REAL-K

Játszóterek éve Komáromban

jatsoter3

Két év sikertelen próbálkozás után harmadjára sikerült: a komáromiak összefogásának köszönhetően idén egy „méhecskés“ játszótér épül a városban. De nem ez lesz az egyetlen játszóparkos fejlesztés, ami idén megvalósul: lesz egy Csillagerődöt formázó interaktív játszópark a fürdőnél, korszerű játszótér a VII-es lakótelepen, megújuló gyerekpark a belvárosban, továbbá újjáéledő parkocska a nagypiac közelében.

Bár Komárom idei költségvetésében csak egy új játszótér kiépítésére különítettek el pénzt, a lakosok összefogásának, különböző külső forrásoknak, valamint egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően 2018 mégis a játszóterek éve lesz a városban.

Példátlan összefogás

Egy játszópark létrejötte egyértelműen a komáromiak és a környékbeliek példátlan összefogásának eredménye: múlt héten hivatalossá vált, hogy Komárom megnyerte a Lidl áruházlánc által indított, internetes szavazáson alapuló versenyt. Azon városok nevezhettek be a versenybe, ahol van (vagy épül) üzlete az üzletláncnak. Komárom csaknem 158 ezer szavazattal, toronymagasan végzett az élen a legnagyobb – 34 ezer lakos feletti – városok kategóriájában, olyan jóval népesebb városokat megelőzve, mint például Poprád, Nyitra, Zsolna, Eperjes vagy éppen Pozsony néhány városrésze.

jatsoter2Méhecskés játszótér Trencsénben

Január 15-én indult a Žihadielko (Fullánkocska) elnevezésű verseny. Komárom jó szereplésének kezdőlökését Bujna Zoltán kerékpáros aktivista, városi képviselő videója adta meg – ebben óvodás kisfia buzdítja szavazásra a komáromiakat. A tömeges összefogásban azonban kulcsszerepe volt a facebook közösségi oldalon nem sokkal később létrejött csoportnak, melyet Venth Szilvia indított útjára, és rövid időn belül rengeteg komáromi és régióbeli lakos értesült arról, hogy szavazatával játszóteret nyerhet a városnak. (Olvassa el az ötletgazdával, a csoport adminisztrátorával készült villáminterjúnkat is!)

Másfél hónap alatt közel 6500-an szavaztak a komáromi „méhecskés“ játszótérért legalább egyszer, de akadtak olyanok is szép számmal, akik csaknem 100 voksot adtak le saját nevükben – így jött össze a 158 ezer voks, ami majdnem kétszer annyi, mint a második helyezetté.

jatszoIlyen lesz

Hamarosan tehát megépül a népszerű Maja, a méhecske című mesefilm motívumaival, figuráival díszített játszótér a Megyercsi utca és Gazda utca közötti lakótömbök által körbezárt zöldterületen. Egyelőre nem ismert, pontosan mikorra készül el, de jó eséllyel már nyár elején, június környékén átadhatják a játszóparkot – a Lidl képviselői március végén tárgyalnak a városvezetéssel a részletekről. Az üzletlánc mintegy 87 ezer euróból építi meg a játszóparkot, mely 2 és 12 év közötti gyerekek számára épül, és magába foglal például egy minivárat, mászókákat, homokozót, körhintát és más játékelemeket. A játszótérhez padok és kerékpárállvány is tartozik.

Csillagerőd a fürdőnél

Már többször írtunk arról, hogy a térségünk szlovákiai és magyarországi városait tömörítő Pons Danubii társulás (EGTC) sikeres pályázata nyomán 2,9 millió eurós összköltséggel, 9 településen épülnek látványos játszóparkok, melyek egy-egy másik, projektbe bekapcsolódó város turisztikai nevezetességét formázzák meg. Így lesz ez Komáromban is, ahol a dél-komáromi Csillagerőd kicsinyített mása épül föl a fürdőnél. Elsősorban gyerekeket szolgál majd, de még a felnőtteknek is érdekes élményt nyújthat, hiszen korszerű megoldásokkal, interaktív módon, feladatok és játékok segítségével tájékoztat az erőd történetéről. Mindezt három nyelven: magyarul, szlovákul és angolul. (Hasonlóképpen a többi városban is: Gútán például a tatai vár kicsinyített másában játszhatnak a gyerekek, Ógyallán pedig egy bányászjátszótér létesül. Az észak-komáromi központi erőd mintájára pedig Dél-Komáromban, a Jókai ligetben épül játszópark.)

komaromi-e1502180166911

Bara Zoltán, a Pons Danubii EGTC igazgatója elmondta, Komáromban és a projektben részt vevő további 4 szlovákiai városban is megépülnek az élményparkok még az idei évben. A legtöbb helyen előreláthatólag nyáron, de előbb a közbeszerzéseknek kell lezárulnia, majd a szerződéseket aláírni a kivitelezővel, ezt követően lehet pontos időpontot mondani. Maga az építés nagyjából 1 hónapig tart majd.

