Évszázados csapadékbomba

Hatvan éve nem volt példa ilyen özönvízre Komáromban, a felhőszakadás ráadásul tetemes károkat okozott a lakóknak. A tűzoltóknak és a mentőknek is volt bőven munkája, a biztosítótársaságokba azóta is érkeznek a bejelentések. Káosz, víz és jég, orkánerejű szél, és ami utána maradt.

Évtizedek óta figyelmeztetnek a klímaváltozásra a szakemberek, eddig azonban távoli problémának tűnt, amely nagyrészt a sarkköröket és annak élővilágát, az óceánokat érinti. A folyamatosan változó, olykor szélsőséges időjárás azonban azt bizonyítja, ez már nemcsak valamiféle világtrend, hanem számunkra is egyre inkább közvetlenül érzékelhető folyamat. Rekordok dőlnek meg, nemcsak a csapadékmennyiség, de a hőmérséklet esetében is.

IMG_1521

A világ többi részével együtt Dél-Szlovákia, és a Komáromi járás is egyre melegszik – a 19. század vége óta évente átlagosan 1,6 Celsius fokkal lett melegebb. A változás nagyon gyorsan zajlik, a 21. század végére további 3 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet. A Komáromi járás már most is az ország legmelegebb régiói közé tartozik, szakemberek szerint a közeljövőben nyaranta még magasabb hőmérsékletre, 30-35 fokokra, nagyobb szárazságra lehet készülni, viszont a forróbb és párásabb levegő intenzív viharok keletkezéséhez vezet. A rövid, de özönvízszerű esőzésekkel fűszerezett szárazság hosszú távon a környék kiszáradásához vezethet. „Általánosságban elmondható, hogy a helyi klíma hamarosan mediterrán jelleget ölthet, a balkáni és az észak-olasz időjáráshoz hasonlót” – mondta el Jozef Pecho, a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) szakértője. Ráadásul új kifejezés került a köztudatba, a csapadékbomba, mint ahogy a neve is jelzi, a rövid idő alatt lezúduló, hatalmas mennyiségű csapadékot jelzi – egy vizes lufi kipukkadásához hasonlítható a jelenség.

serverphpfiles36943694_p7310001

Katasztrófahelyzet Komáromban

Komáromban az utóbbi hetekben több ilyen esőzésre volt példa – 1951 óta nem esett ennyi eső egy nap alatt júliusban, mint a vasárnapi viharban, aznap csaknem 5000 villám játszott az égen a város felett. A helyi mérőállomás adatai szerint 79,1 mm csapadék zúdult a városra, ehhez képest az éves átlag 600-700 mm. Ehhez nagy erejű szél, több helyen pedig 2-3 cm átmérőjű jégdarabok is párosultak. Városszerte több méteres fákat csavart ki tövestül az rokán erejű szél. A víz néhány helyen 50-60 cm magasságban megállt, a fő útvonalakon is kritikus volt a helyzet. A csatornák eltömődtek levelekkel és letörött gallyakkal, így nem tudták elnyelni a hatalmas mennyiségű csapadékot. A városi tulajdonú KOMVaK vízgazdálkodási vállalat közlése szerint teljes kapacitással dolgoztak, és végezték a csatornák kitakarítását. A lakosok közül azonban többen a kanalizációs rendszer hiányosságaira hívták fel a figyelmet, mivel értetlenül álltak afölött, hogy egy héten belül kétszer is víz öntötte el tulajdonukat. Cséplő Gábor, a KOMVaK igazgatója lapunknak korábban elmondta, a vádak, miszerint nem kapcsolták be időben a szivattyúkat, megalapozatlanok, mivel a rendszerük teljesen automatizált, a csatornák teltsége alapján automatikusan kapcsolnak be. „A csatornarendszer kapacitása véges, az ilyen mennyiségű hatalmas esőt nem bírja” – tette hozzá az igazgató. Dél-Komáromban egyébként még rosszabb volt a helyzet, ott az SHMÚ adatai szerint 2 óra alatt 170 mm csapadék hullott, amit az ottani csatornahálózat szintén nem volt képes elnyelni – a vasútállomás szinte megközelíthetetlen volt, de a főutak sem úszták meg. Több családi házban fél méter magasan hömpölygött a víz, az esőzés után szinte lakhatatlanná váltak.

13892294_1197774136919989_2533620541930928152_n

Több autósnak is jelentős kára keletkezett – egyesek a vízbe ragadtak bele, másoknak fa vagy faágak dőltek a gépkocsijára. A családi házakba, garázsokba és pincékbe is beömlött a csapadék – ezeket sok helyen még hétfőn is szivattyúzták. A legkritikusabb helyzet nálunk Őrsújfalun alakult ki, ahol a több órás áramkimaradás is nehezítette a mentést, mivel a szivattyúkat így csak jóval később tudták bekapcsolni. Sok családi házat víz árasztott el, a belső csatornarendszeren keresztül több helyen visszafolyt a víz.

Segítettek, ahol tudtak

A tűzoltókhoz a vihar idején és utána több mint 200 segélyhívás érkezett, 285 esethez szálltak ki a környéken – informálta lapunkat Michal Varga, a nyitrai megyei tűzoltóság szóvivője. Többnyire a kidőlt fákat takarították el, és a családi házakba, pincékbe, garázsokba zúdult vizet szivattyúzták ki. A helyzet kritikussága miatt a környező járások tűzoltóinak segítségére is szükség volt, összesen 54-en, 17 berendezéssel segédkeztek a munkálatokban. Az önkéntes tűzoltók is kivették a részüket: a nyitraivánkai, a nyitraegerszegi, az ógyallai, az izsai, a komáromi, a bátorkeszi, a búcsi, a jászfalusi, a jattói és a dögösi csapat is besegített.

