A város szeretetével kezdődött

Két nappal születésnapja után ütötték a Magyar Kultúra Lovagjává Budapesten, a Stefánia Palotában, az alapító lovagok testülete előtt, akik a megtisztelő címre jelölték. Az indoklás szerint „a határon túli közművelődés fejlesztése érdekében kifejtett életművéért” kapta az elismerést. Keszegh Margit ügyvéd, közéleti ember, kultúraszervező azt mondja, vannak még feladatai. Szeretné, ha példáján keresztül a fiatalok látnák, érdemes kulturális szervező munkát folytatni a közösségért, a szeretett városért, Komáromért.

titi1-o2p1viutiaknsouhu8kojt3spadfi4kzk4t2jkyfag

• Ki nevelte a kultúra szeretetére?

– Lokálpatrióta vagyok, a város szeretetével kezdődött minden. Ezen keresztül jutottam el odáig, hogy a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöki feladataival bíztak meg tizennégy éve, és a kultúra szervezője lehetek. Már gyermekkoromban rengeteget olvastam, néha még a paplan alatt, villanylámpával is, bármit, ifjúsági regényeket, a pöttyös könyvektől Vernéig. A Jókai Napokon rendszeresen ott ültem, mint lelkes néző és szurkoló. Annak idején családoknál szállásolták el a színjátszó fesztivál résztvevőit, így nálunk is laktak a Gömörből, távolabbi országrészekből itt fellépő diákok. Amikor Prágába, a Károly Egyetemre kerültem, az Ady Klub akkor volt tizenöt éves. Belecsöppentem a jubileumi ünnepi műsor szerkesztésébe, rendezésébe. Szerencsém volt, a belvárosban laktam kollégiumban, gyakran látogattam a Prágai Magyar Kulturális Központot. Az AED nagyon jó iskola volt a közösségi élethez, Blaskovics Józsi bácsitól, Bredár Gyula bácsitól, Rákos Pétertől és a többiektől sokat tanultunk. Sokat adott az a közösség. Amikor hazajöttünk Komáromba, előbb, egy kultúrmunkás feleségeként a gyermekeket neveltem. A férjem kezdettől aktívan dolgozott a Csemadokban, s majdnem tíz évig volt a komáromi alapszervezet elnöke. Lehetőségeim szerint mindenben segítettem.

• Azután fordult a kocka?

– Bevallom, ezt nem terveztem előre. Öt évig ellenálltam Szénássy Zoltán tanár úr kérésének, hogy vállaljam az elnöki jelölést. Abban az időben a komáromi járási hivatal elöljárója voltam, s úgy gondoltam, hogy a két funkciót nem tudom egyeztetni. Arra gondoltam, tisztség nélkül is tudok dolgozni egy szervezetben. Kétezerötben végül a tanár úrnak mégis sikerült meggyőznie, hogy vállaljam a jelölést. Akkor már ismét ügyvédként dolgoztam. Ragaszkodott hozzám, ő jelölt ebbe a tisztségbe, s ezzel megkaptam tőle a „jelet”. Akkor indult több rendszeres rendezvényünk, az augusztus huszadikai ünnepség, A Magyar Népmese Napja, a Jókai Díj átadása, amellyel minden évben méltóképpen megemlékezünk Jókai Mór születésnapjáról, és ezzel is hozzájárulunk ahhoz, hogy a nagy író ismét a köztudatba kerüljön, ne csak a város központjában álló szobrot jelentse, tudják a fiatalok is, érezzék, mi mindennel büszkélkedhet Komárom. Úgy érzem, eredményes munkát végeztünk, s ebben nem az motivált, hogy ezért díjat kapjak. Bethlen Gábor mondását tartottam szem előtt: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”.

• Mennyire a múlté a régi Komárom, amikor még voltak közösségek, és tömegével jártak a rendezvényekre?

