Korszerű poliklinikák épülnek

Míg a közlekedés terén elhanyagolja régiónkat az állam, úgy tűnik, az egészségügyi beruházásoknál nem éri hátrányos megkülönböztetés a Komáromi járást. Három járásbeli település is komoly összeget nyert el az egészségügyi minisztérium pályázatán, aminek köszönhetően Gútán és Nemesócsán teljesen újjáépülnek a meglévő rendelőintézetek, míg Bátorkeszin egy teljesen új épületet húznak fel, ahol ugyancsak több egészségügyi szolgáltató és orvosi rendelő kap helyet. A fejlesztések uniós forrásból valósulnak meg. A pályázati program célja, hogy közelebb hozza az emberekhez az egészségügyi ellátást, korszerű poliklinikák létesüljenek olyan településeken is, ahonnan eddig a legtöbbször a járási székhelyre kellett utazni szakorvos után.

Július közepén tették közzé az egészségügyi minisztérium által meghirdetett pályázatok eredményét, mely egészségügyi központok, kistérségi poliklinikák kiépítését célozza. Andrea Kalavská egészségügyi miniszter hangsúlyozta, azzal, hogy egy épületbe kerülnek a háziorvosok, gyermekorvosok és szakorvosok, közelebb kerül az emberekhez az egészségügyi ellátás az érintett településeken és környékükön, amivel minőségi szintet is lép.

A források 80 százaléka uniós alapokból származik, ehhez jön 15 százalékos állami hozzájárulás, valamint a pályázó települések 5 százalékos önrésze. Három komáromi járásbeli település is háromnegyed milliós támogatást nyert el.

Gúta: új emelet, teljeskörű felújítás

Gútának 782 ezer eurónyi támogatást ítéltek meg, ha ehhez hozzászámoljuk az 5 százalékos önrészt, mintegy 822 ezer eurót költhetnek a meglévő, Brünni téri egészségügyi központ korszerűsítésére.

poli (3)A gútai poliklinika látványterve

Viola Miklós, a városi egészségügyi bizottság elnöke kérdésünkre elmondta, a beruházás részeként egy új szintet húznak a T-alakú épületre, ahol szakorvosi rendelők számára alakítanak ki helyet, de akár néhány irodahelyiség is helyet kaphat. Ideggyógyászati, ultrahangos és egy újabb fogászati rendelő indulna a tervek szerint, valamint egy hematológiai minilabor is. A fejlesztés általános korszerűsítést is magába foglal, egy új felvonó építését, mely nemcsak a mozgáskorlátozottakat szolgálná ki, hanem teherliftként is működhetne, de például új optikai internethálózatot is kiépítenének, illetve műszaki fejlesztések is lesznek.

A Brünni téri épületben jelenleg két körzeti orvos, két gyermekorvos, szülész-nőgyógyász, szemorvos, bőrgyógyász, fogorvos, diabetológus és belgyógyász is a betegek rendelkezésére áll. Horváth Árpád polgármester elmondta, minden jelenleg is itt dolgozó orvos vállalta, hogy a beruházás után még legalább 5 évig fenntartja rendelőjét a poliklinikában.

A polgármester hangsúlyozta, az egészségügyi központ bővítésére nagy szükség van, hiszen az elmúlt években szívesen jöttek volna orvosok, ám nem tudtak számukra helyet biztosítani az épületben – a plusz emelet építésével azonban erre lesz lehetőség. „A pácienseknek nagy előny, ha minél több szakorvost tudnak elérni egy helyen, most ebbe az irányba tudunk tenni egy nagy lépést” – jelentette ki Horváth Árpád. Megjegyezte, már az elmúlt években is kisebb egészségügyi központtá vált Gúta, hiszen nemcsak a környező községekből keresték fel a város egy-egy egészségügyi intézményét, hanem Komáromból, Vágsellyéről, Galántáról is. A jövőben pedig, köszönhetően a megújuló és bővülő poliklinikának, még többen érkezhetnek a régióból.

poli (2)

Finta Zoltán, a gútai városi hivatal elöljárója elmondta, már kiírták a közbeszerzést a kivitelezésre, négyen jelentkeztek, azonban egyelőre nem történt meg a kiértékelés – erre augusztus folyamán kerülhet sor. Úgy vélte, szeptemberben már a képviselő-testület elé kerülhet a beruházással kapcsolatos javaslat. Hozzátette, függően a közbeszerzést megnyerő pályázó árajánlatától, kezdeményezni fogják, hogy az önkormányzat az 5 százalékos önrészen felül további pénzforrást is biztosítson a poliklinika átépítésére – hogy mindaz megvalósulhasson, ami a város eredeti projektjében szerepelt, és amire a megítélt támogatás előreláthatólag nem lesz elég. A teljes beruházás értéke egymillió euró körül lenne.

