Korabeli gályával érkeztek a rómaiak Leányvárra



Augusztus 9-én szinte megtelt emberekkel az izsai Duna-part. Kora délutántól csak jöttek és jöttek – autókkal, kerékpárokkal, gyalogosan –, hogy szemtanúi lehessenek, amint a helyi mólónál kiköt a Living Danube Limes Interreg projekt keretében vízre bocsájtott római kori evezős őrhajó autentikus másolata, a Danuvina Alacris (Élő Duna). A korábban érkezők szakemberek „idegenvezetése” mellett felfrissíthették ismereteiket a második század végén emelt római kori erődítmény, az UNESCO Világörökség listáján jegyzett Kelemantia (Leányvár) falai közt a Római Birodalom koráról, valamint egy speciális okostelefonos applikáció segítségével virtuális sétát tehettek az eredeti, teljes pompájában díszelgő erődítmény falai közt.

A Mainz városánál felfedezett negyedik századi hajómaradványok alapján, eredeti eszközök felhasználásával készült korabeli gálya elkészültén a Kremsi Danube University, a Ludwig Boltzmann Régészeti Intézet, a Salzburgi Egyetem és a Szlovák Műszaki Egyetem munkatársai közösen dolgoztak.

A jelenlévők nagy örömére és meglepetésére a vártnál majd egy órával korábban horgonyzott le a hajó, melynek legénységét Domin István, Izsa polgármestere, az esemény védnöke köszöntötte. Az ünnepélyes fogadtatáson jelen volt Ján Rajtár, a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos munkatársa, aki 1978-tól vezeti az egykori katonai tábor feltárásának munkálatait, Bartus Dávid, a budapesti ELTE filozófiai karának dékánja, Pavol Paulín, a Szlovák Műszaki Egyetem Műemlékvédelmi Intézetének elnöke, Matej Ruttkay, a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének igazgatója, Csütörtöky József, a Duna Menti Múzeum igazgatója, Pavol Ižvolt a Szlovák Műemlékvédelmi Hivatal igazgatója – aki Natália Milanová kulturális miniszter üzenetét és üdvözletét tolmácsolta –, továbbá a tudományos élet és Nyitra megye több rangos személyisége.

Mérföldkő a világörökség

Domin István hangsúlyozta, fontos mérföldkő a község és a régió lakosai számára, hogy a Komáromtól nyolc kilométerre elterülő egykori római kori légiós település, mely a Limes Romanum részeként a Római Birodalom határait volt hivatott őrizni a Barbarikumtól, egy évvel ezelőtt felkerült az UNESCO Világörökségének listájára. „Igyekszünk kihasználni minden olyan pályázati lehetőséget, mely elősegíti a ránk hagyott római kori örökség megőrzését és bemutatását. Ennek köszönhetően büszkék lehetünk a község önkormányzata által működtetett, folyamatosan fejlődő Kelemantia Múzeumra, valamint az iparművészeti műhely múlt évben kialakított épületére.”

Csütörtöky József elmondta, hogy kb. 2000 évvel ezelőtt a Római Birodalom északi határát a Duna alkotta, s a rómaiak az általuk elfoglalt területek védelmére építették ki a hosszú, Dunai Limes erődvonalat, melyet katonai táborok és erődítmények alkottak. A határok védelmét azonban nem csupán a kőből épített falak szolgálták, de komoly szerepet kapott a dunai flottilla is. Ebből a szempontból jelentős leletnek számít a római hajók 2 vashorgonya, melyek fél évszázaddal korábban a leányvári castellum közelében a Duna-medréből kerültek felszínre. A nagyobb, csaknem két méteres, lenyűgöző vasmacskát az utóbbi években a római Traianus múzeumban rendezett, „A Római Birodalom határai” című kiállítás látogatói is megtekinthették. De láthatta a nagyközönség Berlinben és Bécsben is. A komáromi múzeum Leányvár kezelőjeként több alkalommal is kapott pénzügyi támogatást a Szlovák Kulturális Minisztériumtól, aminek köszönhetően több műemlékvédelmi felújítás is zajlott az egykori római castellum egyes részein. „Különösen nagy öröm számunkra, hogy e projekt keretén belül a tábor D-s vizualizációja is elkészült, így immár virtuális sétára hívhatjuk a látogatókat.” A múzeumigazgató végezetül átnyújtotta a Danuvia Alecris kapitányának és evezőseinek a Brigetio légiós táborból és az izsai castellumból előkerült római kori leletek kiállításának katalógusát, melyek a VI-os bástyában található Római Kőtárban tekinthetők meg.