– Akkoriban is előfordult, hogy bár írásos meghívót küldött a Csemadok, nem jöttek el tömegesen az emberek a rendezvényre. Mi most elmondhatjuk, hogy a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület rendezvényein rendszeresen teltház van. Igyekszünk olyan témákat és formákat keresni, amivel több embert sikerül megszólítani. A Magyar Népmese Napjára például a gyerekekkel együtt jönnek a szülők, nagyszülők is. Városunkban nagyon gazdag kultúrélet folyik, rengeteg a jobbnál jobb és nívós rendezvény. Nem látom tragikusnak, ha egy rendezvényre kevesebben jönnek el. Azt már annál inkább, hogy esetleg kimarad egy korosztály. Ők, akik otthon begubózva élik életüket a technika vívmányaival körülvéve és nem élnek közösségi kulturális életet. Pedig szeretnénk egyszer majd átadni a stafétabotot a fiataloknak. Egyelőre ez nem igazán sikerül. Azzal vigasztalom magam, hogy ahogy mi „előkerültünk”, „előkerülnek” majd az erre alkalmas fiatalok most is. Véleményem szerint, érezni fogják, hogy szükség van közösségre és ha egy-egy rendezvény kapcsán van alkalom a találkozásokra, barátokkal, ismerősökkel, már akkor is el kellene jönniük. Sajnos most néha úgy tűnik, ezt az emberek még nem tudatosítják.

• Több évtizedes szervezőmunkáját is díjazták a Magyar Kultúra Lovagja címmel. Ez egy újabb jel?

– Ez egy kitüntető elismerés. Bár nem mindenki kaphatja meg a címet, de a kultúra lovagja bárki lehet, aki segít, dolgozik, képességeihez, lehetőségeihez képest a legtöbbet nyújtva. Ez a megtisztelő cím sem csak az enyém, hanem egy közösségé, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnökségének tagjaié is, akikre mindig számíthatok. Megható és felemelő volt a budapesti ünnepség. A véletlen úgy hozta, hogy mögöttem Farkas Bertalan űrhajós, kettővel mellettem pedig Varga Miklós énekes ültek. Ilyen személyiségekkel közösséget vállalni hatalmas felelősség. Azt érzi az ember, vannak kötelességei, feladatai a jövőre nézve a magyar kultúra szolgálójaként. A Magyar Kultúra Lovagja megtisztelő cím birtokosaként is úgy végzem majd a dolgom, ahogy eddig. Lokálpatriótaként ezt továbbra is itt, Komáromban, szülővárosomban szeretném tenni. Mindenképpen örülnék, ha a díj ösztönzés lenne a fiataloknak, hogy érdemes ezt az utat járni. Meggyőződésem, hogy a díjalapítók nemes gesztusa erre is hivatott.

• Milyen civilben?

– Beosztom magamban az időmet, előre eltervezve, mikor vagyok ügyvéd, a Jókai Egyesület szervezője, és mikor vagyok a családé, hiszen számomra mindig a legfontosabb a család volt, habár ezért nem adnak díjat. Igyekszem helytállni mint feleség, anya és nagymama. A család itt van a közelben, rendszeresek a találkozók. Legutóbb az év végén sikerült családi összejövetelt szervezni, ahol örömömre 35-en – ebből 15 gyerek – voltunk. Adott egy kis munkát a vendéglátás, de megérte most is, mint minden évben. A család gyerekei, az unokák már várták, hogy találkozzanak az unokatestvérekkel. Remélem, mindenki jól érezte magát.


Keszegh Margit

keszegh-margitJogász, ügyvéd, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke, lokálpatrióta. Komáromban született, lánykori neve Kubicza Margit. Középiskolai tanulmányai után Prágában, a Károly Egyetemen folytatta tanulmányait és ott szerezte a jogi doktori címet. Kooptált képviselőként 1989 után dolgozott a városi önkormányzatban, majd vezetése alatt jött létre 1991-ben az akkori Komáromi Körzeti Hivatal, amelynek vezetőjévé választották őt a körzet polgármesterei. Ezt a tisztséget 1993 januárjáig töltötte be, azután ügyvédi pályára lépett. 1998-ban kinevezték a Komáromi Járási Hivatal elöljárójának. 2003 februárjától visszatért az ügyvédi pályához, s azóta ügyvédként dolgozik. 2014-től független önkormányzati képviselő. Férje Keszegh István tanár, nyugalmazott gimnáziumigazgató, a Csemadok Komáromi Városi Szervezete egykori elnöke. Két gyermekük, négy unokájuk van.


Bárány János

Top