Poliklinika: három elképzelés a kalapban

KOMÁROM. Úgy néz ki, évekig tartó egy helyben topogás után, most valódi esély mutatkozik arra, hogy magyarországi kormánytámogatásból megújuljon a volt Poliklinika épülete, ráadásul hasznos tevékenység költözzön a falak közé. Immár három elképzelés merült fel a patinás épület rendbehozásával kapcsolatban, de akár ezek ötvözete is megvalósulhat.

A volt Poliklinika épülete 2003-ban az államtól került a Nyitra Megyei Önkormányzat tulajdonába, amely azonban évekig nem használta semmire, s állaga egyre romlott. Ezért már Bastrnák Tibor polgármestersége idején próbálta megszerezni Komárom városa, ám ezt az igyekezetet csak Marek Anton idején koronázta siker – 2011 végén a városé lett a patinás épület, ami akkor a becsült érték alapján 797 ezer eurót ért. Cserébe a város ugyanilyen értékben adott át telkeket a megyének.

Azóta azonban teltek az évek, és kiderült, senkinek nincs reális terve arra, mit kezdjen Komárom a nehezen megszerzett épülettel. Mára szinte az összedőlés küszöbére sodródott. Korábban voltak kísérletek az épület eladására, ám sem akkor, sem azóta nem bukkant fel érdeklődő magánbefektető – elsősorban a leromlott állag miatt, de az épület fekvése sem ideális a kihasználás szempontjából, mivel a belvárosban található, a parkolás sem oldható meg a közvetlen közelében.

SONY DSC

A jelenlegi városvezetés hivatalba lépése után Knirs Imre alpolgármester igyekezett megoldást találni a problémára, másfél évvel ezelőtt merült föl először, hogy magyarországi támogatásból hoznák rendbe az épületet, ahol konferenciaközpontot alakítanának ki. Jelenleg is ez az egyik alternatíva, ám az eltelt időszakban nem igazán történt előrelépés, és a legkevesebb konkrétum ezzel kapcsolatban ismert. Annyi bizonyos, hogy az alpolgármester hosszú távon adná bérbe az épületet, az eladást nem tartja jó ötletnek.

A napokban azonban két sokkal konkrétabb kérvény is érkezett a városhoz – mindhárom elképzelésben az a közös, hogy magyar kormánytámogatást használna fel a felújításhoz. Két hete részletesen beszámoltunk a Patrona nostra katolikus civil szervezet kérvényeiről, melyek szerint 1 euróért megvásárolnák az épületet, magyar forrásból felújítanák, majd több egyházi fenntartású intézményt indítanának be a falai között. Így nyelviskolát, művészeti iskolát és szabadidőközpontot is, elsősorban az utóbbi két oktatási intézmény miatt aggódnak a városi illetékesek, hiszen ezzel a meglévő városi intézményeknek teremtenének konkurenciát, nehéz helyzetbe hozva azokat. Ezen kívül országos cserkészkiállításnak, fotókiállításnak is otthont adna, továbbá a magyar koronázási ékszerek hiteles másolatai is megtekinthetők lennének itt a kérvény szerint. A Patrona nostra kötelezi magát, hogy a lehető legrövidebb időn belül megkezdi az épület felújítását, és amennyiben a felújítás első szakasza nem zárulna le 2018 szeptemberéig, az épület tulajdonjoga visszaszállna Komárom városára.

SONY DSC

Néhány nappal később azonban egy újabb kérvény is befutott a komáromi városházára, mégpedig a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségétől (SZMPSZ). Információink szerint a szövetség is 1 eurós vételárat ajánl az épületért, melyet – a másik két elképzeléshez hasonlóan –, ugyancsak magyar kormánytámogatásból újítanának fel. A kérvényben az áll, hogy a későbbiekben itt kapna helyet az SZMPSZ központi irodája, a református püspökség, a Comenius Pedagógiai Intézet, a Szövetség a Közös Célokért komáromi irodája és a Bethlen Gábor Alapkezelő felvidéki irodája is. A Selye János Gimnázium számára külön bejáratú kollégiumi részt alakíthatnának ki, lenne 120 fős audiovizuális konferenciaterem, pedagógusok továbbképzésére szolgáló előadótermek, szálláslehetőség a különböző szakmai rendezvények résztvevői számára, egy reprezentatív, 180-200 fős színházterem, galéria, továbbá a tetőtérben egy exkluzív étterem is megnyitná kapuit. Mindez hozzájárulhatna ahhoz, hogy Komárom méltán viselje a felvidéki magyarság fővárosa címet.

Jókai Tibor, az SZMPSZ elnöke kérdésünkre elmondta, el tudná képzelni azt is, hogy a felújított épületben nemcsak a református püspökség, de katolikus fenntartású intézmények is helyet kapjanak, tehát a Nostra kérvényének egyes elemeit is megvalósítanák, így bizonyos értelemben a két konkrét elképzelés ötvözete valósulna meg – természetesen a legnagyobb aggályokat kiváltó újabb zeneiskola nem indulna be. Így a katolikus és református közösség egy-egy intézménye is új otthonra lelhetne, egy fedél alá kerülne.

A Poliklinikával kapcsolatos javaslatokról vélhetően ezen a héten csütörtökön tárgyal a komáromi képviselő-testület, bár vélhetően nem lesz végső döntés a kérdésben. Úgy tudjuk, július elején egy találkozóra kerül sor a magyar kormány illetékeseivel, ahol meghallgatják az elképzeléseket és kérvényezőket, és a magyar fél, amely milliókat áldoz a célra, ugyancsak elmondja véleményét, mire tud pénzt adni. Ideális esetben olyan megoldás születhet, amely a lehető legtöbb igényt kielégíti. A legnagyobb baj azonban az lenne, ha a kínálkozó lehetőséget, a magyar kormánytámogatás kihasználását elpuskázná a város.

(csaba)

Top