Naponta 40 kilométert eveznek

A lusoria típusú Danuvia Alacris kapitánya, Kurt Krenhuber lapunknak elmondta, hogy az eredeti tervek szerint július 16-án Ingolstadtból indultak volna, hogy – érintve az összes Duna menti országot –, eljussanak a Fekete-tengerig, de az alacsony vízállás folyamatosan megnehezítette ezt. Kehlheim magasságától, ahonnét a Duna-Majna csatornának köszönhetően a folyó már hajózóútnak számít, némileg könnyebb dolguk volt, de igazából csak Passautól tudtak nekiindulni. Szlovákiába érve pedig egy újabb „kaland” várt rájuk, ugyanis az országban érvényes hajózási szabályok szerint a bősi erőmű zsiliprendszerén csupán motoros meghajtású vízi járművek kelhetnek át, így itt a hajót uszályra emelték, ami átvitte a zsilipen. Szlovákiában Izsán kívül csak egy helyen, a Pozsonyhoz tartozó Oroszvár területén lévő Gerulata római helyőrségi tábornál kötöttek ki. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező folyami hajóskapitánytól megtudhattuk azt is, hogy a 18-20 evezősből álló legénység minden nap nagyjából 40 km-t tesz meg, hogy elérjenek az aktuális éjszakai pihenőhelyükre. Ideális időjárási viszonyok közt akár 12-13 km/órás sebességgel is haladnak. Nappal eveznek, éjszaka pihennek. Izsán a múzeum vendégházában kaptak szállást, reggel pedig indultak következő állomásuk, Esztergom, majd a csodálatos Duna-kanyar irányába.

A tölgyfából és lucfenyőből épült 18 méter hosszú és 2,8 méter széles, hat tonnás hajót két év után, június 26-án vontatták ki a schlungenhofi hajóépítő csarnokból. Daru és egy különleges emelőgerenda segítségével bocsájtották az Althmühsse-tó vizére, hogy megkezdhesse első próbaútját.

„A Római Birodalom korában úgy harminc kilométerenként volt egy-egy katonai tábor, de kevésnek maradtak meg a romjai – meséli a magyarországi Ádám György, a „római legénység” egyik tagja. – De mi nem kizárólag ezeken a helyeken állunk meg. Fantasztikus látni, hogy szinte mindenütt százak és százak várnak minket a parton. Néhol igazi fesztiválhangulat alakult ki. Sok szép élményt visznek haza magukkal a legénység tagjai. A Donau Egyetem még a múlt év harmadik negyedében kezdte meg az önkéntesek toborzását a közösségi hálón. Több százan jelentkeztünk, de mivel senkinek nincs két és fél hónap szabadsága, váltakozunk. Ki két hétre, ki két napra áll be ’római’ evezősnek. Van köztünk történészhallgató, atomfizikus, restaurátor… én például gyógyszerész vagyok. Ami közös bennünk, nemzetiségtől függetlenül, hiszen van köztünk német, olasz, angol, spanyol, magyar, szlovák, hogy mindannyian szenvedélyesen rajongunk a Római Birodalom történelméért. Örülünk, hogy nemzethatároktól és kulturális különbségektől függetlenül részt vehettünk ezen az úton, ami egyrészt a római kor történelmi-szellemi örökségét, másrészt a Duna menti országok összetartozását igyekszik hirdetni.”

Míg zajlottak a kísérőprogramok előkészületei, melyeket a pozsonyi Műemlékvédelmi Intézet és a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti és Tervező Kara szervezett meg, az érdeklődők hosszú sorban várakoztak, hogy feljussanak a mólóra és minél közelebbről szemügyre vehessék a gályát. Ugyanarra a mólóra, amit múlt nyáron – abban a reményben, hogy a modern technika és a szonárok segítségével sikerül megtalálniuk a mélyben rejtőző, római kori híd kőpilléreit – régész-búvárok népesítettek be.