13669762_1197770376920365_5274329403233429722_n

A mentősök sem tétlenkedtek, nekik is akadt munkájuk bőven, az extrém időjárási körülmények azonban megnehezítették számukra a közlekedést. A komáromi mentősöket riasztották ahhoz a balesethez is, amelynél a Gazda utcában egy fa dőlt be egy ablakba, megsebesítve az ott lakó hölgyet. A mentőegység egy kidőlt fa miatt nehezen tudta megközelíteni a lakást, de kiérkezésükig a szomszédok látták el a sérült hölgyet. „A marcelházi mentőegység közlekedését is nehezítette a víz, amikor a komáromi kórházba próbáltak szállítani egy pácienst – végül a rendőrség iránymutatásával sikerült csak. A kórház területén is kidőlt egy fa, így mentővel nem tudták megközelíteni a sebészeti osztályt” – sorolta a vihar közben felmerülő problémákat Jana Váňová Peráčková, a ZaMED munkatársa.

Még folyik a kárfelmérés

A város vezetése az esőzés okozta károk és problémák miatt már aznap összehívta az illetékes szerveket, és vészhelyzetet, harmadfokú árvízvédelmi készültséget hirdetett – így a későbbi állami kártérítések is megalapozottakká válhatnak. A lakosok a városi rendőségen jelezhetik, ha nagyobb kár érte őket, a kártérítési kérvényeket innen eljuttatják majd az illetékes állami szerveknek, ahol egyéni elbírálás alá esnek – a támogatás nem jár alanyi jogon. A lakás-, ház-, garázs- vagy pincekárok bejelentésére a lakosoknak még 23 napjuk van. A rendőrségen már a károsultak által előre megírt kérvényekkel várják őket, amelyben dokumentálniuk kell a kárt, és jelezni a kártérítési igényt. Rengeteg ember összefogásának köszönhetően tudtunk gyorsan reagálni a viszonylag váratlanul kialakuló katasztrófa-helyzetre. Az anyagi kár jelentős, de a legfontosabb az, hogy komoly személyi sérülésre nem került sor. Pár héten belül a harmadik esőzuhatag zúdult a városra, azonban a mostanihoz hasonlóra nem igazán volt példa az elmúlt évtizedekben. Mindenkinek köszönet, aki kivette és kiveszi a részét a munkából, az összefogásból” – mondta el Stubendek László polgármester.

13913605_1197828640247872_8873081227823994024_o

A vihar okozta károk mértékéről egyelőre nincs adat, annyi bizonyos, a biztosítóknak az utóbbi hónapban bőven volt munkája. Az Allianz ügyfelei júliusban országszerte 1700 időjárás okozta kárt jelentettek a biztosítónak. Július utolsó hétvégéjén 130 bejelentést kaptak, a legnagyobb károkat pedig többek között éppen Komáromból jelezték nekik. „Az ügyfeleink leggyakrabban elárasztott pincéket, sérült tetőket, homlokzatokat jelentettek be, de az autókat sem kímélte a dühöngő időjárás“– mondta Lucia Muthová, az Allianz biztosító szóvivője lapunknak. A Generali biztosítónál a viharos hétvégén 105 időjárás okozta kárt jelentettek az országból. A ČSOB biztosító az elmúlt héten 88 bejelentést kapott, ennek a fele éppen a vasárnapi özönvíz következménye volt. Náluk is többségében komáromi ügyfelek jelentkeztek. A legtöbb biztosítótársaságnál lehetőség van házak, lakások és autók biztosítására időjárás okozta károkra is. Általában több csomagból választhatunk, amelyek ára aszerint változik, milyen kockázatokat jelöl meg az ügyfél és mekkora összegre biztosítja tulajdonát.

Mindenképp érdemes lehet átgondolni a biztosítás megkötésének lehetőségét, az SHMÚ szakértője szerint ugyanis a közeljövőben Dél-Szlovákiában és Komáromban egyre gyakrabban számíthatunk hasonlóan intenzív és hirtelen lezúduló csapadékra. „Ezzel a forgatókönyvvel pedig számolni kell” – zárta szavait.

Sztankó Annamária

 13908920_1197883106909092_8634683000836363731_o


Petíció készül

Városszerte több helyen is felmerült, hogy a lakók petícióval sürgetnék a nagy esőzések alkalmával előforduló pincebeázások kiküszöbölését. Valószínűleg az „évszázados eső“ mindenképpen károkat okozott volna, az érintett lakosok viszont arra is rámutatnak, hogy már a korábbi, kisebb mértékű júliusi csapadék is problémát jelentett, azaz a KOMVaK csatornarendszerével nincs minden rendben. Legutóbb, miután a tűzoltók kiszivattyúzták a vizet több pincéből, a csatorna „visszaköpte“ azt, aminek oka, hogy a csatornarendszer átemelő szivattyúja nem működött megfelelően – legalábbis ezt állítja néhány károsult.


(Cikkünk a Delta augusztus 8-i számában jelent meg)

Vészhelyzetet hirdettek Komáromban

Top