Tavasszal nyit a Komáromi Korzó

20191003_103213

Három éve még csak tervek voltak, mára azonban különböző vállalatok megvásárolták a Pozsonyi út közelében, a Merkury Market mögött lévő 7 hektáros terület nagy részét. Gőzerővel zajlik az új bevásárlóközpont, a Komáromi Korzó építése, melyben ismert márkákat árusító üzletek nyílnak, de lesz egy családbarát kávézó is, továbbá kézi autómosó, egyéb üzletek és raktárak. Néhány komáromi cég is itt építi fel új üzemét és egy külföldi beruházó is komolyan fontolgatja a megtelepedést.

Tavaly év elején számoltunk be róla, hogy Komáromi Korzó – Korzo Komárno néven újabb bevásárlóközpont épül a Pozsonyi út környékén, a 2017 végén megnyílt új Lidl áruház tőszomszédságában, a Jedlik utcában. A szóban forgó területet 2018 februárjában vásárolta meg a Korzo Komárno s.r.o. vállalat, melynek tulajdonosa két helyi vállalkozó, Hodúr Tamás és Lopata Miroslav. „Azért választottuk ezt a helyszínt a beruházásra, mert a környéket Komárom új gazdasági központjának tartjuk. Figyelembe vettük azt is, hogy a közelben épül fel az új Duna-híd, és remélhetőleg, egyszer, nem messze vezet majd a város elkerülő útja is“ – válaszolta a területválasztás okait firtató kérdésünkre Lopata Miroslav, a cég egyik ügyvezető igazgatója.

05_Korzo_KN-e1521532793914Látványterv

Miután az önkormányzat jóváhagyta az új városfejlesztési tervet, megkezdődhettek az engedélyeztetési eljárások, majd az építkezés is. Jelenleg javában zajlanak a munkálatok. „A fő kivitelező a komáromi Tonex vállalat, de csaknem valamennyi alvállalkozó és beszállító is helybéli, erre kifejezetten törekedtünk“ – mutatott rá Lopata Miroslav.

Az már eldőlt, hogy az épületbe hét üzlet költözik. „Olyan ismert és népszerű márkák várják majd az érdeklődőket, amelyek eddig hiányoztak régiónkból, és most még Győrbe, Érsekújvárba, vagy még távolabbi városokba kell utaznunk, ha ezeket keressük“ – hangsúlyozta Lopata Miroslav. Hodúr Tamás, a másik tulajdonos-igazgató közölte, egyelőre nem árulhatják el, konkrétan mely láncok nyitnak üzletet az új bevásárlóközpontban. „Lesz cipőüzlet, ruházati bolt, drogéria, háztartási cikkeket árusító üzlet, bútorüzlet, valamint hobbiállattartók boltja“ – fűzte hozzá.

20191003_103011

Mintegy 30 kilométeres körzetből várják majd a vásárlókat, beleértve Dél-Komáromot és környékét is. Éppen ezért ügyelnek majd arra, hogy kétnyelvű feliratok is legyenek a bevásárlóközpontban. Összesen 120 parkolóhelyet alakítanak ki a vásárlók számára, az üzletsoron kívül pedig egy különálló, 100 négyzetméteres épületet is emelnek, nagy terasszal, ahol elképzeléseik szerint egy kávézó nyílhat majd. Ennek üzemeltetőjét azonban még keresik.

A beruházók szándéka, hogy az új üzletközpont többet kínáljon a bevásárlásnál, egy olyan hely legyen, ami vonzó a családok számára. Ezért egy családbarát szabadtéri játszóteret is kialakítanak a majdani kávézó mellett.

„Jelenleg reális az esélye, hogy jövő tavasszal nyitunk, mind a hét üzlettel“ – árulta el kérdésünkre Hodúr Tamás.

20191003_103302

Bekötőutak, közvilágítás, csatornahálózat

Az új Lidl áruház mögötti, nagyjából 7 hektáros terület menedzselését, beleértve az infrastruktúra kiépítését is, a komáromi Altagric Reality ingatlaniroda végzi. A terület nagyobb részét már értékesítették, ezek közül az említett Komáromi Korzó projektje tart legelőrébb, de további beruházások előkészületei is zajlanak.

