A nyúl viszi a vadászpuskát?

A legutóbbi testületi ülésen sem volt hiány indulatokból,Gerzson (5) néhányan olyan megjegyzéseket tettek, hogy a városháza lassan felvehetné a káoszháza nevet. A hangzatos beszólást érdemes higgadtan elemezni, azonban valóban történtek felettébb furcsa dolgok, amelyek rossz vért szülnek, és Komárom jövőjét is befolyásolhatják.

A legnagyobb kalamajka a hivatali struktúra átalakítása és a főosztályvezetők kiválasztása körül alakult ki. Még márciusban döntött úgy a városvezetés, hogy lecseréli a főosztályvezetőket, akik ekkor hat hónapos, ideiglenes megbízást kaptak.  A valóság viszont az, hogy október elején még teljes a fejetlenség. A testületi számonkérés során kiderült, vannak osztályok, ahol nem tudni, ki a vezető. A hivatali struktúrában is nagy a káosz, először augusztus elejére hirdették meg a változást, majd későbbre halasztották. A struktúrával kapcsolatosan eltérő változatok jelentek meg, a város honlapján sem sikerült rendet rakni.

A vezetők cseréjével és a struktúra átalakításával egyébként egyetértek. A főosztályvezetők esetében valóban nem volt ideális az a jelenség, hogy többen is 10-12 éve nem mérettettek meg újra. A rendszeresen megvalósuló pályáztatás ugyanis nem a meglévő vezetők ellen van, sokkal inkább egy nyílt versenyt generál, ahol a legjobbak kiválasztásával csak a város nyerhet.

A vezetőcseréknek ugyanakkor van egy gyenge pontja. Ki lehet használni arra is, hogy valakiknek az emberei ülhessenek a székekbe. Egyetlen magyar nyelvű napilapunk azt írta, hogy az emberek kiválasztása mögött gazdasági lobbicsoportok állhatnak. Azon túl, hogy számomra is kétséges a minőségi szempontok előtérbe helyezése, a testületi ülésen ezt a felvetést sajnos a vezetés sem tudta egyértelműen megcáfolni.

A történet még tavasszal kezdődött, amikor hivatalvezetőt választottak. Bohumír Kóňát már a mostani városvezetés ültette ebbe a pozícióba, így feltételezhető volt az újraválasztása. A testületben az ő felkészültségét, hozzáértését senki sem vitatja, ennek ellenére végül mégsem Bohumír Kóňa lett a befutó. Fekete Tamás megelőzte, akinek nagyon meggyőző lehetett a pályázati anyaga, hiszen nem rendelkezett semmilyen önkormányzati tapasztalattal.

A vagyonjogi osztály vezetőjének kiválasztása viszonylag simán lecsengett, azonban a későbbiekben elindult egy teljesen kaotikus folyamat. Júliusban 3 főnököt kellett volna választani, azonban két helyre nem hirdettek győztest (fejlesztés, iskolaügy), az oktatási területen ráadásul még október elején sem lehetett tudni, ki a góré. Weszelovszky Gábor tehát jogcím nélkül terjesztett be anyagokat, az iskolák meg azt sem igazán tudták, kihez fordulhatnak kérdéseikkel.

A pénzügy vezetésére benevezett Bohumír Kóňa is (korábban ezt a feladatot is ellátta), akit még a polgármester is dícsért. Láss csodát, a meghallgató bizottság többségének döntése alapján mégsem ő nyert, hanem Bíró Adrienn, aki ugyancsak nem rendelkezik semmilyen önkormányzati tapasztalattal. Ezt követően jött több nap vakarózás, majd váratlanul Bíró Adrienn lemondott a lehetőségről, és mégis Bohumír Kóňa lett a főmufti. Senki ne aggódjon, Bíró mégsem tűnt el: jelenleg a hivatalvezető mellett végez ellenőrző feladatokat. Lehet én nem értek a dolgokhoz, de az fogja felügyelni a hivatalnokokat, akinek nincs önkormányzati tapasztalata?

A szeptemberi pályázati meghallgatásoknál is akadtak furcsaságok. Ami még aggasztóbb jelenség, hogy egyre többen emlegetik: egy szűk csoport folytat boszorkányüldözést a városi hivatalon belül, útjukat hátsó érdekek és erőfitogtatás kövezi ki. A kialakult állapotot egyértelműen a polgármesteren kérik számon, azonban úgy tudni, sokkal inkább a csoportocska nőtt a polgármester fejére, akikkel már ő sem mindig bír.

Úgy tűnik, ez az új erőpólus a hivatalvezető köré csoportosul. Kukel Mária jogászt is egyfolytában Fekete mellett látni, ugyanakkor a jogi osztály által láttamozott testületi anyagokban nem ritka a durva hiba. Állítólag az elbocsátott alkalmazottakkal szemben is előfordul az embertelen hang. Érdemes megemlíteni még Zahorec Editet, aki a személyzeti osztályt vezette, most viszont már a polgármester titkárságának első emberévé lépett elő. Ők hárman egészültek ki Knirs Imre alpolgármesterrel, és „zsírozták le” a pályázatokat.

Mikor Stubendeket számon kérték, a csoportocska lapított. A polgármester urat, aki izzadt is rendesen, viszont felelősség terheli, hiszen rendet kéne raknia. Nemcsak azért, mert vétkesek közt cinkos, aki néma, hanem mert ő vezeti a várost, ő az első ember. Nagyon a sarkára kéne állnia, mert elképzelhető, hogy a kiskirályok is tanulnának belőle. Ehhez sok erőt kívánnék neki!

Kovács  Dávid, komáromi városi képviselő

Top