Visszatekintés: ez történt régiónkban 2019-ben

Megérkezett a 2020-as év, ám egy összeállítás erejéig még visszatekintünk 2019-re. Komárom és a járás legfontosabb tavalyi eseményeiből válogattunk.


Január.

Január elsejével bezárt a komáromi kórház mikrobiológiai laborja, annak ellenére, hogy 5 ezren írták alá a megszüntetés ellen indított petíciót.

Gazdák tüntettek a dán tulajdonú, nagykeszi sertéstelepnél a környezetszennyezés ellen, az ivóvíz védelmében, a hazai gazdák érdekeiért. Lakszakállas mellett is zajlott egy figyelemfelkeltő akció, a gazdák egy szalmabálákból kirakott „demokrácia“ feliratot gyújtottak fel.

tuntetes

Négy személyt gyanúsítottak meg bűnrészességgel Basternák László volt ógyallai polgármester, főellenőr 2010-es meggyilkolása ügyében. Köztük Alena Zsuzsovát, akit a Kuciak-gyilkosságban való részvétellel is vádolnak, valamint Roman Ostružlíkot, aki a 2010-es ógyallai polgármester-választáson a Híd jelöltjeként az MKP-s Basternák László ellenfele volt.


Február.

Összefoglalónkban rámutattunk: ha nem sikerül csökkenteni az elvándorlást, növelni a betelepülők, valamint a születések számát, akkor 10 év múlva 30 ezer alá csökkenhet Komárom lakossága.

Több mint félmillió euróért megvásárolta a komáromi Európa hotel épületét egy szlovákiai bejegyzésű, magyarországi tulajdonosi hátterű társaság. Elsőként írtuk meg, hogy az új tulajdonos éttermet, színvonalas szállodát, nagy presztízsű élő kaszinót, kávézót is üzemeltet majd, de rendezvények, bálok tartására alkalmas termeket is kialakítanak. Pár hónappal később kiderült, helyesek voltak az információink, ellentétben a munkásszállóról szóló pletykákkal. Az új tulajdonosok közölték, nemzetközi pókerversenyeket is rendeznének a megújuló komplexumban.

Pohlad_bocny-e1562576501557

Az elmúlt évek legnagyobb gazdatüntetése zajlott Pozsonyban, régiónkból is több gazdálkodó vett részt, elsősorban Gútáról és környékéről. A hazai termőföld, az erdők és a vízkészlet fokozott védelmét, gyors földrendezést és korrupcióellenes intézkedéseket követeltek.


Március.

Kiderült, 2018-ban a komáromi Tatra mozi lett az év mozija Szlovákiában a hagyományos egytermes mozik között – összesen csaknem 64 ezer nézőjük volt egy év alatt.

Komárom és Ógyalla is játszóteret nyert a Lidl üzletlánc Žihadielko (Fullánkocska) elnevezésű, internetes szavazáson alapuló versenyén – Komárom már másodszor. Júniusra meg is épültek a méhecskés játszóparkok.

Komárom képviselői jóváhagyták, hogy 400 ezer euróból még az új tanév kezdetéig megújuljon az összes iskola konyhája, valamint egy teljesen új épüljön. Arra is rábólintottak, hogy 160 ezer euróból a város hét pontjára új, szarkofágos hulladéktárolók kerüljenek – a nyár végéig ki is helyezték az új tárolókat.

szakofagos

Életének 69. évében elhunyt Keszegh István nyugalmazott gimnáziumigazgató, matematika-fizika szakos tanár, Komárom elismert közéleti személyisége.

Letették a Martosi Rendezvényliget és Népfőiskola alapkövét. A már átadott Esterházy Akadémia mellett szabadtéri színpad, kalandpark, fesztiválközpont, műfüves pálya, jurták, tánccsűr, a Feszty körkép rekonstrukciója és sok más fejlesztés valósulhat meg.

Zuzana Čaputovát jelentős fölénnyel választották Szlovákia államfőjévé, aki a második fordulóban győzte le Maroš Šefčovičot. Bugár Béla az első fordulóban csak a szavazatok 3,1 százalékát szerezte meg – a Komáromi járásban toronymagasan győzött Čaputová. Menyhárt József, az MKP elnöke még az első forduló előtt visszalépett.


Április.

Csontváz esett ki a KOMVaK szekrényéből: egy 2011-es mulasztás miatt negyedmillió euró megfizetésére kötelezték a komáromi vízműveket, Ruman Patrik jelenlegi vezérigazgató feljelentést tett az ügyben.