Nagylelkű támogatás a gyerekparkra

Évtizedekig Komárom legmenőbb játszótere volt az Anglia parkbéli gyerekpark. Mostanra azonban a játékelemek többsége elavult, sőt, a játékok alatti védőszőnyegek sem felelnek meg maradéktalanul a vonatkozó biztonsági előírásoknak. Az elmúlt években ugyan történt néhány fejlesztés, kerültek ki új játékok, megújult a parkbeli kis épület, melyben toalett, pelenkázó és büfé működik, ám így is van mit javítani a körülményeken.

torpeElkezdődött a nagy gyerekpark felújítása, a törpék is segítenek

Most viszont egy nagy előrelépés történik, köszönhetően egy helyi vállalkozás, a GAMOTA – agro Kft. nagylelkű támogatásának. A gyerekpark játékainak nagy részét korszerűekre cserélik, alájuk megfelelő biztonsági szőnyegek kerülnek, ivókút is elérhető lesz, továbbá új padok várják majd a családokat. A szponzori támogatás összege meghaladja a 35 ezer eurót, amihez az előkészületi munkák és biztonsági előírások biztosításával a város is hozzájárul további 5 ezerrel.

Új szabadidőpark

A város önerőből is épít egy új, korszerű szabadidőparkot, a VII-es lakótelepen, a Seress utca mentén, a lakótömbök által körbezárt területen. Erre a célra 35 ezer eurót különített el a képviselő-testület. Lesz egy játszótér része, csúszdával, hintával, homokozóval és padokkal, valamint egy szabadtéri sportolásra alkalmas része is, ahová kondigépeket, fitnesz eszközöket, kosárlabdapalánkot telepítenek.

hetesi-parkA 7-es lakótelepre tervezett játszótér

Egy ötödik játszópark-fejlesztés is megvalósul még az idén, mégpedig a Coop-Jednota üzletlánc alapítványának támogatásával. Még tavaly szeptemberben szavazhattak a komáromi Coop-Jednota boltok vásárlói arról, hogy három pályázat közül melyik valósuljon meg – a nyertes Komárom város projektje lett. Eszerint egy pihenőövezet létesül/újul meg a Petőfi utca, Kis ér sor és Vasút utca által határolt lakótelepen, a nagypiac mellett. Megújul a zöld, további rózsabokrokat és juharfákat ültetnek ki, új padokat, piknikező asztalt és új rugós gyerekekjátékokat helyeznek ki, valamint a sportpályát is felújítják. A szavazásos versenyen elnyert összeget további önrésszel egészíti ki a város.

Keszegh Béla alpolgármester elmondta, mindemellett a játszóterek javítására egy 15 ezer eurós keret áll rendelkezésre. „Sajnos gyakoriak a rongálások, így a fontos teendők közé tartozik nemcsak az építés, de az állagmegőrzés is. Hogy a komáromi családok megfelelő körülmények között pihenhessenek, találkozhassanak, a fiatal családok pedig úgy érezhessék, hogy Komáromban érdemes gyereket nevelni. Mert számtalan sportolási lehetőségből lehet választani, mert a megye legjobb iskolái városunkban vannak, és a szabadidőt sem csak a tévé előtt lehet elütni, hanem színvonalas játszótereken“ – hangsúlyozta Komárom alpolgármestere.

majaA méhecskés játszótér egyik eleme


Ez csak együtt sikerülhetett!

venth_silviaVilláminterjú Venth Szilviával, a „méhecskés“ játszótér megnyerésében kulcsfontosságú facebook oldal létehozójával.

• Honnan jött az ötlet, hogy facebook-oldalon kampányoljon a játszótér megépítéséért?

– Barátnőm már az első napon szavazott, így értesültem a versenyről. Egy új játszótér, ami a komáromi gyerekeket szolgálná, nagyon pozitív gondolat, egy olyan dolog, amiben sokan örömmel segítenek. Mivel nekem már volt tapasztalatom abban, hogyan kell egy ehhez hasonló szavazós versenyt megnyerni, elindítottam a facebook-csoportot, és igyekeztem végig aktív maradni, folyamatosan buzdítani.

