Mindkét tüdőgyógyászat bezár Komáromban

Jelenleg két tüdőgyógyászati szakrendelő is működik Komáromban, az év végén azonban mindkettő bezár. Így januártól az egész Komáromi járásban csak egyetlen tüdőgyógyász fogadna pácienseket, mégpedig Ógyallán. Úgy tűnik azonban, van remény, és egy új szakorvos érkezik Komáromba, a Semmelweis Egészségügyi Központba.

A két komáromi tüdőgyógyászati rendelő december végi bezárásáról a Szlovákiai Magánorvosok Szövetségének (ASL) hírportálja számolt be elsőként. A Zdravita című honlapjukon megjelent cikkükben azt írják, Komárom két szakrendelője anélkül zár be, hogy újak nyílnának helyette, így 2020 januárjától a több mint 100 ezer lakosú Komáromi járásban csak egyetlen tüdőgyógyászati rendelő marad.

Soós Ágnes tüdőgyógyász évtizedek óta rendel Komáromban, a Duna utcában. Már régóta fontolgatta, hogy feladja praxisát és bezárja tüdőgyógyászati rendelőjét. Nemrégiben úgy döntött, nem halogatja tovább a döntést, befejezi. „Két oka van a döntésemnek. Egyrészt az, hogy már több mint egy évtizede nyugdíjba kellett volna vonulnom, már így is sokat ráhúztam, nem dolgozhatok örökké. Másrészt pedig, egyre inkább bosszant, hogy különböző adminisztratív pluszfeladatokat, terheket rónak ránk, orvosokra. Emiatt kevesebb időnk marad a betegre, pedig ez utóbbi lenne az elsődleges. Ráadásul az illetékes hatóság rendszeresen bírságokkal fenyegetőzik, ha egy-egy kevéssé lényeges adminisztratív hiányosságot észlel. Nem hiányzik ez nekem ennyi munkával töltött év után“ – mesélt a rendelő bezárásának okairól Soós Ágnes. Hozzátette, a másik tüdőgyógyászati rendelő is hasonló okok miatt zár be. Mint mondta, december végéig még nyitva tart hétköznapokon a rendelője, azonban januártól biztosan bezár, a vonatkozó kérvényt már jóváhagyta a megyei főorvos, Ľubomír Ševčík is.

tudo1

Ľubomír Ševčík egyébként megerősítette, jelen állás szerint egyetlen tüdőgyógyászati – pulmonológiai – rendelő marad az egész járásban, mégpedig Ógyallán. A megyei főorvos egyúttal rámutatott, a vonatkozó kormányrendelet Nyitra megye területére legkevesebb 17 tüdőgyógyászati szakorvos működését írja elő, beleértve a gyerekszakorvosokat is, ez a norma pedig teljesül a megye egészére nézve a két komáromi rendelő bezárása után is.

Az már más kérdés, hogy a szakrendelők többsége Nyitrán, illetve a megye északi régióiban működik, vagyis területi szempontból nagyon egyenlőtlenül oszlanak el a tüdőgyógyászatok. Fekvőbeteg-ellátás pedig csak a megyeszékhelyen van.

Küszöbön a megoldás

Úgy tűnik azonban, mégsem marad tüdőgyógyászati szakrendelő nélkül Komárom. Czirfusz Attila, a Semmelweis Egészségügyi Központ (Zdravcentrum) igazgatója ugyanis kérdésünkre elmondta, hamarosan egy új tüdőgyógyászati rendelő nyílik a jelenleg még felújítás alatt álló épületben. „A regionális közegészségügyi hivataltól már megkaptuk az engedélyt a rendelő átépítésére, ha minden jól megy, már januártól rendel het az új tüdőgyógyász szakorvos“ – jelezte Czirfusz Attila, megjegyezve, az egészségügyi központ épületének felújítása az utolsó szakaszába lépett, de már így is hónapok óta a falai között működik a felnőtt orvosi ügyelet és egy laboratórium.

SONY DSC

Sőt, az sem kizárt, hogy egy másik új pulmonológiai rendelő is nyílik. Kérdésünkre ugyanis a komáromi kórház szóvivője, Martina Pavliková elmondta, tervezik egy specializált tüdőgyógyászati rendelő nyitását. Jelenleg a megfelelő helyszínt, helyiségeket keresik, ahol kialakíthatnák a rendelőt, illetve egy megfelelő képesítéssel és gyakorlattal rendelkező szakorvossal is tárgyalnak. Elmondása szerint 2020 első felében megnyílhat a szakrendelő.

Probléma marad az orvoshiány

Régiónkban és országszerte is sok helyen okoz gondot az orvoshiány, szinte minden kisebb-közepes városban előfordul, hogy hiányzik egy-egy szakorvos, a falvak pedig körzeti orvosokat igyekeznek községükbe csábítani. A probléma gyökere, hogy a szlovákiai orvosok Nyugat-Európába (esetleg nyelvi okok miatt Csehországba) mennek dolgozni, hiszen ott sokkal jobb környezetben, a hazai bérek többszörösét megkeresve dolgozhatnak.

A komáromi kórház külföldi – elsősorban ukrán – orvosokkal próbálja oldani a problémát, részben sikerrel. Komáromban például évekig nem volt reumatológus szakorvos, egy éve azonban újra nyílt egy szakrendelő a kórházban. Ugyancsak gondot okozott az endokrinológus hiánya a régióban, ezt részben sikerült megoldani – idén nyár elejétől megnyílt az új endokrinológiai szakrendelő a kórház területén, amely azonban egyelőre csak hetente egy napon fogadja a betegeket.

orvosos

A Szlovákiai Magánorvosok Szövetsége a már említett cikkben bírálja az egészségügyi minisztériumot, rámutatva, az állam sokszor nem könnyíti meg a szakorvosok munkáját és nem azzal foglalkozik, amivel kellene. Egy minisztériumi rendelet értelmében például a rendelőknek saját belső rendszert kell kidolgozniuk, mely a páciensek biztonságát értékeli. Ez viszont – mint arra Soós Ágnes is utalt – újabb adminisztratív kötelességeket ró az orvosokra, rendelőkre. Tavaly nyáron egyébként ugyancsak egy minisztériumi rendelet miatt zárt be a fogorvosi ügyelet Komáromban – a fogorvosok szerint az ebben foglaltak túl sok költséggel jártak, és szakmailag nem voltak indokoltak. Ezért több fogorvosi ügyelet fejezte be működését, Komárom mellett például Érsekújvárban is.

„Úgy gondoljuk, elsődlegesen a bezáró orvosi rendelők problémájával kellene foglalkozni, illetve az egészségügyi személyzet hiányával. Ma gyakran a páciens biztonságának egyedüli garanciája az, hogy bejut-e egy kivizsgálásra“ – írja a Szlovákiai Magánorvosok Szövetségének portálja a bezáró tüdőgyógyászati rendelők kapcsán.

Csaba Ádám

Top