Régiónkban is óriási felháborodást váltott ki (egy tüntetés is zajlott a Klapka téren), hogy a Híd parlamenti képviselőinek támogatásával megszavazták azt a törvényt, mely megtiltja a magyar himnusz éneklését nyilvános eseményeken. A Híd politikusai zavaros magyarázkodásba kezdtek, két hónappal később azonban a párt közreműködésével eltörölték a himnusztörvény tiltó rendelkezéseit.

DSC_0667

Jó néhány értékes barokk falfestményre bukkantak a komáromi Szent András-bazilika belső tereinek felújítása során, de más jelentős művészeti alkotások is előkerültek az épület emeletén található „kincseskamrából”.

A Komáromi Napok keretében átadták Komárom Pro Urbe díjait. Keszegh István tanár, gimnáziumi igazgató és Kiss Péntek József rendező, a Komáromi Jókai Színház korábbi igazgatója voltak a kitüntetettek – mindketten a közelmúltban hunytak el. A díszpolgári címet Koltay Gábor filmrendezőnek adományozták.

Lebontották a víztisztító állomás közelében lévő romatelep házait, ahol olyan összeférhetetlen lakosok éltek, akik terrorizálták a környék lakosait – 100 tonna szemét maradt utánuk. Később többen is élesen bírálták a városvezetést, illetve a KOMVaK-ot, amiért az épület ledózerolása során egy olyan bódét is leromboltak (nem megfelelően), melynek teteje azbesztet tartalmazott.


Május.

Harmincadik alkalommal rendezték meg a Komáromi Imanapot.

Megérkezett a komáromi futballstadion teljes körű felújítására megítélt magyar állami támogatás első részlete a KFC-hez, amit a tervdokumentációra, az engedélyek beszerzésére fordít a klub.

Elindult a 480-as kampány Komáromban, melynek célja felhívni a figyelmet a környezettudatosságra, illetve a hulladék szelektálására buzdítani az embereket.

Megtartották Gútán az ország egyik legnagyobb jótékonysági futóversenyét, a Dögös Sprintet. Ezúttal egy 5 éves beteg kislány, Nati megsegítéséért futottak a résztvevők.

Lezajlott az EP-választás, melyet toronymagasan nyert meg a Progresszív Szlovákia (PS/Spolu). Eldőlt, hogy most először nem lesz felvidéki magyar képviselő az Európai Parlamentben. Az MKP egy hajszállal maradt le (4,96 %) az 5 százalékos bejutási küszöbtől, a Híd párt utcahosszal (2,59 %). A Komáromi járásban az MKP nyert (48,7 %), második a Híd (12,9 %), harmadik a PS (7,9 %) lett.

Egy dunaszerdahelyi vállalat vásárolta meg az egykori Aranyhordót, azaz a Lehár-épületet. A társaság 564 ezer euróért szerezte meg az üresen álló ingatlant, ahol egy színvonalas szállodát nyitna.

belgyogyaszat

Ünnepélyesen átadták a komáromi kórház megújult belgyógyászati pavilonját. A régiónkban nem mindennapi, nyugat-európai szintű egészségügyi fejlesztés közel 5,2 millió euróba került, aminek nagyobb részét a kórházat működtető Agel csoport fedezte, kisebb részben az ingatlan tulajdonosa, Nyitra Megye Önkormányzata.


Június.

A Komáromi Járás Városainak és Falvainak Társulása határozatban követelte, hogy a közlekedési minisztérium, illetve az illetékes állami hatóság foglalkozzon a Komáromi járás közlekedési gondjaival, minél hamarabb építsék meg Nyitra és Komárom között a tervezett gyorsforgalmi utat. Érsek Árpád miniszter még aznap úgy nyilatkozott, hogy a tervezett gyorsforgalmi út nem épül meg, helyette „csak kétsávos, első osztályú út lesz”.

Megkezdődött a komáromi Selye János Gimnázium teljes külső felújítása, közel 2 millió euróból, megyei finanszírozással.

DSC_1174

99 fáklyával ezren vonultak át Észak-Komáromból Dél-Komáromba a trianoni békediktátum 99. évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján.

