Remek körülményeket talált Ógyallán



Goran Antunovič Komáromban született, és pici kora óta a focinak él. Tizenöt évig a KFC berkeiben nevelkedett, a helyi felnőtt labdarúgócsapatban pedig lehúzott két félszezont, majd magasabb szintre váltott. A fiatal tehetség Dunaszerdahely színeiben már megjárta a szlovák extraligát, majd Bősön és Nagymegyeren is megkedveltette magát a szurkolókkal. Az agilis középpályás 5 évet az osztrák alacsonyabb osztályokban is lehúzott, idén nyáron azonban úgy döntött, hogy 32 évesen ismét hazai klubban próbál szerencsét. A választása végül Ógyallára, ezzel együtt pedig a szlovák negyedik ligára esett. Többek között erről is beszélgettünk a komáromi teremlabdarúgó-bajnokságból is jól ismert focistával.

• Komáromon kívül elég sok csapatban megfordultál. Hol érezted magad a legjobban?

– Így hirtelen azt mondanám, hogy Dunaszerdahelyen. Pályafutásom során az volt az egyik legszebb időszakom, hiszen rengeteg néző előtt tudtam játszani. Emlékszem, egy Trencsén elleni meccsen hétezer néző volt, s mivel ilyet addig még sosem tapasztaltam, csak néztem ki a fejemből, és próbáltam felfogni, mi történik. Amikor felmentem a pályára, 2:1-re vezetett az ellenfél, ezután viszont sikerült fordítani, és amikor ez megtörtént, felrobbant a stadion. Hihetetlen élmény. Persze a minőség is megvolt, remek edzővel, jó csapattársakkal.

• Sokkoló hatású volt az alacsonyabb osztályból az élvonalba kerülni?

– Először a másodosztályba kerültem, hiszen Dunaszerdahely akkor még ott játszott. Radványi Miklós vezetésével kerültünk vissza az extraligába. Nagy változás volt, az biztos. A pályán azonnal letámadtak, gyakran többen is, és nem volt annyi idő gondolkodni, mint az alacsonyabb osztályokban.

• Külföld?

– Ott is remek körülmények fogadtak, s bár a foci alacsonyabb színvonalú volt, nem lehet igazán panaszom. Még azért visszatérnék egy korábbi kérdésre, hiszen fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy a KFC-ben is imádtam focizni. Tizennyolc évesen olyan játékosok mellett léphettem pályára, mint Kršeňanský Zdeno, vagy éppen Nagy József. Kicsi koromban úgy tekintettem rájuk, mint az istenekre, és pár évvel később már velük lehettem egy csapatban.

• Sikerült tehát eljutnod a hőn áhított élvonalba, a jövőd azonban máshogy alakult. Mi volt ennek az oka?

– Dunaszerdahelyen új vezetőség jött, és ilyenkor általában sok embert elküldenek, és sok új arc érkezik. Én sajnos az előbbiek sorsára jutottam. Vagy heten voltunk kénytelenek távozni, beleértve az edzőt is. Ugyanakkor önkritikát is tudok gyakorolni, és be kell vallani, hogy akkor, 25 évesen nem voltam egy olyan focista, aki minden egyes extraligás meccsen 90 percet le tud hozni a kellő szinten. Mindent egybevéve, örülök, hogy belekóstolhattam az élvonal atmoszférájába, de nem gondolom magam élvonalbeli játékosnak, annak ellenére, hogy mindent elkövettem, amit csak tudtam. Az edzéseken mindig odatettem magam, a focit élveztem.

• Hogy jött a képbe az osztrák lehetőség?

– Olyan körülményeket kerestem, ahol biztonságban érezhettem magam minden szinten. Hallottam, hogy Ausztriában még az alacsonyabb osztályokban is jók a körülmények, a fizetések a megegyezés szerint pontosan érkeznek, így hát Szabó Marekkal együtt szerencsét próbáltunk. Hetente kétszer mentünk Bécsbe edzésre, majd haza, hétvégén pedig meccs volt. Ez elég jól is működött, így ott ragadtam. Kiszámítható volt minden, nem értek kellemetlen meglepetések, ami nagyon fontos szempont.

