Újra időseket vernek át

RÉGIÓ. Ismét felbukkantak Komáromban és környékén az idősek átverésére szakosodott csalók. Január elején több nyugdíjast is felhívtak telefonon, rokonuknak kiadva magukat, és hasonló mesét adtak elő: sürgősen pénzre van szükségük, mivel valamilyen bajba kerültek.

idos

Ilyen forgatókönyv szerint zajlott az a telefonbeszélgetés is, amely a 85 éves Karolina néni és egy ismeretlen férfi között folyt január 8-án, vasárnap délelőtt. A férfihang a néni unokaöccseként mutatkozott be. Mint mondta, közlekedési balesete volt, jelenleg kórházban van, de az autó javításához sürgősen pénzre van szüksége, és egy nőismerősét kérte meg, hogy a kért összeget elhozza neki nagynénjétől.

Rövid időn belül egy ismeretlen nő meg is jelent az idős asszonynál, aki átadott neki 1500 eurót. Még aznap este 9 órakor újabb telefonhívás érkezett az állítólagos unokaöcstől, hogy még több pénzre van szüksége. Mivel a nagynéni segíteni szeretett volna, a szomszédoktól is kölcsönkért, és másnap reggel további 3 ezer eurót adott át az ismeretlen nőnek, aki újra felkereste őt. Nem sokkal később az idős hölgy megtudta, unokaöccse jól van, nem érte baleset, és egyáltalán nem került pénzszűkébe, ezért értesítette a rendőrséget.

A komáromi rendőrség csalás miatt indított eljárást, ha elfogják az elkövetőket, 3-tól 10 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket – tájékoztatott Božena Bruchterová rendőrségi szóvivő. Lapunknak más komáromi nyugdíjasok is jelezték, hogy az elmúlt napokban hasonló mesével próbálták őket átverni – vezetékes telefonjukon keresték őket, nagy sírás-rívás közepette, és segítségre szoruló rokonnak kiadva magukat pénzt akartak kicsalni tőlük is. Bár nagyon megijedtek, szerencsére nem álltak kötélnek azonnal, előbb körbetelefonálták a rokonságot, és kiderült, semmilyen vészhelyzetről nincs szó.

Csalók és átverős tolvajok

Az elmúlt években több olyan időszak is volt, amikor magyarul és szlovákul is jól beszélő csalók, tolvajok tűntek fel régiónkban. Legalább háromféle módszerrel dolgoznak, a fenti telefonos-rokonos átverésen kívül előfordul, hogy személyesen keresik fel az idősebb embereket, és ugyancsak egy közeli ismerősre, rokonra hivatkoznak, aki 100 eurót küldött a kiszemelt áldozatnak. Az elkövetőknek azonban csak 200 eurós bankjegyük van, ezért ennek felváltását kérik. Követik a ház lakóját, hogy megtudják, hol tartja a készpénzt, majd miután ezt kifürkészték, egyikük eltereli az áldozat figyelmét, másikuk pedig gyorsan elemeli a pénzt. Előfordul az is, hogy a gázművek vagy az áramszolgáltató munkatársaiként mutatkoznak be, ekkor is figyelemelterelés következik, majd a házban fellelhető készpénz ellopása – az elkövetők sosem „dolgoznak“ egyedül.

A rendőrség már többször is óvatosságra és körültekintésre kérte a lakosságot. A telefonos csalók esetében például azt tanácsolják, hogy a rokonoknál ellenőrizzék, igazak-e a telefonos információk. Továbbá, ismeretlen személyt ne negedjenek be udvarukra, házukba, ha pedig már bejutott, fel kell szólítani, hogy távozzon a kapun kívülre. Szükség esetén a rendőrség riasztását is kilátásba lehet helyezni, vagy a szomszédokat segítségül hívni. Az elkövetők nagyon találékonyak abban, hogyan csapják be áldozataikat, miként férkőzzenek a bizalmukba. Ha valaki a fentiekhez hasonló gyanús körülményekkel találkozik, haladéktalanul tárcsázza a rendőrség 158-as hívószámát.

(d)

(Cikkünk a Delta január 16-i számában jelent meg.)

Top