Vélemény, olvasói levél

Esélylatolgatás

Ivan Korčok 958 ezer szavazatot (42,5%), Peter Pellegrini 834 ezer szavazatot (37%) szerzett az államfőválasztás első fordulójában. A kieső jelöltek közül Štefan Harabin 265 ezer vokssal (11,7%) végzett a harmadik helyen, a végeredményt is befolyásolhatja, hogy az ő szavazói kit támogatnak majd a második fordulóban – többségük nyilvánvalóan Peter Pellegrinit, de kérdés, hogy arányaiban mennyien

A Mefisztónak ma is aktuális az üzenete

A színházakban egymást követik a bemutatók, előadások. Jók, jobbak, felejthetők, és néha vannak olyan kivételesen erőteljesek, hogy szinte beleégnek a retinánkba, mély nyomot hagynak lelkünkben, és tudjuk, most hogy ezt láttuk, valami végérvényesen megváltozott bennünk, érékrendünkben, gondolkodásunkban, és mostantól ez lesz a mérce, ehhez mérünk minden mást. A Komáromi Jókai Színházban január 27-én bemutatott Mefisztó

Legalább a nihilt győzzük le!

Megint egy olyan parlamenti választás következik, amikor nem sikerült megteremteni a teljes magyar egységet, pedig a szlovákiai magyar választók többségének ez volt a legfőbb elvárása. Helyette három magyaros formáció szerepel a kínálatban. Közös bennük, hogy alapvetően nyugatorientált programjuk van, melyekben külön foglalkoznak a kisebbségek helyzetével és jogaival – a szlovák pártok ezt nem tartották fontosnak.

Top