A fizetésnél fontosabb a távolság

Csökkent a nyilvántartott munkanélküliek aránya, de még mindig járásunkban a legmagasabb egész Nyugat-Szlovákiában. Sok olyan állástalan van, akik már nem is akarnak dolgozni, egyszerűen elszoktak a munkától, vagy még nem is volt munkahelyük. Nekik nyújthat segítséget a fiatalok foglalkoztatottságát segítő program, melyre a Komáromi járás több mint 1 millió eurót kap. Cikkünkből az is kiderül, mit tartanak fontosabbnak az emberek: a magas fizetést, vagy hogy ne kelljen sokat utazniuk munkahelyükre?

Sokan valószínűleg nem így érzik, de tény: az egy évvel ezelőtti adathoz képest több mint 1 százalékkal csökkent a munkanélküliségi ráta a Komáromi járásban, augusztus végén 14,51 százalékos volt. Azonban a korábbinál kedvezőbb statisztika ellenére is elmondható, továbbra is járásunkban a legmagasabb a nyilvántartott munkanélküliség egész Nyugat-Szlovákiában (lásd térképünket).

miera_aug2015Támogatják a fiatal álláskeresők elhelyezkedését

Javíthatja a helyzetet a kormány bejelentése, miszerint Nyitra megyében is beindul a fiatalok foglalkoztatottságát támogató program, melyre a munkaügyi minisztérium 5 és fél millió eurót különít el. A megyei keretből 1,126 millió euró jut a komáromi munkaügyi hivatalnak. A projekt célja, hogy támogassa a 29 év alatti, nyilvántartott álláskeresők számára munkahelyek létrehozását, illetve mentorált gyakorlatszerzését, betanítását – válaszolta kérdésünkre Daniela Rodinová, a munkaügyi minisztérium szóvivője. A létrehozott munkahelyek nyomán a fiatalok beléphetnek a munkaerőpiacra, tapasztalatot szerezhetnek, ami a későbbiekben is segítheti munkavállalásukat. A munkáltató az alkalmazott után fizetett teljes havi bérköltség egy részét igényelheti támogatásként, legfeljebb 9 hónap időtartamra, amennyiben teljesülnek a feltételek – többek között az, hogy legalább 9 hónapra veszi fel a fiatal munkanélkülit.

Fontosabb a bérnél, hogy ne kelljen sokat utazni

A foglalkoztatottság javítása érdekében a Komáromi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal a nyári hónapokban összesen 43 állásinterjút, munkaerő-toborzást szervezett, melyek során 1522 álláskeresőt hívtak be. Közülük 1413-an tettek eleget a felszólításnak és jelentek meg a toborzások valamelyikén. Jóval kevesebben, mintegy 325 fő jelezte, hogy elfogadná valamelyik felkínált munkát, közülük 178-nak sikerült elhelyezkednie.

De melyek a leggyakoribb okok, amiért az álláskeresők elutasítják a felkínált állást? Ida Janíková, a komáromi hivatal munkaügyi tanácsadója kérdésünkre elmondta, a legfőbb ok a túl nagy távolság, a legtöbb munkanélküli lakóhelyétől legfeljebb 50 kilométeres távolságig hajlandó utazni munka után – tehát maximum 1 órás utazást vállal be. Ez a fő oka annak is, hogy nagyon gyér az érdeklődés például a szlovákiai autógyárak kínálta állások iránt, hiszen ezek az említett távolságnál messzebb találhatók, és az emberek nem akarnak naponta több órát utazással tölteni, munkásszállóban lakni pedig már egyáltalán nem kívánnak. Hiába lehet jobban keresni a szlovákiai autógyárakban – nagyjából havi 600 eurót –, mint a magyarországi ipari parkok gyáraiban – 400 euró körüli bér –, az emberek mégis a közelebbi munkahelyeket keresik, melyek főként Magyarországon, így például Dél-Komáromban, Győrben vagy éppen Tatabányán elérhetőek. Érdekes adat, hogy egy friss kutatás szerint a távolabbról ingázók átlagosan jóval nagyobb fizetést kapnak – akár plusz 100-150 euróval –, mint a helyiek.

nokia-articleLarge

A statisztikákból kiderül, a Komáromi járásban jelenleg 7795 kedvezőtlen helyzetű álláskereső van – többségüknek több mint 1 éve nincs munkája, esetleg soha nem is dolgozott. Az elhelyezkedés szempontjából ez jelenti a legnagyobb problémát, hiszen a munkához való viszonyuk hiányzik, elfogadták ezt az életstílust, illetve beletörődtek abba, gyakran pedig nem is hajlandók rajta változtatni. Ez utóbbi csoportot vélhetően csak szociális-pszichológiai szaktanácsadással lehetne kimozdítani a „holtpontról“, motiválni őket, önbizalmukat fejleszteni, hogy visszatérjenek a munka világába. Rákérdeztünk arra, vajon okoz-e problémát a szlovák vagy magyar nyelv ismeretének hiánya (attól függően, hogy szlovákiai vagy magyarországi állásajánlatról van-e szó), a tapasztalanság, vagy éppen az elégtelen szaktudás, végzettség, mire azt a választ kaptuk, ez nem jellemző, hiszen a legtöbb esetben gyári munkáról, operátori munkakörről van szó, amelyhez az alapfokú végzettség is elegendő.

