Van egy boldog iskola

Pozitív életszemléletre nevelik a gyerekeket a Boldogságóra program keretében a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontban. A Bagdy Emőke magyar pszichológus nevével fémjelzett oktatói-nevelői programba ősztől elsőízben csatlakozott a gútai iskola, amely a Felvidékről egyedüliként vesz részt benne.

suli01

Tóth Árpád, a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont igazgatóhelyettese elárulta, ugyan még csak szeptembertől építették bele az oktatási rendjükbe ezt a programot, azonban máris látható eredményeket értek el. „Iskolánk alsó tagozatos diákjai rendkívül fogékonyak a Boldogságóra foglalkozásaira, amikor is játékos és jópofa feladatok keretében a pozitív életszemlélet elsajátítására összpontosítanak. Javul a tanulmányi teljesítményük, jobban tudnak figyelni az órákon és könnyebben elsajátítják az adott tananyagot” – fogalmazott Tóth Árpád.

A tízhónapos program keretében havi lebontásban tematikus feladatokat kell a gyakorlatban alkalmazni. Olyan területeket érint, mint a hála, az optimizmus, társas kapcsolatok, jó cselekedetek illetve a célok kitűzése és elérése, valamint a megküzdés, a megbocsátás vagy az apró örömök élvezete, de a testmozgás gyakorlása és a fenntartható boldogság témában is jártasságot szerezhetnek.

Dombi Katalin pedagógus érdeklődésünkre elmondta, a Boldogságórákon tanultakat valamennyi tanórán alkalmazni lehet. „Célja, hogy fejlessze a gyerekek pozitív hozzáállását és értékrendjét, tudjanak különbséget tenni a megfelelő és a nem megfelelő viselkedés között, hatásos és hatékony kommunikációs képességeket tudjanak használni. Megértsék döntéseik és választásaik következményeit, illetve a negatív gondolatok pozitívvá változtatása fejlessze a problémamegoldó képességüket a nehézségekkel való megbirkózáshoz” – összegezte Dombi.

A gútai iskola Szlovákiában ugyan egyedüliként kapcsolódott a programba, azonban egyre több országban tartanak már Boldogságórákat. A magyarországi Jobb Veled a Világ Alapítvány szervezésében megvalósított program részletezi, hogy számos vizsgálat során megfigyelték, ezek az órák csökkentik a diákok szorongásait, növelik az önbizalmukat, és segít, hogy az iskolában jobban teljesítsenek, és a lehető legtöbbet hozzák ki magukból. A programban való részvétel ingyenes, és az alkalmazása után a magyarországi alapítvány terítésmentesen illetve kedvezménnyel rendelkezésre bocsátja a szükséges oktatási segédanyagokat, valamint módszertani segítséget és útmutatást nyújt a résztvevőknek.

Borka Roland
Kép: az iskola archívuma

Top