• Most hasonló osztályba érkeztél haza, mint amit kint játszottál. Mik a különbségek?

– Ausztriában szebbek és rendezettebbek a focipályák, stadionok. Az emberek teljesen a foci őrültjei, számukra a meccsnap ünnepnap, amit különböző más programmal is összekötnek. Más a habitusuk is, sokkal kulturáltabbak. Itt nálunk, amint hazajöttem, az első bajnokin durván szidták a színesbőrű csapattársam, néhányunkat pedig azért, mert magyarok vagyunk. Ausztriában az ilyesmi elképzelhetetlen. Ott az emberek a foci miatt jönnek ki, a focival foglalkoznak. Ők ott a bárokban, kocsmákban helyi régiós meccseket néznek a tévében, és nem a bajnokok ligáját. Nem érdekli őket a Chelsea, meg a Manchester City sem.

• Miközben nem is vagy magyar, legalább is nem teljesen…

– Így igaz. 33 százalékig szerbnek, 33 százalékig magyarnak, és 33 százalékig szlováknak érzem magam. De mindenekelőtt komárominak, erre vagyok a legbüszkébb. Imádom a várost, nagyon szeretek itt élni.

• Ezért is jött kapóra az ógyallai lehetőség?

– Abszolút. A feleségemmel családot szeretnénk alapítani, és annak ellenére, hogy jelenleg is Bécsben dolgozom, Komáromban képzeljük el az életünket. Nem volt ideális, hogy négy éven keresztül Ausztriából havonta egyszer jártam haza, már nem akartam a hétvégéimet is Ausztriában tölteni, ezért is örültem, amikor Bojnák Miroslav, az egyik legjobb barátom megkeresett, nem akarnék-e Ógyallán játszani? Ő ott a csapatvezető, az édesapja pedig nagyon sokat tesz a gyallai fociért. Nem volt nehéz döntenem, főleg mert elfogadták, hogy a munkahelyem miatt csak péntekenként tudok edzésre járni. Persze hétközben is karban tartom magam, meló után futni járok.

• Elégedett vagy az ógyallai feltételekkel?

– Nem lehet panaszom. A meccsek előtt a mezek szépen el vannak készítve, van magnézium, jön a masszőr, s bár ezek apróságoknak tűnhetnek, nagyon fontos részletekről van szó. Ezzel azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy mindenre, amire csak lehet, odafigyelnek, ami ezen a szinten ritkaság. Remek a pálya is, és Gyallán nagyon szeretik a focit az emberek. Egyfolytában látom a hétköznapi embereket, akik a szabadidejükben fociznak. Megmondom őszintén, hosszútávra tervezek itt, és éppen ezért örülnék annak is, ha sikerülne feljutni a harmadik ligába. A csapat jó, a cél nem elérhetetlen.

• A bajnokság azonban nem indult túl jól…

– Így van, és ez nagyon bosszantó. Az első két meccsen gólt sem tudtunk rúgni, pedig a lehetőségek megvoltak. Csalódott is vagyok, de remélem, hogy hamarosan megváltozik a helyzet. Sok az új játékos, jobban össze kell még szoknunk. A KFC elleni felkészülési meccsen is megmutattuk, hogy tudunk focizni, így a jövőbe tekintve abszolút optimista vagyok. Remélem, hamarosan megszületik majd a csapat első győzelme, és az én első gólom is. (Goran Antunovič már megszerezte első találatát Nagymegyer ellen a 3. fordulóban, a hétvégén pedig a csapat is elkönyvelte első győzelmét.)

Kovács Dávid
(Cikkünk a Delta augusztus 24-i számában jelent meg.)

Top