REAL-K

Dopping-ügybe keveredett a komáromi bajnok

Az Európa-bajnok Lévai István valószínűleg lemarad az idei olimpiáról

Maria Sarapova, a népszerű teniszcsillag nemrég jelentette be, hogy megbukott a doppingvizsgálaton. A kérdéses szer, a meldónium, néhány szívgyógyszer alapja, és január elsejétől került fel a tiltott anyagok listájára, tehát addig minden sportoló szabadon használhatta. Szlovákia legjobb kötöttfogású birkózója, a komáromi Lévai István is ilyen hatóanyagú gyógyszert szedett szíve védelme érdekében, s bár állítása szerint a tiltólista alapján abbahagyta az alkalmazását, egy február végi doppingteszten mégis megbukott. Ezzel pedig odalett az olimpiai szereplés.

levai

„A gyógyszert preventív módon szedtem, hiszen a édesanyám is szívbetegségben hunyt el“ – magyarázta a történteket a cas.sk-nak a tehetséges birkózó, aki értetlenül áll az ügy előtt, hiszen három hónappal az utolsó tabletta beszedése után is kimutatták szervezetében a meldóniumot. „Már decemberben figyelmeztettek arra, hogy be kell fejeznem a szer alkalmazását, és én így is cselekedtem. Remélem, hogy a helyzet mihamarabb tisztázódik, és tovább képviselhetem az országot, hiszen itt leltem új életre, a családommal együtt” – tette hozzá a dorogi származású sportoló, aki 2011-ben költözött Komáromba.

A sportoló két tesztet is abszolvált. Az egyiket február 22-én Dániában, a másodikat pedig március 4-én, Szlovákiában, a rostán pedig mindkétszer fennakadt. Ezt egyébként Lengyel Ferenc, a Szlovák Birkózó Szövetség komáromi származású elnöke is megerősítette. Az elnök tesvére, Lengyel Károly, István felkésztő edzője is megszólalt a témában, elsősorban csalódottságának és sajnálatának adott hangot: „A birkózás az életünk, szinte a nap 24 órájában ezzel foglalkozunk. Istit a saját fiamként kezelem, és elmondhatom, hogy példaértékű munkát végez. Biztos vagyok abban, hogy tudatosan semmi olyan szert nem használt, ami rajta lett volna a tiltólistán, ezért én még mindig hiszek abban, hogy a dolog rendeződik. A helyzet ugyanaz, mint a világban több száz másik élsportolónál, akik azért szedték ezt a gyógyszert, hogy a szívüket védjék, ráadásul teljesen legálisan. Tudniillik ezen a szinten az edzések nagyon megviselik a szervezetet. Nem adjuk fel, minden követ megmozgatunk, hogy végül számunkra pozitív módon érjen véget ez a rémálom.“

Megkérdeztük Horváth Attilát, a népszerű komáromi sebészt, aki szintén részt vesz Lévai pályafutásának egyengetésében. „Először is leszögezem: a szert nem tudták kimutatni Isti szervezetéből, csupán a hormonális változásoknak köszönhetően jutottak arra a következtetésre, hogy valamikor szedett ilyet. Azt tudni kell, hogy a meldónium szinte teljesen kiürül a szervezetből, kevesebb, mint egy hónap alatt. Nagyon sajnálom, ami történt, hiszen azt gondolom, hogy István akár érmet is hozhatott volna az olimpiáról.”

Szakmabeliek szilárdan állítják, hogy a január elsejei változás után több időt kellett volna hagyni az átmeneti időszakra, hiszen Lévai példája is azt mutatja, hogy az ominózus szert ennyi idő alatt nem lehet teljesen kimutathatatlanná tenni, hiába is álltak le vele a szabályokat betartani kívánó versenyezők. Ezt jól mutatja az is, hogy több neves élsportoló is jogi úton kívánja bizonyítani igazát.

Top