A komáromi Szinnyei József Könyvtár Zeneszalonjának január 23-i vendége Stubendek István tanár, a Concordia Vegyeskar alapítója és karnagya volt, aki pár nappal korábban a Magyar Kultúra Napja alkalmából Budapesten „A határon túli magyar kórusmozgalom fejlesztése érdekében végzett életművéért” a Magyar Kultúra Lovagja címben részesült. A közönséget kellemes meglepetésként érte, amikor pár perccel kezdés előtt Mozart Adj nekünk békét! című dalát énekelve besorjáztak az idén megalakulásuk negyvennegyedik esztendejébe lépő vegyeskar tagjai.

A karnaggyal Demčik Norbert, a könyvtár zenei osztályának vezetője beszélgetett.

Stubendek István elmondta, azért választotta Mozart kánonját, mert úgy látja, az embereknek, a világnak a legnagyobb szükségük most a békére van. Mesélt a „gömörországi” kis faluban, Rimaszécsen töltött gyermekkoráról, ahol édesapja alapította meg a magyar iskolát. Arról, hogy a család mellett a másik meghatározó pont a templom volt számára, ahol kántortanító édesapjának már egészen kis koruktól segítettek testvéreivel az orgonasípok „fújtatásában”. Elmondta, hogy családjukban a hit, a zene és az éneklés a mindennapok része volt, és ezt a hagyományt a mai napig igyekszik éltetni és megélni családjával. „Eleinte nem is jártam zeneiskolába, hanem Mária nénihez zongoraórákra. Minden nap. Szörnyű volt – mesélte mosolyogva. – Igaz, nyolcadikban már Liszt műveket játszottam.” Kassai középiskolásként viszont magukkal ragadták az akkor divatos zenei stílusok, a twist, a beat. Együttest alapított, és fellépéseiken az akkor csúcson lévő magyar együttesek dalai mellett angol slágereket játszottak.

„Nekem Isten irányította az egész életemet, neki köszönhetem, hogy tanári pályára mentem. Szeretek tanítani, átadni a tudást, és szeretem a gyerekekben elültetni a zene szeretetét” – mondta. Ma már, pedagógusként úgy gondolja, hogy a gyereket nem szabad a hangszer mellé odakényszeríteni, de némi szigor nem árt, hiszen csak kitartó, következetes munkával lehet megtanulni játszani egy hangszeren. Kifejtette, a cél nem az, hogy hivatásos muzsikust neveljenek mindenkiből, hanem az, hogy felnőttként értse a zeneművészetet, és néha, ha kedve van hozzá, leüljön a zongorához, vagy elővegye a hegedűjét.

Szóba kerültek a főiskola után Bolyban töltött évek, ahol megalapította a Csengő Énekszó gyermek- és ifjúsági kórust, és vezényelt a Bodrogközi Magyar Tanítók Énekkarában. Komáromba, amit nagyon megszeretett, 1979-ben költöztek feleségével. A művészeti alapiskolában szolfézst és furulyát tanított, s Bajnok István, Dobi Géza és Keszegh Pál támogatásával szinte azonnal nekifogott a Concordia Vegyeskar megalapításának. Stubendek István felidézte a kórus több évtizedes múltjának kimagasló eseményeit és pillanatait. Mesélt amerikai utazásukról, kalandjaikról, fellépéseikről, közös kirándulásaikról és arról a csodás érzésről, amit a közös éneklés öröme vált ki az emberből. Sajnálja, hogy ma már a kóruséneklés háttérbe szorult, s egyre kevesebb taggal indulhatnak el fellépéseikre. A jelenlévők megtudhatták mi a különbség a profi és amatőr zenekarok, kórusok közt. „Mi hobbiból csináljuk. Ide olyan emberek járnak, akik szabadidejükben szeretnek közösségben énekelni, beszélgetni, nevetni, kirándulni. Pedagógiai érzékre, empátiára azonban mindenképpen szüksége van a karnagynak, hogy rá tudjon érezni a tagok lelkiállapotára, lássa a szemükben az érzéseiket. És meg kell érteni azt is, ha valaki családi vagy egyéb okok miatt éppen nem jön el próbára” – tette hozzá.

A Bach, Rossini, Liszt, Chopin zenéjével gazdagított beszélgetés végén Stubendek István karnaggyal az élen a Concordia Vegyeskar a nézők bevonásával ismét elénekelte Mozart Dona Nobis Pacem című imáját a békéért.

JN.

Életműdíjban részesült Stubendek István