barátság lett, és eme cikk is ennek köszönhető. Bujna Zoltán segítségével írásban faggattuk az egykori katonát a komáromi évekről, majd a kérdésekre jóbarátja, egy ukrán nemzetiségű volt szovjet katona is válaszolt. Most az ő komáromi történetük következik, kiegészülve Gráfel Lajos komáromi műemlékes visszaemlékezésével.

(Gráfel Lajos gyűjteményéből)

Mint a felépült kommunizmus

Kadamshoev Davron jelenleg Tádzsikisztánban él, Horug – másképpen Khorog – városában, ami Pamír tartományban található. Ma már 50 éves, a Badakhsan-Travel turisztikai vállalat munkatársa. Kétéves katonai szolgálatát Ukrajnában kezdte egy oktatóezredben, majd 3 hónap múlva Csehszlovákiába, Komáromba vezényelték – itt szolgált 1988-ban és 1989-ben. Együtt Szergej Viktorovics Zinovjevvel, aki 1988 augusztusától 1990 decemberéig teljesített katonai szolgálatot Komáromban. Ő ma 53 éves, Ukrajnában él, Bergyanszk városában. Vállalkozó, több kereskedelmi cég igazgatója.

„Úgy éreztem, mintha a már felépült kommunizmusba érkeztem volna meg. Szlovákia szép ország, Komárom gyönyörű város“ – mondja első, 1988-as benyomásairól Zinovjev, hozzátéve, jó szívvel emlékszik vissza a bő kétéves időszakra, már csak azért is, mert a komáromi kórházban született a lánya, Julija. Maga a szolgálat szerinte feszült volt. Davron, a tádzsik férfi is melegséggel gondol a Komáromban töltött időre, a városról főként az erőd, a Duna és a „kedves városi emberek” jutnak eszébe.

Szigorú napirend

Az egyszerű sorkatonák 2 évet szolgáltak, ám nem mindig egy helyen, a tisztek és szakemberek pedig általában egy évre szerződtek. Komáromba a Szovjetunió minden tagköztársaságából érkeztek katonák. „A szakaszomban a 19 katona között 13 nemzetiség képviseltette magát” – jegyzi meg Zinovjev.

A kaszárnyában szigorú napirend volt. Ébresztő 6:30-kor, 10 perccel később testgyakorlatok, mosdás, rendrakás, szemle, majd reggeli következett. 8 órakor sorakozó és a napi feladatok kiosztása. 9-től 13 óráig katonai foglalkozások, menetgyakorlat, 14 órakor ebéd, majd délután háromtól fél órás szabadfoglalkozás. A késő délutáni órákban takarítás, fegyvertisztítás, karbantartási munkák, az esti őrségbe beosztottak pedig felkészültek a feladatukra. Vacsora 19 órától, majd újra egy kis szabadidő este 9-ig, amikor a Vremja szovjet tévéhíradó megnézése volt a program. 21:30-tól énekelve menetelés fél órán át, este 10-kor ellenőrzés, 22:30-kor takarodó.

Csökkenő létszám, halmozódó hadianyag

Egyikük 18-ad magával lakott egy hálóteremben, másikuk 20 férőhelyes helyiségben aludt. Télen a saját kazánnal működő központi fűtés elég meleget biztosított. Egyszerű ételeket kaptak, az alapanyagok, illetve a kenyér Komáromból érkeztek. Némileg eltérően emlékeznek arra, hogy a rendszerváltozáskor hány katona tartózkodott a várban: Davron szerint 1300 körül, Zinovjev szerint 1500 körül volt a létszám. „Úgy gondolom, szükség esetén 6 ezer embert is el lehetett volna helyezni a laktanyában, ha máshol nem, a dolgozóhelyiségekben, ám mi akkor nem voltunk sokan” – vélekedik a tádzsik férfi. Biztosat ma sem lehet mondani a létszám alakulásáról, ez szigorú hadititok volt.

