Az első hatban szeretnénk végezni

ropis

A komáromi röplabdacsapat első extraligás évében tisztességgel helytállt, most viszont már javában zajlik a felkészülés a következő szezonra. Ferencz László klubmenedzsert faggattuk a gárda jövőjével kapcsolatban.

Nagyjából másfél hónap választ el minket a következő kiírástól. Hogy állunk?
Jelenleg még mindig a háttérmunkák zajlanak, építjük a csapatot. A klub fejlődése szempontjából azon vagyunk, hogy optimális jövőképet alakítsunk ki reális célok kitűzésével. Minőségi röplabdát szeretnénk játszani, melynek elengedhetetlen feltétele a megfelelő képesítésű főállású szakedző.

Ha jók az információink, akkor már meg is van a csapat új vezetője. Ki ő?
Eredményes tárgyalásokat folytattunk, melyeknek köszönhetően az új mester már munkához is látott. Ő pedig nem más, mint Daniel Oravec. Rőcei (Revúca) születésű szakemberről van szó, aki nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkezik, és nem mellesleg többszörös magyar bajnok. Igazi szaktekintélynek számít. Az sem mellékes, hogy a magyar nyelv sem idegen számára, hiszen fiataljaink között sokaknak ez az anyanyelve, így a kommunikáció is zökkenőmentesebb lehet.

ropisek1Ferencz László klubmenedzser

Hogyan sikerült őt idecsábítani?
Eddig Nyitrán edzősködött, ismertük egymást, többször is találkoztunk. Már egy ideje jelezte, hogy szimpatikusak számára a törekvéseink. Szívesen jött Komáromba , az alapoktól kezdené a klub építését, és itt nemcsak a játékosokról van szó, hanem az edzőkről is.

Tehát a mostani csapattagok közül kerülhetnek ki a jövő oktatói is?
Jobbágy Lajos volt az, aki évtizedekig cipelte a hátán a komáromi röplabdát, na és persze Németh Ödön.  Ebből is látszik, az edző hiánycikknek számít mifelénk. Oravec úr szerint mindennek ez az alapja, éppen ezért páran a csapattól már most elvégezték az első fokú edzői iskolát. Örömhír, hogy több, régebben aktív játékos is bekapcsolódhat a közös munkába.

Elhangzott Németh Ödön neve is. Mi lesz az ő szerepe a jövőben?
Ő lesz a másodedzőnk, mindenben segíti majd Oravec úr munkáját. Ezenkívül a csapat körüli szervezés is az ő feladata lesz.

Beszéljünk a srácokról! Tavaly Boris Demeter volt az, aki teljesítményével kiemelkedett a mezőnyből, igazi vezéregyéniség lett. Várható, hogy a következő idényben több hozzá hasonló, minőségi játékos csatlakozik a csapathoz?
Először is elmondanám, hogy Boris jövőre is a csapatunk tagja marad. Másodsorban pedig örömmel jelentem be, hogy együttműködési szerződést írtunk alá a pozsonyi VKP-val.  Egy 11-szeres szlovák, és háromszoros csehszlovák bajnokról beszélünk. Nagy múltú, tapasztalt, óriási szaktekintéllyel bíró klubról van szó.

Miről szól ez a szerződés?
Csapatunk a jövőben Spartak VKP Komárno néven fog szerepelni, a mérkőzéseket továbbra is Komáromban játsszuk le. Pozsonyban is lesznek edzéseink, ami azért jó, mert ott nagyszerű feltételeket biztosítanak a fejlődéshez, és a szakmai munkához. Ennek a szerződésnek köszönhetően több nemzetközi rutinnal is rendelkező játékos fogja városunkat képviselni úgy, hogy nem kell őket súlyos pénzekért szerződtetnünk. Ami talán a legfontosabb: Sokat tanulhatunk a pozsonyi csapattól.

Hosszú távú szerződésről beszélünk?
Nincs kikötve, meddig fog tartani. Az én véleményem szerint amíg mindkét fél kedvezőnek ítéli meg az együttműködést, addig nincs ok a kenyértörésre. Minden szezon után átértékeljük a helyzetet, és annak alapján döntünk majd. Mi irányítunk, az extraligás részvételi jog is minket illet.

Akaratlanul is megfogalmazódik a kérdés: Egy ilyen nagy múltú csapatnak miért jó egy kisvárosi klubbal együttműködni?
Számos jó képességű fiatalt nevelnek ki, és így  lehetőségük lesz őket az extraligában játékban tartani. Persze a mi fiatal játékosainknak is jó alkalom lehet egy osztállyal lejjebb megismerkedni a felnőtt röplabdával, hiszen a pozsonyiak az első ligában indítanak csapatot. Természetesen fő célunk az volt, hogy klubunk ne veszítse el identitását, miközben komoly tényezővé válunk az extraligában. Hosszú távon szeretnénk mindezt saját nevelésekkel megvalósítani. Arra azért vigyázunk, hogy létszámban ugyanannyi komáromi legyen a csapat tagja, mint az előző idényben.

Honnan kerülhetnek elő eddig ismeretlen komáromi röpisek?
Támogatnánk egy sportosztály létrehozását valamelyik helyi középiskolában. Ez nemcsak nekünk, hanem más sportágak képviselőinek is hasznot hozhat. Akár más városokból is ide jöhetnének a legnagyobb tehetségek, és utána még a Selye János egyetemen is folytathatnák tanulmányaikat. Ezek a diákok itt volnának 9-10 évig, és be tudnának épülni a helyi sportéletbe. De szűntelenül keressük a fiatal talentumokat, például a facebook-os oldalunkon gyakran toborozzuk őket, valamint a környező települések bevonását is tervezzük.

Hagyományosan a klub rendezi a nyári Beach röplabda tornát is. Idén sem lesz másként?
Természetesen, ahogy az utóbbi 17 évben, idén is megrendezésre kerül ez az esemény. A megszokott módon, különböző kategóriákban mutathatják be a játékosok a tudásukat. Ezek az események nagyszerűen kinyújtják a szezont, és príma szórakozást nyújtanak minden érdeklődőnek. A játékosoknak is jó időtöltés mindez, nem beszélve a fizikai állapot fenntartásáról. Megemlíteném még a Belatti kupát, melyet augusztus végén rendezünk a komáromi sportcsarnokban.  Rajtunk kívül a Kecskemét (magyar bajnok), egy szlovák extraligás gárda,  valamint Brno (cseh extraliga) csapata vesz  részt. Itt már nagyon jól fel fogjuk tudni mérni, hol is állunk.

Röviden összefoglalva mit hozhat a jövő?
Legfontosabb célunk egyértelműen a fiatalok képzése, és bekapcsolása a sportéletbe. Másodsorban olyan játékkal szeretnénk előrukkolni, mely örömet okoz a nézőknek. Fontosnak tartjuk a szurkolók kiszolgálását, hiszen ők is a történet szerves részei. Törekszünk a folytonosságra, hiszen a régió fejlődése szempontjából a sport egy nagyon fontos tényező. Célunk az idei szezonban a  legjobb hatba bekerülni. Végül, de nem utolsósorban igyekszünk minél több támogatót – együttműködő partnert – bevonni, elérve azt, hogy a sport támogatásába fektetett anyagiakra ne mint kiadásra, jótékonykodásra, hanem mint egy kiváló értékarányos befektetésre tekintsenek. Ezúton is köszönjük az eddigi támogatásokat, biztatást, és várunk mindenkit sok szeretettel a mérkőzéseinkre!

Kovács Dávid

Top