Váratlanul 15 tonnás súlykorlátozást vezettek be a komáromi Vág-hídon, az építmény rossz műszaki állapota miatt. Ennek előzménye, hogy már egy hónappal korábban 8 centiméternyi aszfaltréteget mart fel a közútkezelő a hídról, hogy ezzel csökkentse a terhelést. Mivel terelőutat nem jelöltek ki, a kamionos forgalom zavartalanul folyt tovább a hídon, miközben az illetékesek – a közútkezelő és a közlekedési minisztérium – hiányosan, vagy sehogy sem tájékoztattak a tervezett lépésekről. Legkésőbb 2020 májusára ígérték a híd alátámasztását.


Július.

Júliustól 20, illetve 10 centtel drágult a parkolás Komárom belvárosában, elsősorban azzal a céllal, hogy parkolóhelyek ürüljenek meg a magasabb ár miatt. A Kossuth tér már csak egy órára maradt ingyenes. A befolyó bevételt a Comorra Servis városi cég új parkolóhelyek kialakítására, a lakótelepi parkolás rendezetté tételére, táblákra, felfestésekre fordította, illetve fordítja.

Újabb dél-koreai beruházásnak köszönhetően egy másik akkumulátorgyár is épül a dél-komáromi ipari parkban. Az Inzi Controls üzeme leghamarabb 2021 végén kezdheti meg a gyártást, 122 új munkahelyet hozva létre.

Kiderült, egyelőre nem lesz az UNESCO világörökség része az izsai Kelemantia/Leányvár egykori római légiós tábor. A közös német-osztrák-magyar-szlovák pályázat a magyar kormány váratlan intézkedése miatt bukott el.

Screenshot_20190623_152047

Átadták a naszvadi termálfürdőt, amit 6 év alatt épített fel az önkormányzat, nagyrészt önerőből. A négymillió eurós kiadás fedezésére másfél millió eurós hitelt is felvettek, de például egy 140 ezer eurós uniós támogatást is nyertek.

Három komáromi járásbeli település is jelentős összeget nyert el az egészségügyi minisztérium pályázatán. Gútán és Nemesócsán teljesen újjáépülnek a meglévő rendelőintézetek, míg Bátorkeszin egy új épületben létesítenek orvosi rendelőknek és egészségügyi szolgáltatásoknak otthont adó központot.


Augusztus.

Nyilvánosságra került, hogy egy óriási disznófarm létesítését tervezi a Dan-Slovakia Agrar vállalat a Gútához tartozó Stagnócán. Az elképzelés nagy tiltakozási hullámot váltott ki, aláírásgyűjtés indult a sertéstelep építése ellen, Gúta és Keszegfalva önkormányzata nyilatkozatban is elítélte a meglévő farm több mint 10-szeresére bővítését.

A komáromi képviselők jóváhagyták, hogy jelentősen megemeljék a városi iskolakonyhák felújítására szánt pénzösszeget – a nyári időszakban csaknem 1 millió euróból újult meg 5 konyha, illetve egy teljesen újat is kialakítottak és felszereltek.

IMG_2476-2-e1574514739619

Bejelentették, hogy a Vízgazdálkodási Vállalat megerősíti a Duna melletti árvízvédelmi gátakat, melyeket egyúttal le is aszfaltoznak, így nem hivatalos kerékpárutak lesznek. Egy távolabbi tervről is beszámolt Dúcz József igazgató: az Apáli-sziget alatti holtágat rákötnék a Vág folyóra, ami egyszerre szolgálna árvízvédelmi, rekreációs és természetvédelmi célokat.

Megnyílt az új városi csónakkölcsönző a Holt-Vágon: a nyár utolsó heteiben teljes kihasználtsággal működött.

Komáromban tartott sajtótájékoztatót a Szlovákiai Városok Uniója. Bírálták a „nagypolitikát”, amiért egy sor olyan törvényt hoztak a parlamentben, melyek a (kormány)pártokat kedvező színben tüntetik fel a választások előtt, az önkormányzatokat azonban nehéz anyagi helyzetbe hozzák, és a helyi adók emelésére kényszerítik.


Szeptember.

Komárom képviselő-testülete határozatban fejezte ki elégedetlenségét a Vág-híd állapotával és az ott zajló intézkedésekkel kapcsolatban – bírálták az illetékes állami vállalat és a minisztérium hozzáállását. Érsek Árpád közlekedési miniszter később a Vág-híd lábánál jelentette be, hogy 2019 végéig alátámaszthatják az építményt, ami után feloldják a súlykorlátozást.

vaghid

Három kisebb beruházás indult el Gútán, a Radnóti utca járdájának felújítása, parkolók kialakítása a Partizán utcában, valamint a Palkovich utcai egykori tanítólakások épületének részleges javítása.