És akkor jöttek a légiósok

A kordonokkal elkerített Duna-parton az 1993-ban, a komáromi Kiss Gábor vezetésével megalapított Legio Brigetio hagyományőrző egyesület, és a több mint ötven éves múlttal rendelkező pozsonyi hagyományőrző harcművészeti társaság, a Tostabur katonai bemutatójával kezdődött a rendkívül látványos programsorozat. Peter Birótól, a szlovákiai egyesület elnökétől megtudhattuk, hogy a Római Birodalom nagysága és közel ezer évig tartó uralma a fegyelmezett katonaságának, azon belül is a légióknak köszönhető. A légiósok általában 15-25 évre szerződtek le, s ha ezt az időszakot túlélték, akkor jómódú emberként vonulhattak vissza. Az izsai bemutatón az első század végén használatos fegyverzetet és a légiósok akkori viseletét láthatták a nézők.

A római légiók nagyrészt gyalogosokból álltak, így a hagyományőrző csoport először a menetelésüket, a „centurio” latin nyelven elhangzott parancsára történő harckészültségbe helyezkedésüket mutatta be. Pillanatokon belül zárt harcrendbe sorakoztak, és kialakították az elhíresült teknősbéka alakzatot, melynek lényege az volt, hogy olyan szorosan álltak egymás mellé, pajzsukat maguk elé és fölé tartva, hogy gyakorlatilag sebezhetetlenek voltak.

A hagyományőrző egyesület tagjai rengeteg új és érdekes információval látták el a nagyközönséget. Többek közt megtudhattuk, hogy az első sorban nagyjából 5-7 percenként váltották egymást a katonák, így mindenkire egyforma teher és veszély hárult. Hogy megmutassák mennyire kompakt volt egy ilyen teknős alakzat, harcba hívták a jelenlévő gyerekeket, akik vidáman lendültek támadásba. Lehet, hogy az antik világ legfegyelmezettebb hadseregén a barbárok nem tudtak kifogni, de bizony a jókedélyű gyereksereg megingatta a zárt alakzatot. A katonai bemutatón a Legio Brigetio hagyományőrző egyesület jóvoltából a látogatók közelről is megismerkedhettek a harcosok fegyverzetével.

Ma már mindez csupán harci bemutató, de egykor Kelemantia háromhektáros területén marcona római katonák gyakorolták, miként lehet minél távolabbra és pontosabban elhajítani a két méter hosszú harci dárdákat, és hogyan kell hatékonyan forgatni rövid kardjaikat. Mivel a germán törzsek folyamatosan veszélyeztették a birodalom határait, valószínűleg a mai Leányvár területén is gyakran fújtak harci riadót. Bármennyire is erősek és jól képzettek voltak az itt állomásozó katonák, 179-ben nem tudták megakadályozni, hogy a germán törzsek ne gyújtsák fel az akkor még facölöpökkel körbekerített erődöt, melynek a helyén, a markomann háborúk lezárultával épült meg később a kőerődítmény – a római castellum.

Közelebb a mámor és a bor istenéhez

A „férfias” izgalmak után légies táncosnők perdültek a színpadra, hogy stilizált táncukkal visszarepítsék a jelenlévőket a hatalmas ókori birodalomba. Az antik kori Rómában ugyan sokáig kizárólag a vallásos táncok voltak elfogadottak. Idővel azonban, bárhogy is próbáltak tiltakozni ellene, a görög Dionüszosz isten kultusza egyre inkább elterjedt náluk is. Tavasszal Bacchus (Dionüszosz római megfelelője) tiszteletére rendezett, sokszor féktelen ünnepségeken – bacchanáliákon – a résztvevők hitték, hogy táncukkal közelebb kerülhetnek istenhez. A mámor és a bor istenéhez.

A lenyűgöző fellépés után újfent a légiósoké, majd a gladiátoroké volt a főszerep. A rendkívül jól szervezett, sokszínű ókori időutazás lovasbemutatóval és tűzijátékkal zárult.

Másnap reggel a Danuvia Alacris legénysége ismét hajóra szállt és evezőt ragadott, hogy az Élő Dunai Limes nemzetközi projekt keretén belül folytassa két és fél hónapon át tartó, 2400km-es útját, tíz Duna-menti ország partja mentén, egészen a Fekete-tengerig.

Janković Nóra

Szenzációs lelet a Duna izsai szakaszán
Kelemantiát is felkereste a miniszter
Szépül az izsai Leányvár: a világörökség része lett!

Top