Gúta 285 ezer eurót költ a poliklinikára

Két éven belül több mint egymillió euróból újul meg a gútai egészségügyi központ. A költségek háromnegyedét állami támogatásból fedezik.

guta_polikA gyógyszertárnak helyet adó épületrészre új szint kerül

A város az egészségügyi minisztérium által meghirdetett, integrált egészségügyi központok létesítésére kiírt pályázaton lett sikeres. A kiírás szerint egy pályázat maximális összege 825 ezer euró lehetett, ezt célozta meg Gúta is. Ennek megfelelően az állami támogatás nagysága 782 ezer euró, ehhez jön a kérvényező 5 százalékos önrésze (41 ezer euró). Ahhoz azonban, hogy a majdan felújított épület teljesítse a középületek hőháztartására vonatkozó EU-s előírásokat, további, a projektben nem szereplő beruházásokat is el kell végezni. Így a városnak összesen 285 ezer euróval kell hozzájárulnia a felújítás költségeihez. A múlt heti testületi ülésen a képviselők megbízták Horváth Árpád polgármestert, hogy a 2020-as költségvetés kidolgozásakor a hivatal számoljon ezzel a kiadási tétellel. A beruházás városra eső részét hitelből fedezik majd.

2021 tavaszára elkészülhet

Mészáros Imre, az építési hivatal vezetője kifejtette: ahhoz, hogy az épület megfeleljen az előírt A1-es energetikai besorolásnak, hőszigetelni kell a múlt század hatvanas éveiből származó ingatlant, beleértve a tetőt is. Ezenkívül új légcserélőt szerelnek be, elvégzik a fűtési rendszer regulációját és lecserélik a világítótesteket is. Horváth Árpád pedig arról tájékoztatta az önkormányzati képviselőket, hogy az irányító hatósággal már aláírták a szerződést, lezajlott a közbeszerzés is a kivitelező kiválasztására – a nyertes a komáromi Darton Kft. lett – és most folyik a közbeszerzés utólagos ellenőrzése. Bár az egész projekt lebonyolítására 24 hónap áll rendelkezésre, a polgármester bízik abban, hogy jövő év végére, de legkésőbb 2021 tavaszára befejeződnek a munkálatok.

poli (3)

Új szakrendelők lesznek

A bővítésnek köszönhetően egy új szint kerül a gyógyszertárnak helyet adó épületrészre, amelyet folyosó köt majd össze a másik épületszárnnyal. Viola Miklós, az egészségügyi bizottság elnöke elmondta, 4-5 új szakrendelőt szeretnének kialakítani: egy-egy ideggyógyászati és ultrahangos szakrendelőt, egy fogorvosi rendelőt – amely egy panoráma-röntgennel is kiegészül – továbbá egy mini hematológiai laboratóriumot, hogy helyben ki lehessen vizsgálni a mintákat. Az épületben rendelő szakorvosokkal szerződést kötöttek, amelyben kötelezik magukat, hogy legalább öt évig megtartják itt praxisukat, ha pedig valamilyen oknál fogva ezt nem tudnák teljesíteni, akkor segítenek maguk helyett megfelelő szakorvost biztosítani. Az épületben jelenleg körzeti, gyerek- és fogorvos, fogtechnikus, szülész-nőgyógyász, belgyógyász, bőrgyógyász, szemész, diabetológus rendel és rehabilitáció is működik. Arra a képviselői felvetésre, hogy az új rendelőkbe az általános szakemberhiány ellenére találnak-e majd szakorvost, Viola Miklós, aki a Nyitra Megyei Önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke is egyben, kifejtette: még ebben a választási ciklusban egy pénzügyi alap létrehozását tervezi a megye, amely azon orvosokat támogatná, akik a kritikus orvoshiánnyal küzdő helyeken vállalnának praxist. Az alapot az elképzelések szerint első körben 300 ezer euróval töltenék fel. Szerinte ez is segítené az üres helyek feltöltését, de nem hiszi, hogy egy modern egészségügyi központba, mint amilyen a gútai is lesz, ne találnának megfelelő szakorvosokat.

poli (4)

A projekt lényeges eleme egy személyszállító felvonó kialakítása, jelenleg ugyanis nincs lift az épületben, ami nagyban megnehezíti főleg az idős betegek számára az emeleti rendelők megközelítését. A testületi ülésen elhangzott, hogy tulajdonképpen a lift hiányából indult ki az egész felújítás ötlete. Az elmúlt években ugyanis számtalanszor foglalkozott a testület a személyfelvonó kérdésével, különböző variációk merültek fel, olcsóbb és drágább megoldási javaslatok hangzottak el. A polgármester szerint érdemes volt kivárni a megfelelő alkalmat a pályázásra, amelynek köszönhetően egy korszerű integrált egészségügyi központja lesz Gútának. Amely nemcsak a gútaiakat, hanem a környékbeli falvak lakosait – Ifjúságfalva, Kamocsa, Negyed – is szolgálja majd.

További parkolók is kellenek

A felújítással kapcsolatban ugyancsak felmerült a parkolók kérdése, Ferencz László képviselő szerint nem szabad bagatellizálni a problémát. Hiszen, ha több szakorvos rendel majd itt, több parkolóhelyre is szükség lesz, és már most kevés a parkolási lehetőség. A polgármester szerint valószínűleg a zöldfelület kárára kell majd parkolókat kialakítani, de ezt a problémát később oldják majd.

Régiónkban további két településen várható komoly egészségügyi fejlesztés az elkövetkező időszakban, Gúta mellett Nemesócsán felújítják a meglévő egészségügyi központot, Bátorkeszin pedig egy teljesen új épül.

V. Krasznica Melitta

(Cikkünk a Delta szeptember 24-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Korszerű poliklinikák épülnek

Szupermodern belgyógyászat

Top