REAL-K

Kiépítenék az ivóvízhálózatot

Magyarics Gusztáv polgármester 2012 novemberétől irányítja a nyugati régió legnagyobb községét, Nemesócsát. Az azóta eltelt időszak alatt sok minden megváltozott a faluban. Nemesócsa a nívós közösségi akcióinak köszönhetően újra a középpontba került. A fúvós- és mazsorettfesztivál, vagy a tájainkon népszerű lecsófeszt mindig nagy tömegeket vonz, nem beszélve a falunapi ünnepségről. A napokban a falu első emberével az idei tervekről, lehetőségekről beszélgettünk.

lecsofesztLecsófesztivál, 2015

„Visszatérő probléma az óvoda felújitása, amely már elérkezett abba a fázisába, mely nem tűr halasztást. Nagyon remélem, hogy idén teljes felújítást tudunk véghez vinni ezen az intézményen, mert az óvoda és a középületeink némelyike nem a legmegfelelőbb állapotban van. Itt van mindjárt a tornaterem, melynek a komplett tetőszerkezetét kell felújítanunk, persze ezeket legfőképp pályázati pénzekből tudjuk megoldani, mert olyan nagy horderejű beruházások, melyeket a község anyagi szempontból nem tudna magára vállalni. Terveink között szerepel a csatornahálózat kiépítése is, mely az egész falut érinti. Ugyanúgy tervünk az ivóvízhálózat kiépítése is. Továbbá célunk a kultúrház és az egészségügyi központ rekonstrukciója is, de ezekre a beruházásokra csakis akkor tudunk visszatérni, ha lesz ilyen jellegű kiírás, melyet azonnal megpályázunk. A sportpályán felújításra várnak a szociális helyiségek, ezenkívül a helyi tűzoltószertárt is szeretnénk modernizálni. Iskolánk épületei is elég rossz állapotban vannak, ezek is megoldásra várnak“ – mondta a polgármester.

Magyarics Gusztáv Nemesócsa polgármestere

„A felújítások mellett azonban vannak terveink, itt elsősorban a közösségi akcióinkra gondolok, melyeket nem szeretnénk elhanyagolni, sőt, prioritást élveznek. Ilyen a nagyszabású falunap, vagy a környéken méltán közkedvelt Lecsófesztivál. Az év vége felé pedig következnek majd a szokásos közösségi események. Számomra mindig is fontos volt, hogy beruházókat hozzunk a községbe, és e téren nyitottak voltunk és vagyunk  a tárgyalásokra, mert vallom, hogy ezek nagymértékben előmozdítanák a falu fejlődését. Azon dolgozom, hogy Nemesócsa visszakerüljön az őt megillető helyre, mely régen településünket jellemezte, s adta ennek a községnek az igazi erejét“ –  tette hozzá Magyarics Gusztáv.

Pint Sándor

Top