Átépítik az uszoda nagymedencéjét

KOMÁROM. Jelenleg is folyik a fedett uszoda nagymedencéjének felújítása. Mélyebb lesz, így a jövőben majd hivatalos pólómeccseket is lehet benne rendezni. Leghamarabb novemberben használhatják újra a sportolók és úszni vágyók.

medence1

A képviselők idén 150 ezer eurót hagytak jóvá a komáromi fedett uszoda nagymedencéjének felújítására. Az úszómedence évek alatt egyre rosszabb állapotba került, a medence körüli járófelület alatt lévő padlófűtés már 25 éve nem működik, amit úgy próbáltak valamelyest ellensúlyozni, hogy külső radiátorokat szereltek fel. Azonban ez nem helyettesíthette kellőképpen a megfelelő fűtést, ami a működésképtelen szellőzőrendszerrel együtt évekig magas páratartalomhoz vezetett – ez pedig gyorsította a plafon állagának romlását, az úszómendence fémből készült falainak rozsdásodását, illetve az egész épületrész elöregedését.

Az uszodát üzemeltető Comorra Servis városi cég igazgatója, Nagy Tamás szerint a munkálatok megkezdése után még inkább egyértelművé vált, hogy a huszonnegyedik órában fogtak hozzá a rekonstrukcióhoz. „Még jó, hogy nem történt semmi baj“ – kommentálta a medence állapotát.

medence2

Felidézte, 2013-ban egy átfogó tervet készítettek az uszoda teljes felújítására, ami 1,8 millió eurós költséggel számol. Ekkora összeg azonban nem áll a város, illetve a Comorra Servis rendelkezésére. Ezért a legégetőbb felújításoknak szakaszonként láttak neki: négy évvel ezelőtt megújult a medencék feletti tetőszerkezet, majd két évvel később a tanulómedencét sikerült rendbetenni. A képviselők most a nagymedence rekonstrukciójára hagytak jóvá 150 ezret – tavasszal ugyanis az illetékesek betiltották használatát –, azonban ez az összeg vélhetően nem lesz elegendő. A bontási munkák megkezdése óta ugyanis kiderült, hogy a medence körüli járófelület alatti padlófűtést már nem lehet felújítani, teljesen újra kell cserélni. Emiatt vélhetően több tízezer euróval emelkednek a költségek – mutatott rá Nagy Tamás, hozzátéve, a Comorra Servis megpróbálja kigazdálkodni a többletkiadás fedezetét.

medence3

Jó hír, hogy a megújult medencében már megrendezheti hivatalos mérkőzéseit a komáromi pólóklub, mivel mélyítik – a jelenlegi 120-180 centiméter helyett 180-240 centiméterre, ami megfelel a vízilabdás előírásoknak, de például a búvárok számára is kedvező. A mélyítést úgy oldják meg, hogy egy kisebb falat húznak a medence szélére – ez a legköltséghatékonyabb megoldás.

Nagy Tamás elmondta, most sajnos biztosan nem jut pénz például az ablakok cseréjére, ezt az uszoda­rekonstrukció következő szakaszában – mondjuk jövőre – kellene megoldani, illetve folytatni a felújítást egészen addig, amíg az egész épület teljesen meg nem újul.

Ha minden jól megy, a megújult úszómedencét novemberben vehetik birtokba a sportolók és a lakosok, de decemberre mindenképp sikerül majd elvégezni a szükséges munkálatokat – tájékoztatott Nagy Tamás.

(cs)

Top