Nyolc komáromi járásbeli település önkéntes tűzoltó szervezetei kaptak kisebb tűzoltóautókat a belügyminisztériumtól.

Miután a kormány jóváhagyta, eldőlt, hogy 2020. január elsejétől városi rangra emelkedik Naszvad település. Ezzel a Komáromi járás negyedik városa lesz.

Szeptember 21-én időközi választásokat tartottak Nemesócsán, amit nagy fölénnyel Válek Iván nyert. A községben azért kellett új választást kiírni, mert tavasszal egészségügyi okokra hivatkozva lemondott tisztségéről Magyarics Dezső polgármester. A választópolgárok két jelöltre adhatták le voksukat, a polgármesteri jogköröket gyakorló Válek Ivánra, aki Magyarics Dezső lemondásáig alpolgármester volt, valamint Magyarics Gusztávra, aki 2012-től 2018-ig állt a település élén. A harmadik jelölt, Szalay Zoltán a választást megelőző napon visszalépett Válek Iván javára. Válek Iván 844 szavazatot kapott, míg Magyarics Gusztáv 367-et.


Október.

Csaknem 10 ezren írták alá a gútai sertéshizlalda építése ellen indított petíciót, melyet eljuttattak a környezetvédelmi miniszternek, illetve a beruházást tervező dán vállalatnak.

tiltakozas-e1565706286443

Kiderült, hogy az év végével mindkét Komáromban működő tüdőgyógyászati rendelő bezár, így egyetlen ilyen szakrendelő sem marad a városban. Azóta azonban eldőlt, nem marad tüdőgyógyászat nélkül a járási székhely, az új rendelő a Semmelweis Egészségügyi Központban január elején megnyílt.

Három-négy új játszótér épülhet Gútán a közeljövőben, illetve a meglévők felújítását is tervezik, részben saját forrásból, részben pályázat útján elnyert támogatásból.

Döntöttek a városi képviselők: Szlovákiában elsőként Komáromban vezetik be a teljesen ingyenes tömegközlekedést. Erre valamikor 2020 első felében kerülhet sor.


November.

2020-ban saját városüzemeltetési vállalatot alapítana Komárom – ennek szándékáról határoztak az önkormányzati képviselők. Ettől a lépéstől a különböző szolgáltatások – hulladékkezelés, fűnyírás stb. – költségeinek csökkentését és hatékonyabbá válását reméli a városvezetés. Még nincs végleges döntés a kérdésben.

Néhány napig óriási közlekedési dugók alakultak ki a Komáromba vezető, Vág-híd előtti főutakon. Mint kiderült, az egyórás dugókat az okozta, hogy a közútkezelő előzetes bejelentés nélkül burkolatjavítást végzett a hídon. A történtek nagy felháborodást váltottak ki, aláírásgyűjtés indult a Vág-híd mihamarabbi felújításáért, továbbá körforgalmak kialakításáért az izsai és hetényi letérőknél. Három nap alatt 3 ezren írtak alá, december közepéig pedig már 7 ezren csatlakoztak.

peticio_1

Egressy Béni, a Klapka-induló szerzője nevét veszi fel a komáromi Városi Művelődési Központ. Lakatos Róbert, a VMK nyáron kinevezett új igazgatója Lehár Ferencről nevezte volna el az intézményt, ám a képviselők többsége nem támogatta elképzelését.


December.

December 3-án délelőtt összeért az épülő komáromi Duna-híd, beemelték az utolsó híd-elemet is. Az építés az ütemterv szerint halad, így jelen állás szerint 2020 májusában sor kerülhet a műszaki átadásra, majd június végére meg is nyitják a forgalom előtt.

20191203_pel_5784-1

Megkezdték a Vág-híd alátámasztását célzó munkálatokat. Az év végéig nem sikerült befejezni, legkésőbb május végéig kell elkészülnie.

Gútán 6 euróval, évi 25,50 euró/főre emelték a szemétdíjat, elsősorban a környezetvédelmi minisztérium által bevezetett új illetékre hivatkozva, melynek mértéke a válogatott hulladék arányától függ. Komáromban is 5 euróval növelték a hulladékdíjat, személyenként évi 32 euróra, továbbá az ingatlanadót is emelték – egy lakás esetén átlagosan 11 euróval. Komáromban petícióval tiltakoztak az adóemelés ellen. Több járásbeli településen ugyancsak emelték a helyi illeték(ek)et.


(Összeállításunk a Delta január 7-i számában jelent meg.)

Top