(Gráfel Lajos gyűjteményéből)

Gráfel Lajos szerint volt olyan időszak, amikor a helyőrség létszáma az 5 ezret is meghaladhatta. Ez a napi kenyérszükséglet alapján becsült adat, a pékárut ugyanis itteni pékségekből szállították a kaszárnyába. Ő egyszer a 80-as évek elején, majd közvetlenül a bársonyos forradalom után járt a laktanyában, és azt tapasztalta, hogy 1990 elején a korábbihoz képest jóval több hadianyagot raktároztak a vár falai mögött – ez azt támaszthatja alá, hogy a helyőrség létszáma ekkorra csökkent, a lőszerek és fegyverek mennyisége viszont nőtt.

És hogy mire készültek a nagy mennyiségű lőszerrel és fegyverrel? „A NATO-országok támadásának visszaverésére. Gorbacsov idején már védelmi doktrína volt érvényben, így a gyakorlatokon kizárólag védekezésre készítettek fel minket” – válaszolt Davron, Zinovjev pedig megjegyzi: bár furcsán hangzik, Ausztria volt az egyik igazi ellenség. Ugyanakkor csak riadógyakorlatok voltak, éles harci riadók nem. „A tiszteket viszont készültségbe helyezték a bársonyos forradalom napjaiban” – fűzi hozzá Zinovjev.

Teljesen elszigetelve

A hidegháború árnyéka és a hadititkok megőrzése visszaköszönt ott is, hogy a laktanyát és a katonákat teljesen elszigetelték. Gyakorlatilag külön település volt a városban. „A legszigorúbb korlátozások voltak érvényben, a katonákat nem engedték ki a városba. Nagyon ritkán volt erre lehetőség, akkor is csak tisztekkel vagy zászlósokkal együtt. A tisztek viszont szabadon járhattak a városba, ők az erődön kívül laktak” – meséli Davron, utalva az erőd melletti háromemeletes panelházakra, illetve a hétemeletes „orosz házra”, ami ma már a Soho Tower nevet viseli.

Ha mégis elhagyhatták a kaszárnyát, Zinovjev szerint a Prior áruházba, bisztróba mentek, vagy éppen átsétáltak a Vág-hídon. A Pokol vendéglőre a mai napig emlékszik. „Ha kiengedtek minket, szinte mindegyikünk útja először egy üzletbe vezetett – mondja Davron. – Itt olyan élelmiszerek is kaphatók voltak, melyek a Szovjetunióban nem. Emlékszem egyfajta cukorkára. Vagy éppen a 16 dallamot játszó órára, amiből nálunk óriási hiány volt. Komáromban ez 30 koronába, azaz 3 rubelbe került, a szovjet állami üzletekben, szülővárosomban, Horugban 160 rubelbe. A cseh üvegtárgyaknak is nagy sikere volt a Szovjetunióban. Vásároltam egy kristályüvegkészletet 8 pohárral 85 koronáért. Amikor hazaértem, édesanyám meglátta az ajándékot és elcsodálkozott. Megkérdezte, mennyiért vettem? Válaszoltam: 8 és fél rubelért. Erre mutatott egy kis tányért cseh kristályüvegből és azt mondta: én ezt 55 rubelért vettem.”

„Nekem csak ritkán engedélyeztek kimenőt, őrségben viszont gyakran voltam – folytatja Davron. – Ilyenkor a magasból mindig gyönyörködtem a városban. Amikor a katonai üzemanyagraktárnál őrködtem, ami az erődön kívül volt, megismerkedtem néhány városival. A kerítésen át tudtunk beszélgetni, néhányan értettek oroszul. Néha adtam pénzt iskolás gyerekeknek és megkértem őket, hogy hozzanak valamit a közeli üzletből – édességet, rágógumit. Mindig megvették és elhozták, soha nem tagadták meg a kérésem. Nagyon kedves emberek voltak!“

Szórakozás nyista

Davron megemlíti, szinte semmilyen szórakozási lehetőség nem adódott, két év alatt egyszer voltak egy múzeumi kiállításon. „A tévécsatornák kizárólag szovjetek voltak, az egész századra egy tévé jutott. Azon is csak a híradót engedték nézni. Vasárnap két műsort engedélyeztek: az egyórás katonai műsort – A Szovjetuniót szolgálom – és egy zenés műsort, a félórás Reggeli postát. Minden attól függött, milyen tiszt volt szolgálatban, ha rendes volt, sokáig nézhettünk tévét, de ha valamilyen idióta, akkor nem engedte” – meséli a tádzsik férfi.

