REAL-K

Foci

„Magasabb szintre emelnénk a komáromi focit”

A KFC a második liga téli szünetében az utolsó helyen várta a tavaszt, közben a klub vezetői gőzerővel dolgoztak a csapat erősítésén. Feltett szándékuk volt ugyanis, hogy a Sport utca közönsége a következő szezonban is a második számú országos bajnokságban érdekelt gárdának szurkolhasson. Úgy gondolták, a sikeres bennmaradáshoz új edző is kelleni fog, ezért az

„Összetenném a másfél kezem a II. ligáért”

Az ötödik liga bajnoki címére pályázó marcelházi focsicsapat nemrég Hetényen vendégeskedett, a tribünről pedig nehéz volt nem észrevenni a vendégek jobbszélsőjét, aki testi fogyatékossága ellenére úgy közlekedett a pályán, mint egy gyorsvonat, ráadásul félfordulatból, bal lábbal, óriási vinklis gólt akasztott a hazaiak hálójába. A 25 éves, tehetséges izsai származású támadóval, a fél kézzel boldoguló Vörös

SONY DSC

Zsoldosok helyett harcosokat a pályára!

Az elsődleges cél: bent tartani a komáromi futballcsapatot a másodosztályban. Aztán jöhet az építkezés, s néhány éven belül megcélozható az élvonal is. Vincze Istvánnal, a KFC új szakmai igazgatójával beszélgettünk, aki szerint előbb-utóbb Komáromban is a foci lesz az első számú sport, nem a kosárlabda.

Mészáros Ádám: azért vagyok itt, hogy a csapatot segítsem

Nyolc évvel ezelőtt egy felnőtt negyedik ligás bajnoki mérkőzésen szaladt ki az akkor még 16 esztendős szőke fiú a KFC focipályájára, a szurkolók pedig remek teljesítményének köszönhetően azonnal a szívükbe zárták. A gyors és meglehetősen harcias támadóban sokan az új Németh Szilárdot látták, hiszen szépen termelte a gólokat. Nem sokkal később azonban viharos körülmények közt

Újabb félmillió a komáromi focira

A december végén megjelent Magyar Közlöny ismét pozitív híreket tartogatott a komáromi lilák számára, hiszen itt olvashattunk először arról, hogy a “Révkomáromi Sport Akadémia” a magyar államnak köszönhetően 140 millió forint támogatásban részesül. Többek között erről kérdeztük Hajabács Gábort, a KFC utánpótlásért felelős elnökségi tagját.

Top