Petíció az őrsújfalusi kultúrház felújításáért



Aláírásgyűjtésbe kezdtek az őrs­újfalusiak annak érdekében, hogy a város legalább részben újítsa fel a helyi kultúrházat, a városrész egyetlen olyan épületét, mely kulturális és közösségi rendezvények otthonául szolgálhat. Évente számos színvonalas rendezvénynek ad otthont, miközben az unimobódéban található illemhely minden képzeletet alulmúl.

IMG_4397

A méltán elismert őrsújfalusi ÉS?! Színházat is működtető ÉS?! Polgári Társulás szervezi a legtöbb rendezvényt a városrész kultúrházában. Nem túlzás kijelenteni, hogy a helyi kulturális élet mozgatórugói. Korábban Pro-Urbe díjra is jelölték az ÉS?! Színházat, amit végül nem kaptak meg, viszont tavaly Polgármesteri díjjal ismerték el több évtizedes kulturális, művészeti és közösségszervező tevékenységüket.

Várady Kornélia, a társulás elnöke lapunknak elmondta, először 9 éve kérték a város akkori vezetését és képviselő-testületét, hogy támogassa az őrsújfalusi kultúrház felújítását, ám azóta sem jártak sikerrel. Pontosabban tavaly a város segítségével, illetve önerőből sikerült kifesteni az épület nagytermét és más kisebb helyiségeit, képviselői javaslat nyomán új kazánt is vásároltak, valamint szponzori felajánlásnak köszönhetően az ablakokat is kicserélték.

IMG_4396

A legfontosabb viszont az illemhelyek és a mosdó kialakítása lenne, ugyanis évek óta egy unimobódé szolgál erre a célra, melyben egy működőképes toalett található, de az egész helyiség méltatlan egy kultúrházhoz. A városra nézve is szégyen, hogy egy fesztivál résztvevői, beleértve olyan neves művészeket is, mint a tavalyi Ekhós szekér Fesztiválon fellépő Csuja Imre színművész, vagy az idén érkező Jordán Tamás színész-rendező olyan helyszínen lép közönség elé, ahol csak hideg víz van, a mellékhelyiség teljesen szétázott, világháborús kulisszákat idéz. Öt éve minden évben az őrsújfalusi kultúrház ad otthont a már említett Ekhós-szekér Fesztiválnak, havi rendszerességgel kézműves játszóházat tartanak, de családi nap, bálok és más rendezvények is zajlanak itt. A társulás vezetője hangsúlyozta, a kultúrház az egyedüli közösségi találkozóhely Őrsújfalun, amely kulturális és más társadalmi tevékenységek megszervezésére szolgál.

IMG_4401

Várady Kornélia nemrégiben az egyik testületi ülésen felszólalva kérte a kultúrház felújítását, ám azóta világossá vált, megoszlanak a vélemények a kérdésben – egyes városatyák inkább a főút melletti járda egy szakaszát szeretnék felújítani a városrészben, ami bizonyára ugyancsak szükséges. Az ÉS?! társulás tagjai ezért úgy döntöttek, petíciót indítanak annak érdekében, hogy a kultúrházra mindenképpen jusson pénz az őrsújfalusi beruházások terén. Az aláírásgyűjtő íven három kérést fogalmaznak meg. Egyrészt azt kérik a város önkormányzatától, hogy rendezzék a kultúrház épülete alatti telek tulajdonviszonyát, mely nevesítetlen terület. Ennek rendezése azért is fontos lenne, mert ezután az ÉS?! Színház is bérbe vehetné, és pályázati pénzeket hívhatna le – utóbbi pedig csak tiszta jogviszonyok mellett lehetséges. Kérik továbbá, hogy a város javítsa ki az épület leginkább megoldásra váró hibáit, különös tekintettel a szociális helyiségekre, melyek jelenleg rendezvények alkalmával nem használhatók. Harmadik kérésük, hogy készüljön egy felújítási terv, és a város fedezze a szükséges költségeket, ezzel hosszú távon méltó körülményeket biztosítva Őrsújfalu lakóinak.

A komáromi képviselő-testület vélhetően ezen a héten szavaz arról, hogy a városi kasszából idén milyen beruházásokat finanszíroz. Borítékolható, hogy lesz vita arról, hogy mely őrsújfalusi beruházások valósuljanak meg. Információink szerint a város tavaly jól gazdálkodott, és félmillió euró plusszal zárta 2016-ot, így lehetőség nyílik arra, hogy a képviselők az őrsújfalusi járdára és a kultúrházra is jóváhagyják a szükséges pénzt. A petíciós bizottság mindenesetre szeretné már a csütörtöki ülésen a képviselők elé tárni a támogató aláírásokat.

(csá)

Top