Finta Zoltán elmondta, ha sikerrel zárul a közbeszerzés, és a képviselők is zöld utat adnak a beruházásnak, valószínűleg jövő tavasszal indul az építkezés, amely 2020 tele előtt be is fejeződhet.

Nemesócsa: újabb közbeszerzést írtak ki

Gútához hasonlóan Nemesócsán is a meglévő egészségügyi központot újítják fel – összesen 738 ezer eurót nyertek el az egészségügyi minisztérium pályázatán. A támogatás segítségével sor kerül az épület hőszigetelésére, a nyílászárók cseréjére, a fűtésrendszer korszerűsítésére, az emeleti rész bővítésére, valamint egy lift beépítésére is – tudtuk meg Válek Iván alpolgármestertől, aki jelenleg a polgármesteri jogköröket is gyakorolja Nemesócsán.

A felújítás után is megmarad a gyógyszertár az épületben, szakrendelők is beköltöznek, lesz röntgen és ultrahangos kivizsgálás. Az alpolgármester elmondta, az első közbeszerzés sajnos sikertelenül zárult, így pénteken újat írtak ki. Emiatt egyelőre nem akart jóslásokba bocsátkozni arról, hogy mikorra fejeződhet be a fejlesztés, mindenesetre 2020-ban már szinte biztos elkezdődhet a kivitelezés.

Bátorkeszi: új központ épül

Bátorkeszin egy teljesen új egészségügyi központot építenek, melyre 782 ezer eurós támogatást nyertek el. Jelenleg két különböző épületben találhatók az egészségügyi szolgáltatók, orvosi rendelők, ezek jövőre az egészségügyi normáknak megfelelő új épületbe költözhetnek, mely egyszintes lesz, azzal a lehetőséggel, hogy a későbbiekben emeletet építsenek rá. Labancz Roland polgármester elmondta, Bátorkeszi központi részén épül fel az új poliklinika, ahová nemcsak a már most is a községben tevékenykedő orvosok költöznek be, hanem új rendelők is nyílnak. Lesz gyógyszertár, továbbá két körzeti orvos, gyermekorvos, nőgyógyász, fogász, reumatológus, allergológus, immunológus is rendel majd itt a tervek szerint. Ahogy a másik két településen, Bátorkeszin is arra számítanak, hogy az új központot a környező községekből is sok páciens keresi majd fel – ami az egészségügyi pályázat célja is. A polgármester egy kisbusz indítását is szeretné, amivel a környék betegeit az egészségügyi központba szállítanák.

Bátorkeszin már sikerrel zárult a közbeszerzés, minden engedélyük megvan, így valószínűleg még az idén elkezdődik az építkezés, ami jó esetben már jövőre el is készül. A kivitelezést mindhárom esetben 2021 végéig kell befejezni a pályázat szerint.


A komáromi kórházban is beindultak a fejlesztések

SONY DSC

Jelentős, összesen 5,2 milliós fejlesztés fejeződött be idén a komáromi kórházban is, igaz, itt nem uniós támogatásnak köszönhetően varázsolták újjá a belgyógyászati pavilont, hanem a kórházat működtető Agel csoport finanszírozta, miközben a kórház ingatlanainak tulajdonosa, Nyitra Megye Önkormányzata is hozzájárult a fejlesztéshez 875 ezer euróval. Az épület rekonstrukciója 4,6 millióba került, 662 ezret műszaki-egészségügyi eszközökre és gépekre költöttek, míg a kórtermek berendezése 200 ezer eurót emésztett fel.

További nagyon lényeges beruházás a kórház komplex onkológiai központjának kiépítése – ennek 4 millió euró értékű első szakasza tavaly év végén meg is valósult. Része volt egy csúcsminőségű, CT-szimulátorral ellátott lineáris gyorsító beszerzése is. Az előzetes becslések szerint 2022-ig több mint 20 millió eurót költ majd az Agel csoport az onkológiai központ kiépítésére.

komkorhaz

Bastrnák Tibor, a parlament egészségügyi bizottságának alelnöke két hónapja közölte, hamarosan egy újabb, 11,2 millió eurós beruházás is megvalósulhat a komáromi kórházban, aminek nagyobb részét uniós forrásból fedeznék. Összekötik a sebészeti és a nemrég átadott belgyógyászati pavilont, továbbá teljesen új sürgősségi felvételi részleget, valamint három új műtőt is kialakítanak.


 

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta július 30-i számában jelent meg.)

Kapcsolódó cikkeink:

Letiltották a Vág-hídról a nagyobb buszokat, teherautókat

Szupermodern belgyógyászat

Poliklinika létesül Gútán

Top