Felvirágozhat a város kapuja

prjekt1

Jövőre új látványossággal gazdagodhat a város: az öreg hajógyár területén – az Erzsébet-sziget keleti végén – egy impozáns gőzhajó formájú épület készül, amelyben kiállítóterem és kávéház is működhet. Nemcsak ez lesz az egyedüli újdonság a területen, a határátkelőhöz a tervek szerint körforgalmat építenének, így valóban szebb körülmények fogadnák a Magyarország felől érkezőket.

Évek óta üresen áll, és fokozatosan egyre rosszabb állapotba kerül a komáromi határátkelőnél található egykori vámház épülete. Bár úgy tűnhet, a létesítménnyel senki sem törődik, és nem történik előrelépés abban, hogy átépítésével vagy lebontásával szebb külsőt kapjon a város kapuja, egy eddig kevés nyilvánosságot kapott, hatalmas beruházásnak és egy látványos projektnek köszönhetően még ebben az évben eldőlhet a sorsa. Az öreg hajógyár területén, az Erzsébet-sziget csücskében ugyanis egy egyedülálló idegenforgalmi- és kultúrközpont készül, személyhajó-kikötővel, szállodának, lakásoknak és különböző szolgáltatásoknak alkalmas épületekkel. Ennek egyik előfeltétele volt, hogy a vámház helyzete valamiképpen rendeződjék: ez megtörtént, az év elején a város eladta a romos állapotba kerülő vámházat az alatta lévő telek és az egész terület tulajdonosának, Štefan Chudý komáromi vállalkozónak. Vele beszélgettünk a komplexum létroházásának terveiről és folyamatáról.

projekt2

Mint megtudtuk, az egyik legnagyobb egybefüggő területen a belvárosi részben az általa tervezett projekt részeként először egy személyhajó kikötő valósulhat meg. A munkások a sziget csücskében egy olyan épületen dolgoznak jelenleg is, amely egy lapátkerekű hajót formáz majd. A jellegzetes hajórészek sem maradnak majd le róla: árboccal, kéménnyel, csörlőkkel és vasmacskával szerelik fel. Az épület valószínűleg festőművészeknek szolgál majd kiállítóteremként, a galérián pedig a jelenlegi tervek szerint kávézó is létesülhet, amely az itt partraszálló turistáknak is hasznos lenne. A hajós épületet LED lámpákkal világítanák meg, homlokzatát pedig egy hatalmas Komárom felirat díszítené, amely a Duna közepéről is jól látható lesz majd. Ezenkívül a kikötőt úgy alakítanák ki, hogy legalább két százhúsz méteres utasszállító hajó egymás mögé ki tudjon kötni benne. A 60 méteres, látványos hajóépület már 2017 tavaszára elkészülhet, jelenleg a hajó orrán dolgoznak a mesteremberek. „Nemrég, amikor Bősön hajóbaleset történt – a töltésnek ütközött egy hajó –, a rendszeresen közlekedő turistahajók arra kényszerültek, hogy leálljanak. A várost lerohanta 10-15 turistákat szállító autóbusz, a kis Duna parti sétányra beszorult 5-600 ember. Tragédia, ami a sétányon zajlik ilyenkor” – mondta a vállalkozó. Egy modern kikötő és a hozzá tartozó szolgáltatásokkal kiegészülő komplexum megépülése után azonban többé nem kellene pironkodnia a városnak a hajós turisták előtt sem.

projekt3

A hajóépület munkálatai mellett a szakemberek a földterület pontos bemérésén is dolgoznak, szeptember végén – október elején pedig geológiai fúrásokat végeznek majd. 15 méter mélyre fúrnak le, hogy beazonosítsák, milyen a talaj struktúrája. Ez azért is elengedhetetlen, hogy később esetleg ne legyen gond a rá épített épületekkel. A munkát szakaszokban végeznék, Štefan Chudý szerint legkésőbb 10 éven belül kiépülhet a terület, de reményei szerint már hamarabb befejezik. A teljes beruházás 60-80 millió euróba kerülhet, számítanak azonban uniós támogatásra is, ezek lehívása folyamatban van. Brüsszel Pozsony és Komárom számára adna hozzájárulást ilyen jellegű projektre – európai érdek ugyanis, hogy a Dunán hasonló létesítmények létesüljenek.

És mi lesz a városképet oly régen csúfító egykori vámházzal, melyet a vállalkozó végül megvett a várostól? Mint megtudtuk, két verzióban gondolkoznak egyelőre. A munkások a következő hónapokban leverik a falakról a vakolatot és a borításokat, ezután derül ki, milyen állapotban van statikai szempontból az épület. Ennek fényében még idén döntenek a sorsáról, hogy lebontják-e teljesen, vagy az alapokat meghagyva átépítik és hozzáépítenek részeket úgy, hogy kinézetében is illeszkedjen a területre tervezett többi épülethez és a koncepcióhoz – felmerült az is, hogy hatszögletű formát kap, de mindenképpen modernebb külsőt.

projekt4

Arról is érdeklődtünk, hogyan védekeznek majd a magas vízállás esetén beömlő víz ellen, hiszen a híd lábánál található teniszpálya is többször víz alá került már. „Gáttal nem lehet megoldani a problémát, olyan technológia pedig, amely segítene, hatalmas összegbe kerül. Mindent úgy készítünk el, hogy ha feljön a víz, minél kevesebb kárt okozzon: az alsó szinteken ezért csak parkolókat építünk ki, amiket ha feljön a víz, könnyen ki tudunk takarítani” – tudtuk meg Štefan Chudýtól.

Körforgalom a határátkelőhöz?

A vállalkozó a terület kiépítésében számol egy az Erzsébet-híd és a felnyitható híd közé tervezett körforgalommal is, ami által nemcsak a közlekedés válna egyszerűbbé, de végleg eltűnhetnének az egykori határátkelő nyomai. Az ötlet már évekkel ezelőtt felmerült, már az előző választási ciklusban is történtek lépések a megvalósítás irányába, a városvezetés pedig egyeztetett a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) illetékeseivel – a kérdéses útszakasz ugyanis állami út, így hozzájuk tartozik az építés. „Az útkezelő vállalat vezetői jelezték, hogy amennyiben a város elkészíti az építkezéshez szükséges projektet, akkor besorolják a következő év költségvetésébe. Ehhez kapcsolódóan már a következő testületi ülésen történhet előrelépés, hiszen a képviselők előtt lesz a javaslat, ami 10 ezer eurót különít el a tervdokumentáció elkészítésére” – mondta el Keszegh Béla alpolgármester.

projekt5

A jelenlegi elképzelés szerint egy kör alakú körforgalom létesülne közvetlenül a felnyitható híd után – felmerült ezenkívül az ovális forma is –, melyre az Erzsébet szigetre vezető lejáró is kapcsolódna. Az útrendezés az egész Erzsébet hídig húzódó területet, az egykori határátkelő sávjait is érintené: parkolókat, járdaszigeteket, kanyarodó sávokat alakítanának ki az út mindkét oldalán. Az építkezés leghamarabb egy év múlva kezdődhet meg, a városvezetés keresi az együttműködést a parlamenti képviselőkkel is az ügyben – tette hozzá az alpolgármester.

Sztankó Annamária

Top