Kiút a csalódottságból

Jóval kisebb volt a szavazókedv déli régiókban, Csaba-Adam-e1430117563575mint északon. Ha közelebbről szemügyre vesszük a parlamenti választás adatait (kapcsolódó cikkünk a Delta ma megjelent számában) teljesen egyértélmű, hogy a Komáromi járásban is kifejezetten a magyar lakosok legyintettek rá a választásra, ők az ország legcsalódottabb választói. De miért?

Röviden azért, mert az elmúlt két évtizedben pont mi, magyarok voltunk azok, akik eddigi szavazatainkért a legkevesebbet kaptuk. Járásunkban például alig valósulnak meg jelentősebb állami fejlesztések – talán csak a Duna-hidat említhetnénk, de még az sincs kész –, az egész nyugati régióban itt a legmagasabb a munkanélküliség, ebből kifolyólag alacsonyabbak a bérek, és ha a magyar közösség jogállását, kultúránk és iskoláink támogatását, helyzetét nézzük, ott sem lehet sorolni az eredményeket. Közben fogyunk, rohamtempóban.

A magyar közösség érdeke a háttérbe szorul, a Híd és az MKP csak a saját szempontjait nézi, a másik eltiprására törekszik. Ebből elege lett az embereknek, nem volt miért a szavazóurnákhoz járulni. Ráadásul, még azt a „szívességet“ sem tették meg a szlovák pártok, hogy előhúzzák a magyar kártyát, és a magyarellenes támadások mozgósítsák a magyar szavazókat. Akadt más „ellenség“, a migránsok.

Vegyük előbb Bugár Béla pártját: legalább bekerültek a parlamentbe. Minden jel szerint csak olyan kabinet jöhet létre, amelynek a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is tagja. A Hídnak azzal a párttal kellene kormányoznia, amely néhány éve még nyíltan a magyarok asszimilálására törekedett. Hiába lett mérsékeltebb a hangjuk, semmi jóra nem számíthatunk tőlük. Egy SNS-szel való összeborulás miatt már önmagában sok magyar választót (még szlovákot is) veszíthet a Híd, jóval többet, mintha mondjuk egyes szavazói azon sértődnek meg, hogy Bugárék ellenállása miatt nem jön létre egy új kormány. Fel kell tenni a kérdést, hogy egy új kormány elég stabil lesz-e, és a Híd képes lesz-e olyan komoly eredményeket, átütő sikereket elérni, amelyek feledtetnék a magyar választókkal az SNS-szes barátkozást? Ha a Radičová-kormány ténykedését, majd viszonylag gyors bukását vesszük példaként, aligha. Akkor még a kormányprogramban foglaltakat sem sikerült megvalósítani.

Az MKP esetében még egyértelműbb a helyzet. A párt ugyan hozza a 100 ezernél több szavazatot, ami azonban kevés a parlamenti küszöb megugrásához. Ha délen magasabb lenne a szavazókedv, mint az országos, talán még így is be lehetne kerülni, de ugye, éppenhogy fordított a trend. Hiába vannak olyanok a pártban és támogatóik közt, akiket lever a víz, hacsak szóba kerül egy Híddal való együttműködés, a realitás világos: egyedül nem megy.

Ha nem sikerül pozitív üzeneteket eljuttatni a szlovákiai magyarokhoz, illetve komoly eredményeket felmutatni, legközelebb még rosszabbul szerepelhet az MKP, de a Híd is. Még kevesebben szavaznak majd délen, és végül még a Híd is kipottyanhat. Ha előrehozott választások lesznek – amennyiben a Híd nemet mond a kormánytagságra, ez nagyon valószínű –, egyetlen ésszerű, a magyar választókat mozgósító döntést hozhat a két párt, ez pedig az együttműködés. Félre kell tenni az ellenségeskedést, mert a végén mindkét párt belepusztul. Berényi József MKP-elnök lemondása után már történtek az együttműködés irányába mutató jelek. Bárdos Gyula, aki jó eséllyel pályázik az MKP elnöki tisztére is, az összefogás mellett érvelt, a Híd alelnöke pedig az árkok betemetéséről beszélt – ennek érdekében hétfőn tárgyalóasztalhoz ül a két fél.

Közös listára lenne szükség, melyen az erőviszonyokból kiindulva kapnának helyeket a Híd és az MKP jelöltei, és a karikák gyűjtésével versenyezhetnének. Ebben az esetben biztos nem veszne el annyi magyar szavazat, mint eddig, mégha lennének is olyanok, akik ezt elutasítanák mindkét oldalon. Például a Hídtól elpártolhatnak szlovák szavazók, viszont ennél jóval többet nyerhetne. Jelenleg nem kínálkozik egyszerűbb és hatékonyabb mód a magyar választók felrázására. Hogy hiteles legyen, valóban új fejezet indul, személycserék is kellenek. Olyanoknak kell az MKP-ban, de a Hídban is vezető szerepet kapniuk országos és régiós szinten, akik őszintén képesek az együttműködés mellé állni, akiknek személye nem a szembenállást jelképezi, és akik minél kevésbé felelősek az elmúlt 25 évért. A csendes, egyre kiábrándultabb, a választásokat ignoráló tömeg ezt biztosan értékelné.

Csaba Ádám

(Kommentárunk még pénteken íródott)

Top