„Egyebek mellett az Altagric Reality területfejlesztése is utolsó szakaszába lépett” – mondta az ingatlaniroda vezetője, Józsa Lajos. A komáromi Korekt Kft. építi ki a bekötőutat, járdákkal együtt, új közvilágítás is lesz, továbbá teljesen új mérnöki hálózat, beleértve a csatornahálózatot. Ez utóbbi a legfontosabb, hiszen ennek hiánya akadályozná a terület egy részét képező ipari zóna fejlesztését. „A térségben megtelepedő vállalatok számára a szennyvízcsatorna kiépítése elengedhetetlen feltétele annak, hogy működni tudjanak, ennek hiánya arra késztetné a vállalkozókat, hogy máshol telepedjenek meg” – mutatott rá Józsa Lajos.

IMG-4664(fotó: Téglás Péter)

A probléma megoldása folyamatban van, a csatornahálózatot a Kožená Galantéria területén vezetik majd át. Józsa Lajos hangsúlyozta, ezért köszönettel tartozik az említett társaságnak, továbbá a KOMVaK-nak, a komáromi városvezetésnek, valamint Vikartovský Ladislav építésznek is a példaértékű együttműködésért. A csatornahálózat kiépítését az ipari zóna pozsonyi tulajdonosa finanszírozza (őket képviseli az Altagric Reality), a KOMVaK a kivitelező, és a hálózat kezelése is a komáromi vízműhöz kerül majd. Ez a megoldás egyébként környezetvédelmi szempontból is előnyös, nem kell emésztőgödröket kialakítani a környéken.

Mi épül még?

Józsa Lajos további fejlesztésekről is beszámolt. A Pyrokom vállalat meglévő épülete és a Komáromi Korzó közötti területen egy kézi autómosó épül, közvetlen mellette pedig a komáromi székhelyű Marc Plus vállalat nyit majd Devergo ruházati cikkeket árusító üzletet, illetve nagyraktárat. Mögötte, az úttól távolodva egy értékesítésre váró, 8 ezer négyzetméteres terület található, melyen vagy könnyűipari üzem, vagy üzlet épülhet. Mellette a szintén komáromi, nyílászárókat gyártó INTER-OKNO vállalat épít majd üzemet és raktárat, mögötte pedig a szintén helyi Cardio Fitness gyárt és árul majd korszerű fitneszgépeket, kondi-berendezéseket, súlyzópadokat. Egy további telket is megvásároltak, ám egyelőre nem ismert, hogy új tulajdonosa milyen beruházásban gondolkodik.

IMG-4666(fotó: Téglás Péter)

A kérdéses terület végén egy több mint 24 ezer négyzetméteres telek található még, ahová ipari beruházót várnak – tehát gyártócsarnokok építésére kínálják egy nagyobb befektetőnek. Az ingatlaniroda vezetője kérdésünkre elárulta, utóbbi terület iránt komolyan érdeklődik egy külföldi beruházó, ám egyelőre nem szeretne erről többet elárulni.

A Vág-hídtól is függ a befektető érkezése

Az érsekújvári főút mentén is található egy beépítetlen 20 hektáros terület, melyet ugyancsak az Altagric Reality menedzsel. Az izsai letérőtől, illetve benzinkúttól, kertektől a város irányába húzódik a telek. A főút melletti részt, 100 méteres sávban, üzletek építésére kínálnák, a Vág folyó árvízvédelmi gátjához legközelebb pedig ipari zóna van kijelölve.

térkép

Józsa Lajos elmondta, pont az utóbbi rész megvásárlása iránt érdeklődik egy beruházó – üzemet építene. A befektető szempontjából azonban kulcsfontosságú, hogy a Vág-híd alátámasztása mihamarabb megtörténjen, legkésőbb májusig – ahogy ezt a minisztérium és a közútkezelő meg is ígérte –, ellenkező esetben, ha a 15 tonnánál nehezebb teherjárművek ennél tovább sem használhatják a hidat, a potenciális beruházó inkább más helyszínt keres.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta október 8-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Indulhatnak a beruházások

Üzletsor és ipari zóna az újvári főút mentén

Nézze meg, milyen lesz a Komáromi Korzó!

Ipari park Komáromban?

Top