Egyedül sportrendezvényekre nyílt lehetőség, de csakis szabadidőben. Davron ezekre sem emlékszik túl jó szívvel: „Ahelyett, hogy hagyták volna a katonákat pihenni, a parancsnokok mezei futóversenyeket rendeztek 3, 5 és 10 kilométeres távokon.” Zinovjev szerint a szovjet-csehszlovák barátság klubjában gyakran futballoztak, a szinte zéró szórakozási lehetőséghez pedig szűkszavúan csak annyit fűz: ilyen a katonai szolgálat.

Egy katona és egy helyi lány

S hogy mi volt az, amire a legszívesebben emlékeznek? Davron szerint azok a pillanatok, amikor levél érkezett hazulról: „Kinyitod a borítékot és az otthon illatát és melegét érzed benne. És van még egy… Amikor az erődön kívül őrködtem (az említett üzemanyagraktárnál), gyakran járt arra egy lány. Minden alkalommal néztem őt, és amikor visszanézett, zavarba jöttem, gyorsan elfordítottam a tekintetemet. Egy idő után már egymásra mosolyogtunk és mindig integetett nekem, amikor az őrposzt mellett ment el. Nem ismerkedtünk meg, de az arcára és a tekintetére ma is emlékszem. Ej, hiszen már ő is 50 év körüli!” Zinovjev ezzel kapcsolatban is szűkszavú: „A komáromi szülészeten született Julija lányom. Köszönet ezért az orvosoknak!”

(Gráfel Lajos gyűjteményéből)

Megkérdeztük azt is, mi volt a legkellemetlenebb élményük Komáromban, Zinovjev szerint az, amikor a kivonuláskor el kellett hagynia a gyönyörű várost. Davron viszont az 1989. január 23-án történt tádzsikisztáni földrengésre emlékszik, amiben 274-en haltak meg: „Tizenegyen voltunk tádzsikok a komáromi erődben. Elmondták nekünk, hogy földrengés volt és halálos áldozatok is vannak, de azt nem közölték, pontosan melyik térséget érinti a tragédia. Ekkor nagyon szenvedtünk az aggodalomtól. Végül egy magas rangú tiszt odajött hozzám, és azt mondta, ne aggódj, a katasztrófa nem a Pamírban történt. Csak akkor nyugodtam meg!”

Csencselés és lövöldözés?

A mai napig több történet, városi legenda kering egy-egy szovjet katonákkal kapcsolatos incidensről, kirívó esemény azonban nem történt. A leggyakrabban mesélt sztori szerint az egykori „Szpoliban“ (ma Danubius kollégium) két szovjet csoport esett egymásnak valamilyen nőügy miatt, és lövöldözésre is sor került – de a legenda szerint nem egymásra, csupán a plafonba lőttek. Ez azonban még valamikor a 70-es évek tájékán történhetett, és hozzájárulhatott ahhoz, hogy később még inkább korlátozták a katonák és a civil lakosság érintkezését.

Lehet hallani a szovjetek és a helyiek közötti fekete kereskedelemről is, ami főként ’89 novembere után indult be, amikor már tudni lehetett, hogy hazamennek. Davron ennek kapcsán elmondta, amikor gyakorlatra mentek, csereüzletet kötöttek a helyiekkel: a vadászpuskába is megfelelő 7,62-es kaliberű töltényért csirkét, gyümölcsöt, miegymást kértek. „Gyakran ajándékba adtunk a helyi vadászoknak töltényt. Tudtuk, hogy nem terroristák, csak egyszerű idős vadászok. Barátkoztunk velük” – mondja az egykori szovjet sorkatona, megjegyezve, súlyosabb esetekről nincs tudomása, ugyanakkor tréfálkozva hozzáteszi: „Mind megátalkodott szabályszegők voltunk. Éjszaka rendszeresen elaludtunk őrségben.”