• Négy éve költözött Komáromba Érsekújvárból. Fel sem merült, hogy inkább Érsekújvár győzelmét segítse?

– Talán ez most nem a legtaktikusabb válasz, de azt gondoltam, Érsekújvárnak több gyönyörű játszótere van, Komáromnak pedig nincs, úgyhogy ide is kell! És persze itt élek a családommal, a 3 és fél éves kisfiam is biztosan örül majd az eredménynek.

• Mit gondol, mi kellett ahhoz, hogy most összejöjjön a győzelem, miközben 2 évig hiába próbálkozott Komárom?

– Ha jól tudom, a korábbi két évben senki nem indított szavazatokat toborzó csoportot a közösségi oldalon, ez lehetett a fő ok. Most sok emberhez eljutott a verseny híre a csoportnak köszönhetően, mivel meghívtuk őket, akarva/akaratlanul is értesültek a szavazásról (nevet). Amikor pedig a második helyezett Poprád közeledni kezdett hozzánk, plakátokat és szórólapokat nyomtattunk, körberagasztottuk Komáromot. Szinte éjjel-nappal aktívak voltunk. Ez volt a lényeg!

• Kiket emelne ki, akik a leginkább segítettek a buzdításban?

– Néhány városi képviselő, elsősorban Ipóth Szilárd volt a legnagyobb „buzdító társam“, de Kovács Dávid és Bujna Zoltán is, valamint civilek – Barby, Janka, Evička… Sokakat tudnék sorolni. Mindenkinek köszönöm, komáromiaknak, a környékbeli falvakban vagy akár távolabb élőknek, fiataloknak és idősebbeknek, magyaroknak és szlovákoknak, tényleg mindenkinek. Ez csak együtt sikerülhetett!

• Fokozatosan egyre több helyi vállalkozó ajánlott fel kisebb díjakat, melyeket a szavazók között sorsoltak ki. Hány felajánlás érkezett?

– Nagyjából 50, talán több is. Őszintén szólva a vége felé már elvesztettem a fonalat (nevet).

• A játszóteres oldalnak több mint 12 ezer komáromi és környékbeli követője van. Van már terve azzal kapcsolatban, hogy mi lesz ezzel a segítőkész közösséggel?

– Igen, van elképzelésem, de egyelőre nem árulom el. Amíg nem épül meg a játszótér, marad a jelenlegi oldal (Žihadielko pre Komárno). Szeretném, ha egy nagyszabású buli keretében történne meg az átadás, remélem ebben is lesz összefogás, és ebben is segíthet a csoport, vagy éppen a város is.


varoshaza_lidlEgyeztetés a városházán a játszótérről, a Lidl képviselőivel, civil részvétellel


Jó lenne máshol is összefogni

Elsőként Bujna Zoltán kerékpáros aktivista, önkormányzati képviselő kezdett kampányolni a játszótérért, kisfia, a 3 és fél éves Dani egy videóban kérte a komáromiakat szavazásra. A győzelem után egy másik videóban meg is köszönte az összefogást.

„Bárcsak más téren is ennyire összetartó lenne a társadalom, a komáromi közösség“ – értékelte a játszótér megnyeresét Bujna Zoltán. „Mindenki a cél érdekében tevékenykedett. Jó volt megélni, hogy a facebookos közösség tagjai 45 napon keresztül napi szinten motiválták egymást. Ráadásul az elmúlt időszakban talán ez volt az egyetlen olyan facebook-csoport, ahol annak ellenére, hogy magyarul és szlovákul is zajlott a kommunikáció, ez egyszer sem okozott gondot egyik nemzetiségnek sem“ – fejtette ki a képviselő, majd így folytatta: „Ha megépül a játszótér, remélem, az emberek a magukénak érzik majd, hiszen sokan tettek a sikerért, szavaztak, buzdítottak. Bízom benne, hogy emiatt sokkal inkább óvni fogjuk. Ha valaki megrongálná, azt nem hagyjuk szó nélkül. Minden városban kiépülő dologra így kellene tekintenünk, akár a városnak, akár magánszemélynek köszönhető, hiszen mi használjuk, a mi környezetünket teszi szebbé és jobbá, sokszor a mi adónkból épül. A miénk.“


Csaba Ádám

Top