Jövő héten állásbörze Komáromban

A különböző gyári munkák mellett az elmúlt időszakban főként adminisztratív munkaerőt, pénzügyi tanácsadókat, fodrászokat, könyvelőket, szakácsokat és konyhai kisegítőket, kamionsofőröket, kereskedelmi képviselőket és mezőgazdasági dolgozókat kerestek járásunkban. A hivatal továbbra is folyamatosan szervez állásinterjúkat, de aktívan keresi is a régióban fellelhető szabad állásokat, akár hazai, akár magyarországi ajánlatról van szó. Ezekről lapunkban is beszámolunk, amennyiben tömeges munkaerő-toborzásról van szó – az aktuális állásinterjúkról az 5. oldalon olvashat.

Október 22-én, csütörtökön 9 és 13 óra között állásbörzére is sor kerül Észak-Komáromban, a sportcsarnokban. A munkaügyi hivatal és az EURES Európai Foglalkoztatási Hálózat szervezésében megvalósuló rendezvényen régiós és határmenti munkáltatók, közvetítő és munkaerő-kölcsönző ügynökségek is bemutatkoznak. Nemcsak az aktív álláskeresőknek érdemes ellátogatniuk, hogy megfelelő munkát találjanak itthon vagy külföldön, hanem utolsó évfolyamos alapiskolások és középiskolások is hasznos információkat kaphatnak pályaválasztásukkal, illetve majdani munkakeresésükkel kapcsolatban.

melo

Egyelőre nincs kézzelfogható eredmény

Négy hónappal ezelőtti összefoglaló cikkünkben is hangsúlyoztuk, a munkahelyteremtő beruházások régiónkba csábítása terén az állam tehet a legtöbbet, de a város – sőt a megye is – sok mindennel hozzájárulhat a sikerhez. Megkerestük az állami beruházásösztönző ügynökséget, a SARIO-t, azt tudakolva, milyen lépések történtek egy tömeges munkahelyteremtő beruházás Komáromba, vagy a régióba vonzásában, illetve van-e ilyen a láthatáron, de nem kaptunk választ.

Keszegh Béla, Komárom alpolgármestere annyit mondott, a nyár folyamán elkészült az a tájékoztató kiadvány, mellyel a potenciális befektetőket szólítja meg a város – öt nyelven. Lesz internetes változata is, illetve készül egy lista azokról a területekről, melyek alkalmasak a befektetők megtelepedésére. Nemcsak a városi ingatlanokat, de a magántulajdonba lévőket is feltüntetik. Tárgyaltak továbbá a SARIO-val, de potenciális beruházókkal is az elmúlt hónapokban, ám ezek az egyeztetések kezdeti szakaszban vannak. Értesüléseink szerint például egy török befektetői csoport érdeklődött, akik elsősorban a Dunát, mint vízi utat tartották nagyon előnyösnek Komáromban.

Hozzátette, a város részéről fontos előrelépés lehet, hogy készülnek az új, átfogó vagyongazdálkodási alapelvek, hiszen a befektetőknek jelzésértékű, hogy egy városban átláthatóak legyenek a játékszabályok. A város az állami támogatásokat kihasználva futtatja az aktivációs munkaprogramot, ahol 20 szakmunkást foglalkoztat az alpolgármester koordinálása mellett, aki hangsúlyozta, ez azért is előnyös, mert a város számos közterületi munkát és kisebb javítási munkát tud megoldani, szinte anyagáron.

Csaba Ádám

Friss infók a beruházásokról

Lapunk is beszámolt a Jaguar Land Rover tervezett nyitrai letelepedéséről (melyről még nincs végleges döntés ), azonban az említett okok miatt valószínűleg nem lesz nagy tolongás a Komáromtól nagyjából 65 kilométerre létesülő új munkahelyek iránt. A gyár megépülésének ugyanakkor biztos lesz némi pozitív hatása szűkebb régiónkra is, akár olyan beszállítók révén, melyek a közelben tevékenykednek, és a nyitrai gyár megrendeléseinek köszönhetően munkaerőre lesz szükségük. Szeptemberi hír, hogy a dél-komáromi ipari parkban nyitotta meg központi telephelyét az Agrotec Magyarország Kft., mintegy 70 embernek adva munkát, továbbá múlt pénteken az Alumetal cégcsoport is megtartotta első nyílt napját. Utóbbi járműipari vállalat 2017 végéig 150 új munkahelyet létesít Dél-Komáromban. A Foxconn leányvállalatával, a PCE Paragon Solutions Kft-vel kapcsolatban a tavasz folyamán elbocsátások merültek fel , ám értesüléseink szerint ez a veszély elhárult. Bár kerestük a céget, nem erősítették meg információinkat.

 

(Cikkünk a Delta október 12-i számában jelent meg)

Top