A függetlenek is összefogtak

KOMÁROM. Először fordul elő, hogy független képviselő-jelöltek összefognak az önkormányzati választások előtt Komáromban. A Komáromi Függetlenek Csoportját 11 jelölt alkotja. Egyetlen polgármesterjelöltet sem támogatnak, azonban bármelyik jelöltet is választják meg a város élére, készek vele együttműködni. 

Közösen tartott sajtótájékoztatót 11 független képviselőjelölt Komáromban. Rámutattak, a pártok jelenlegi önkormányzati képviselői az utolsó pillanatban saját előnyükre szabták át a választási körzeteket, mely a sok pénzből kampányoló, tehetős szponzorokkal rendelkező csoportosulásoknak kedvez. „Erre az új körülményre reagálva csapatba szerveződtünk, hogy közösen hallassuk hangunkat, és ellensúlyozni tudjuk a pártok helyzetelőnyét” – hangzott el a múlt csütörtöki tájékoztatón. A Komáromi Függetlenek Csoportja az alábbi jelöltek összefogásával alakult meg: Bujna Zoltán, Horváth Attila, Keszegh Margit, Kiss Péntek József, Kovács Dávid, Kovács György, Padlovics Ágnes, Százvai Szabolcs, Szénássy Tímea, Vetter János és Keszegh Béla.

„Elég a pártoskodásból, a parttalan vitákból és az érdekcsoportokból, Komárom számára az új időszámítást olyan személyiségek jelenthetik, akik a saját szakmájuk terén már bizonyítottak, nem megélhetési célnak tekintik az önkormányzati munkát és készek együttműködni a lakosok által választott polgármesterrel, és bármilyen összetételű testülettel” – áll a csoport nyilatkozatában.

„Egyik polgármesterjelöltet sem támogatjuk, de bármelyik polgármestert is választják meg, partnerként tekintünk majd rá“ – szögezte le Vetter János. „Csoportunknak nincs kimondott vezetője, szóvivője, egyenrangúak vagyunk. A közös gondolkodás, a baráti kapcsolatok fogják össze ezt a minden szempontból sokszínű csapatot“ – fűzte hozzá, majd hangsúlyozta, közös kampányukat saját zsebből fizetik, nincsenek támogatóik a háttérben. Kovács Dávid leszögezte, csoportjuk tagjainak két fő jellemzője van: „Egyrészt valóban függetlenek vagyunk minden párttól, másrészt civil életünkben, szakmánkban már letettünk valamit az asztalra.“ Keszegh Margit megjegyezte, szívügyének tekinti a civilekkel való minél szorosabb együttműködést. Fő célkitűzéseikről szólva rámutatott, elég kilépni az utcára, hogy szembesüljünk azzal, mi minden vár megoldásra, javításra, felújításra.

IMG_1548

Közös irányelveik közt szerepel a lakosok életkörülményeinek javítása, a város sikeres gazdasági működésének megalapozása, az átlátható és korrupciómentes városirányítás. Fontosnak tartják a munkahelyteremtést kínáló befektetők Komáromba csábítását, a színvonalas oktatási körülmények megteremtését, a városi média átszervezését. „Meggyőződésük, hogy Komáromnak a jövőben erősen építeni kell a kulturális és történelmi örökségére, ennek kapcsán jó lehetőséget kínál a turizmus és a fesztiválszervezés egyaránt. Mindezek eléréséhez azonban jól látható tervek szükségesek, amelyek kivitelezésében a politikai csaták hátráltatnak, a független szakemberek viszont segíthetnek” – vélik a függetlenek.

Arra a kérdésre, hogy megválasztásuk esetén közös képviselői klubban kívánnak-e dolgozni, azt felelték, mivel rengeteg dologról megegyezik a véleményük, bizonyára a továbbiakban is folytatják majd az „együttgondolkodást“.

(csaba)

Top