Megújul a felnyitható híd

Előreláthatólag június elején kezdetét veszi a felnyitható kis Duna-híd felújítása. Legalább 6 hétig teljes útzár lesz a járműforgalom számára, a gyalogosok és kerékpárosok viszont átmehetnek a járdákon.

Legutóbb 2009-ben újították fel a komáromi felnyitható Duna-hidat, akkor az alsó szerkezetet. Most az úttest újul meg, beleértve egy új acélszerkezet beépítését is, mely a felső réteget tartja majd. Ezek műszaki állapota rendkívül leromlott, ezért szükséges a mihamarabbi felújítás.

Emiatt június elejétől teljesen le kell majd zárni a hidat a gépjárművek előtt. A forgalmat az Erzsébet-szigeten keresztül terelik majd, de néhány kivételtől eltekintve csak személyautók használhatják majd a terelőutat. Teherautóknak, kamionoknak és buszoknak másutt kell átkelniük Magyarországra, a medvei határátkelő felé lesznek terelve a nagy gépjárművek. Egyes buszok a lezárás idején is használhtják az Erzsébet-szigetet: a két Komárom között közlekedő buszjáratok (munkanapon 11 járatpár, hétvégén 7 pár, az Európa szálló előtti megálló a felújítás ideje alatt kimarad), a magyarországi gyárakba ingázó dolgozókat szállító buszok, illetve a helyi szolgáltató Arriva buszai.

SONY DSC

Mint megtudtuk, jelenleg a terelőútvonalak közlekedési jelzéseinek engedélyeztetése zajlik, ami a szokásosnál kissé bonyolultabb, mivel a medvei átkelőt is érinti, ami már Nagyszombat megyéhez tartozik. Bár az engedély 8 hétre szól, a felújítási munkálatokat 6 hét alatt szeretné befejezni a kivitelező, miközben a tervek szerint június elején kezdődne az építkezés. A híd lezárása bizonyára okoz majd kellemetlen pillanatokat a környékbelieknek, főként az Erzsébet szigeten élőknek, hiszen a munkálatok előreláthatólag belecsúsznak a turistaszezonba, amikor beindul az észak-déli forgalom. A járdákat azonban nem zárják le, így a gyalogosok és kerékpárosok átjuthatnak majd a felnyithatós hídon a felújítás ideje alatt is.

Az adóval együtt 145 ezer euróba kerülő hídfelújítás megrendelője az állami Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC), a beruházást a Strabag társaság végezheti – mondta el Keszegh Béla, Komárom alpolgármestere. „Az egyeztetés során a város megtett mindent azért, hogy a felújítás a lehető legkevesebb gondot okozza a lakosoknak, például a forgalom korlátozásával minél kisebb legyen az Erzsébet sziget terhelése“ – tette hozzá az alpolgármester.

Bastrnák Tibor parlamenti és városi képviselő megjegyezte, a felnyitható híd felújítása is jó példa a város és a parlamenti képviselők egyre hatékonyabbá váló együttműködésére. „Bár néhány hétig kellemetlenséget okoz majd a felújítás, Komáromnak szüksége van arra, hogy az épülő új híd mellett a meglévőt is rendbetegyük” – nyilatkozta, majd megemlítette, a rossz műszaki állapotban lévő Vág-híd felújítása is belátható közelségbe került. Ebben Érsek Árpád, a Híd közlekedési minisztere is segít. „Idén a tervezési szakasz zárulhat le, a jövő évben pedig már maga a felújítás is megtörténhet. Így mire az új Duna-híd elkészül, a Vág-híd is készen áll majd a megnövekedő forgalom fogadására. Emellett természetesen a komáromi északi elkerülő utat is a lehető leghamarabb meg kell építeni” – hangsúlyozta a képviselő.

Csaba Ádám

(Cikkünk a Delta május 9-i számában jelent meg.)

Top