Szovjet törődés

A szovjetek komáromi tartózkodását leginkább azért bírálják, mert nem voltak tekintettel a vár épületeinek történelmi értékére. Az hagyján, hogy a falakat vörösre festették, viszont bontottak és építettek is csak saját szükségleteikre figyelve. Így például beton savanyító kádakat alakítottak ki az Öregvárban, több helyiséget pedig színültig megtöltöttek szeméttel, majd befalazták. Akkoriban a vár melletti gyűjtőparkoló, a városi rendőrség mai épülete és a Selye János Egyetem jelenlegi főépülete is a laktanyához tartozott.

(Gárfel Lajos gyűjteményéből)

A környezetszennyező tevékenységek nyomait 6 éve számolták fel a környezetvédelmi tárca zöldprojektjének segítségével, 3,2 millió eurós költséggel – többek között a főként kőolajszármazékokkal szennyezett talajt cserélték, a talajvizet megtisztították, továbbá düledező épületeket és felesleges betonkonstrukciókat is elbontottak.

E visszás ügyeket is megemlítettük a két egykori katonának, mire Zinovjev visszautasította, hogy hulladékot hagytak volna maguk után: „Ez nem igaz, tanúsíthatom, hogy rendet raktunk, amennyire lehetett.” Kadamshoev Davron azonban másként emlékszik. „Őszintén szólva, mindig barbárságnak tartottam katonai célokra használni egy történelmi erődöt. Nem rejtettem véka alá a véleményem akkor sem, a legtöbb katona és tiszt is így gondolta. Másrészt, még iskolás koromban sokat olvastam és filmeket is láttam a középkori Európáról, ezért kifejezetten regénybe illő érzés volt megérkezni a várba. Amikor éjszaka őrségben voltam és átmentem az erődön, középkori lovagnak éreztem magam” – emlékszik a tádzsik férfi, megjegyezve azt is, szerinte az erőd ma az egész városi közigazgatás otthonává válhatna.

„Szinte megsajnálta őket az ember”

Davron leszerelése után egyetemi tanulmányait folytatta. Egy lánya született, aki Lengyelországban, Rzeszów városában tanul. Zinovjev a jelennel kapcsolatban megjegyzi, Ukrajnában rejtett háború folyik Oroszországgal, és miután ő ukrán hazafinak tartja magát, sok régi katonatársával megszűnt a jó kapcsolata.

Az eltelt 30 évben egyikük sem járt Komáromban. Davron 2004-ben Budapestre látogatott, ám a vízumszerzés nehézségei miatt le kellett mondania arról, hogy Komáromot is felkeresse. Zinovjev nem is olyan régen járt a környező országok nagyvárosaiban, Budapesten, Bécsben és Prágában is, Komáromot elsősorban a járványügyi szabályok miatt kellett kihagynia.

Tekintettel az akkori politikai helyzetre és a várban keletkező károkra, a komáromiak nagy többsége negatívan tekint a szovjet korszakra. Ugyanakkor az ide vezényelt katonáknak nem volt választási lehetőségük, igyekeztek egy ismeretlen, de azért viszonylag barátságos helyen túlélni a szolgálatot. Gráfel Lajos szerint azon ritka alkalmakkor, amikor a lakosság kapcsolatba került a katonákkal, a megszállók barátságosan viselkedtek. „Emlékszem az erőd tetején álló szovjet őrök üveges tekintetére. Szinte megsajnálta őket az ember“ – fűzte hozzá.

Csaba Ádám
(Cikkünk nem születhetett volna meg Bujna Zoltán és Szeder László segítsége nélkül, köszönet érte.)
(Nyitókép: Pinke László gyűjteményéből)

Kapcsolódó cikkeink:
Megszállóként tekintettek a magyar katonákra is
Magyar segítséggel újulhat meg az erőd is
1,6 millióból újul a komáromi vár
Befejeződtek a zöldprojekt terepmunkái

Top