Befejeződött a Ferdinánd-kapu felújítása

KOMÁROM. Múlt szerdán, december 3-án ünnepélyesen átadták a teljesen megújult Ferdinánd-kaput. Az észak-komáromi Öregvár kapujának restaurálása 2007-ben indult a tervek elkészítésével, 8 év alatt több szakaszban újították meg egyes részeit, a teljeskörű felújítás most fejeződött be. A költségek nagy részét a kulturális tárca biztosította. 

ferd

A komáromi erődrendszer Közép-Európa legjelentősebb erődítményei közé tartozik, amely történelmi és geopolitikai szempontból is kulcsszerepet játszott. Műemlékvédelmi szemszögből is rendkívül jelentős, hiszen szakaszosan nyomon követhetők rajta a kor erődépítési technikái, méreteit tekintve pedig – saját nemében – világviszonylatban is a legnagyobbak közé tartozik.

A Ferdinánd-kapu, az Öregvár egyedüli bejárataként az egész erődrendszer legértékesebb része. A 20. század elején a kapuhoz még híd vezetett, mely eredetileg fából készült. A bejárat része volt egy belülről kezelt csapóhíd is, a kapu két oldalán pedig két lőállást alakítottak ki a szemből közeledő ellenség feltartóztatására, amelyeket azonban a későbbiek folyamán befalaztak. A múlt században a bejáratot kimélyítették, hogy átférjen rajta a modern haditechnika is. A kapu nyílása felett a Habsburg-címer látható kőbe vésve, továbbá az építés feltételezett dátumát (1550) és az építő, Habsburg Ferdinánd császár nevét is ide rótták – latinul.

DSC_0058

A restaurálás most elkészült utolsó részei közel 28 ezer euróba kerültek, a kapu udvar felőli részének homlokzatát, a kapualj falait és a kockaköveket érintette. Az elmúlt években a kulturális minisztérium 6 sikeres pályázat nyomán összesen 96 ezer euró támogatást adott a Ferdinánd-kapu felújítására, míg a város csaknem 20 ezer euróval járult hozzá a költségekhez. A munkálatokat Csütörtöki András szobrász-restaurátor irányította,a kivitelezésben a komáromi Komwerk Kft. és Renocom Kft. segédkezett.

Egy évvel ezelőtt az Újvár bejárata, a Lipót-kapu is megújult, köszönhetően a komáromiak összefogásának is, ugyanis egy internetes szavazáson győzve 50 ezer eurót nyert a projekt a VÚB Alapítványtól. Két hónappal ezelőtt pedig a Vaklabirintust adták át, amelyet az Öregvár kazamatáinak bejárhatóvá tételével alakítottak ki, s a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében valósult meg – a 302 ezer eurós költség 85 százalékát uniós forrásból biztosították.

DSC_0052

Anton Marek leköszönő polgármester az átadón emlékeztetett a két nemrég megvalósult felújításra is, kiemelve, a Ferdninánd-kapu restaurálása tovább bővíti a város idegenforgalmi kínálatát. Hozzátette, akad még bőven tennivaló az erődrendszert illetően, mely különösen a szovjet katonaság itt tartózkodásának éveiben szenvedett súlyos károkat. Reményei szerint az elkövetkező években folytatódik a fokozatos felújítás.

(cs)

Top