Veres Amarilla, a dunamocsi olimpikon

A nyáron szinte minden médium közölte a hírt: Rióban a magyar paralimpiai párbajtőr csapat olimpiai bronzérmet szerzett. Ennek a csapatnak tagja Veres Amarilla, a nyíregyházi kerekes székes vívólány is. A végső csatát éppen ő vívta meg egy lengyel lánnyal, és győzni tudott! Ezzel végleg eldőlt a magyar bronzérem sorsa. Az izgalmas győzelmet milliók nézték a tévében.

De ki is ő? Ki is Amarilla, ez a szimpatikus, karcsú, barna vívólány? Első látásra kiderül, egy ízig vérig sportemberről van szó, akinek mindene a sport és a párbajtőr. Öröm volt látni a fiatal lány boldogságát és ragyogását. Lelkesen mondta, hogy nem is az olimpiai érem, hanem a sport értéke a fontos számára. Egyszerűen szeret játszani és mindig a legjobb teljesítményre törekszik. Dunamocson beszélgettünk vele, mivel édesanyja, Tücsök Friderika ott született.

• Hogyan is van ez? Rió? Paralimpia? Dunamocs?
– Igen, csapatban bronzérmet nyertünk, egyéniben pedig ötödik lettem. Jelenleg Nyíregyházán élek, ott is készülök a kerekes székes párbajtőr csapattal. Edzőm Pákey Béla. Egyetemre járok, sportszervezői szakon tanulok, valamint klubomnál a gyerekeket edzem, de én is mindig dunamocsi lány maradok. Ide jövök haza. Valamikor Debrecenben éltünk, de gyermekkoromat, főleg a nyarakat itt töltöttem a mamánál. Még járni is Dunamocson tanultam meg!

• Nagyon szép és főleg jó nehéz az érmed.
– Valóban, de én csak csináltam, amit tudok! Engem valójában nem az érem érdekel, hanem az, hogy jól vívjak egy csatában. A legjobb akarok lenni és ott akarok lenni 2020 -ban a tokiói olimpián is. Egyéniben az aranyérem a célom.

01

• Hogyan készül egy olimpikon?
– Napi 3 edzésem van. Kétszer vívás, ami elméleti és technikai részből áll, továbbá egy erőnléti edzést is abszolválok. A programom ezenkívül regenerálódást gyorsító masszázst, lökéshullám terápiát és jégszaunát is tartalmaz.

Jégszauna?
– Nagyon jó módszer a fáradt izmok rendbetételére. A lényeg az, hogy egy zárt rendszerű dobozban, mínusz 170 fokon tartják a testet 3 percig. Csak a fejünk van kint. Nem veszélytelen dolog, mert a nagy hideg néha égést okozhat a bőrön, de a hatás páratlan.

Mit eszel, hogyan táplálkozol?
– Minimális zsír! Speciális étrendem van, ami főleg húsból, valamint lassan lebomló szénhidrátokból és sok zöldségből, gyümölcsből áll. Tiszta vizet rengeteget iszom, a cukros ital tabu. Mikor Rióba készültem, Hela mama nálam lakott. Megtanulta az „olimpiai“ főzést. Ő készítette nekem a protein palacsintákat is. Sokszor lezavart futni, mikor nem volt kedvem. Sajnos már nincs köztünk.

Szalonnát akkor nem is fogyasztasz? Gyors-étteremmel hogy állsz?
– Azt nem és kenyeret sem, mert egy orvosi ellenőrzésnél rájöttek, hogy gluténérzékeny vagyok. Gyorsétterembe csak elvétve térek be.

Hogyan lettél vívó?
– Betegségemből kifolyólag – bal oldali bénulással születtem – már kis koromtól fogva speciális tornagyakorlatokra jártam, különféle gyógytornákra, majd egész sikeresen úsztam. A véletlen folytán még a gimnáziumban egy nyári kenu túrán ismerkedtem meg a vívással. Először edző szerettem volna lenni, de rájöttem, tehetséges vagyok. Anyukám mesélte, gyerekkoromban Dunamocson a mama elvitt az orvoshoz, Kanozsai doktor nénihez, hogy gyógyítson már meg, mert az nem lehet, hogy az ő unokája béna legyen. Azt mondta, ez nem lehetséges, de nincs ok az aggodalomra, hiszen ez a lány a sok tornától és mozgástól fizikailag és mentálisan is egészségesebb lesz, mint a társai. Végül így is lett.

02

• Sikeres kerekes székes vívó lettél. Többfelé emlegetnek mostanában így: „Ez a Veres ez félelmetes”.
– Pedig ez így nem is igaz! Ellenfeleimet viszont nem „kímélem”. Igen, két évvel ezelőtt kezdtem a kerekes székes vívást. Edzőm szerint már akkor érezhető volt, hogy sikeres leszek. A sportunkról tudni kell, hogy ülve vívunk, még csak emelkednünk sem szabad a székből. Nagyon számít a gyorsaság és a reflexek. Szúrsz vagy téged szúrnak! Deréktól felfelé lehet szúrni. Egy villanás alatt kell jó döntést hoznod és találatot elérni. A sérülés ellen speciális védőfelszerelést viselünk és elektromos érzékelővel van felszerelve a ruházatunk, ami azonnal jelzi a találatot, amit tusnak hívnak.

• Hogyan zajlik egy verseny?
– A csoportversenyeken mindenki játszik egymással. Egy játszma 5 tus. Ez öt találat, és nagyon észnél kell lenni, mert hamar ki lehet kapni. Kiértékelésnél az összes versenyzőnek a 20 %-a kiesik. Akik maradnak, azok ismét játszanak egymás ellen egyenes kiesési rendszerben. Aki kikap, az kiesik, márpedig olyan módon van a párosítás, hogy a legjobb kapja a legutolsó versenyzőt, a második az utolsó előttit és igy tovább. Itt már 15 tusig megy egy győzelem, vagy, ha nem volna találat, az időt is figyelik. Azért kell jól játszani az első körökben, hogy minél előbbi helyezéssel kerüljünk tovább. Ugyanis akkor a gyengébb ellenfelek kerülnek hozzánk és fokozatosan megmarad a végére a két legjobb, akik aztán egymás ellen vívják a győztes csatát.

• A felszerelésről mondanál valamit?
– A ruha egy vastag anyagú szövet, fejvédőnk egy rácsos álarc. Maga a párbajtőr acél és 4 kg a súlya. Fáj is néha a könyökünk ettől. Oldal irányba fordulva vívunk és csak törzsben lehet mozdulni előre, hátra, oldalra. A felszerelés elég borsos összegbe kerül. Ezidáig saját pénztárcám bánta, de most kaptunk az olimpiára mindenből szépet és újat. Nem a legolcsóbb sport a vívás, ha igazán jól akar valaki szerepelni, a saját pénzéből is áldozni kell rengeteget. Egy komoly támogató mindig jól jön.

• Mit üzensz nekünk a Felvidékre, mit üzensz Dunamocsra?
– Örülök, hogy követték az olimpiai játékokat és nem azért, mert mint sportolót ott láttak, hanem azért, hogy megismerték a sportágamat. Köszönöm a szurkolást, hajrá Dunamocs!

(Kele Géza/Delta)

Top