Kutyái marcangolták gazdájuk holttestét

Komárom. Kutyái gyűrűjében találtak rá a városi rendőrök egy 66 éves férfi megcsonkított holttestére saját családi házában, november 10-én Komáromban, a Mellék utcában. Az egyedül élő férfi valószínűleg már több napja halott volt, amikor felfedezték.

kutya(illusztráció)

A városi rendőröknél a körzet postása tett bejelentést, aggályosnak találta ugyanis, hogy a férfi már két hete nem vette fel nyugdíját, ami korábban sosem fordult elő. A helyszínen a szomszédok, az utcabeliek is megerősítették, hogy napok óta nem látták a különc, magának való férfit, aki tucatnyi kutyájával egyedül élt. Nem vitte el a kutyák részére a kerítésre aggatott élelmet sem, amit rendszeresen hordtak neki a kutyabarátok. „Mindezek ismeretében döntöttünk úgy, hogy a kerítésen átugorva bemenjünk az udvarra – mondta lapunknak Ujj Ernő városi rendőrparancsnok-helyettes. – A ház hátsó bejárata tárva-nyitva állt, az emeletről pedig zeneszó szűrődött le. Amikor felmentünk, döbbenetes látvány tárult elénk: a férfi az ágyon feküdt, körülötte a kutyák, róluk nehezen lehetett eldönteni, hogy a gazdájukat védve, vagy az éhség miatt morognak, lépnek fel támadólag. Kikergetve az állatokat vettük aztán észre, hogy a férfi arcát már meg is kezdték az ebek. Elmondhatom, hogy húsz éves rendőri pályafutásom alatt ilyen megrázó élményben még nem is volt részem.”

Az elhunyt férfi kutyabarát hírében állt, befogadta a kóbor ebeket, más vélemények szerint azonban – amilyen körülmények között az állatokat tartotta – az inkább állatkínzásnak nevezhető. A rendőrök leírhatatlan állapotokat találtak a házban és az udvaron, mindenütt felhalmozott szemét, elviselhetetlen bűz, kutyaürülék fogadta őket. A szomszédok már többször tettek panaszt az áldatlan körülmények miatt, volt, hogy járókelőket is megtámadott egy-egy kiszabadult kutya. Nyaranta az orrfacsaró bűz tette kellemetlenné a környéken lakók életét. Oskar Slivkától, az Állami Élelmiszer- és Állategészségügyi Hivatal komáromi részlegének igazgatójától megtudtuk: a Mellék utcai házban 9 kifejlett kutyát és három kölyköt találtak, ezekből már 11-et befogtak és menhelyre szállítottak. Az elhunytnak azonban volt egy másik családi háza is a Komáromi utcában, ahol szintén tartott kutyákat; ezek számáról cikkünk írása idején még nem voltak pontos adatai az igazgatónak. „Az elhunyt nem volt számunkra ismeretlen, több panasz érkezett rá, petíciót is indítottak ellene a szomszédok – árulta el Oskar Slivka. – Furcsa viszonya volt a kutyákhoz, a maga módján szerette, befogadta, gondozta őket, és talán nem is tudatosította, hogy másként kellene gondoskodnia róluk. Még 2007-ben, szintén bejelentés nyomán, 25 kutyát vittünk el tőle, és legfeljebb négy kutya tartására kapott engedélyt. Egy ideig ezt be is tartotta, de aztán fokozatosan újabb és újabb állatokat fogadott be. Más alkalommal arra figyelmeztettük őt, hogy kutyái nincsenek beoltva, becsippelve. A felszólítás után eleget tett kötelességének, és a kirótt bírságot is kifizette. Tehát nem állítható, hogy teljesen közömbösen állt volna hozzá az ebek tartásához, de tény, hogy sajátságosan értelmezte a kutyaszeretetet.”

20191110_135517Fotó a helyszínről

Renáta Čuháková, Nyitra megyei rendőrszóvivő tájékoztatása szerint halálokozás ügyében indított vizsgálatot a rendőrség, az idegenkezűséget előzetesen kizárták. A halál pontos okára a boncolás ad választ.

(vkm)

(Cikkünk a Delta november 19-i számában jelent meg.)

Top