Új kocsikkal, gyakrabban viszik a szemetet

Két hónapja a KN Smart Servis városi cég szállítja a háztartási szemetet és a zöldhulladékot Komáromban. A napokban két új, Mercedes típusú kukásautóval bővült a vállalat gépparkja, ezen felül két új teherautó is szolgálatba állt. Bővült a személyi állomány, gyakrabban ürítik a kukákat a lakótelepeken, a zöldhulladékot is többször viszik el, mint korábban. Varga Tamás igazgató szerint a lakosság zöme kedvezően ítéli meg a változtatásokat, egyúttal arra buzdítja a komáromiakat, jelezzék, ha valamilyen problémával találkoznak a hulladékkezelés terén.

Március elsején vette át a hulladékszállítást a városi cég a korábbi magánvállalattól, a Clean Citytől. Varga Tamás alpolgármester – aki egyúttal a KN Smart Servis igazgatója is – kérdésünkre elmondta, néhány változást is bevezettek.

Heti háromszor mennek a lakótelepekre

Az eddigi két alkalom helyett már heti háromszor szállítják el a vegyes háztartási szemetet a lakótelepi kukatárolókból. A kukás autók nyomában – egy-két órával később – egy teherautós takarítóbrigád is felkeresi a hulladéktároló állomásokat, és összeszedik a kukákból esetlegesen kidobált, vagy a tárolók mellé illegálisan kihelyezett szemetet, továbbá a nagyméretű hulladékot, például kidobott öreg bútorokat. Varga Tamás elmondta, a hét elején négy rakományt tesz ki a felelőtlen és összeférhetetlen lakosok által termelt szemét, a hét második felében feleannyi a mennyiség. E téren ugyanakkor még lehetnek változások, mivel nem akarnak zöld utat adni az illegális szemetelésnek, ám első lépésként arra törekednek, hogy csökkenjen a rendetlenség a kukatárolók környékén.

A városi rendőrség egyébként egyre nagyobb hangsúlyt fektet az illegális szemetelők lefülelésére (erről bővebben az 5. oldalon), de felmerült az is, hogy a városi cég a jövőben igen kedvezményes áron szállítja majd el a nagyméretű hulladékot azoktól a lakosoktól, akik ezt kérik – akár a lakásból is leviszik. Tovább csökkentheti a szemétkupacok keletkezését, hogy idén folytatódik a kukatárolók befedése – összesen 255 ezer euróból.

Heti egyszer zöldhulladék

A családi házas övezetekben a megszokott napokon és menetrend szerint viszik el a vegyes szemetet, a zöldhulladék elszállítása viszont változik. Eddig havonta egyszer vitték el a biológiailag lebomló (zsákos zöld) zöldhulladékot – lekaszált fű, falevelek, kis gallyak –, most viszont már heti rendszerességgel. Sőt, egy családi ház immár két zöld zsákot kap erre a hulladékfajtára, de ha esetleg ennél többet rak ki a ház elé, akkor a plusz zsákokat is elviszik. A legfontosabb, hogy a zsákba tényleg csak zöld kerti hulladék kerüljön, és egyenesen a komposztálóba kerülhessen – jelenleg folyamatban az új komposztáló telep építése közel 1,3 millió eurós pályázati támogatásból és 283 ezer euró városi hozzájárulásból.

Hétfőnként a külterületeken gyűjtik össze a zöld zsákokat – tehát Kaván, Örsújfalun, Gyulamajoron, Kabátfalun, Cserháton stb. –, kedden pedig a „városi“ családi övezetek kerülnek sorra.

Két új Mercedes

Hogy a kertészeti és várostakarítási munkák mellett a hulladékszállítást is el tudja látni, a városi cég egyrészt bővítette a személyi állományát, másrészt a gépparkját is. Közbeszerzés útján két Mercedes típusú kukásautót vásároltak, melyek a napokban érkeztek meg – két hónapig bérelt kocsikkal végezték a hulladékszállítást. Egy kocsi 244 ezer euróba került.

Varga Tamás elmondta, a két új kukásautó a lehető legnagyobb rakterű a piacon. „Vario-press préssel vannak ellátva, aminek az az előnye a rotációs préssel szemben, hogy jobban összepréseli a hulladékot és könnyebben, gyorsabban lehet kiüríteni“ – jegyezte meg. Ezeken kívül egy kisteherautóval és egy nagyobb teherautóval is gyűjtik a hulladékot – utóbbiakkal elsődlegesen a zöldet.

Új telephelyre költöznek

További újdonság, hogy a KN Smart Servis hamarosan elköltözik a központi erőd szomszédságából, miután kinőtték a városi rendőrség melletti területet. A tervek szerint július elsejétől Singellő városrész nyugati csücskében lesz a telephelyük, egy olyan városi tulajdonú területen (a Körút és a vasúti sínek határolják), amelyet eddig a nyitrai központú Regionális Közútkezelő és Karbantartó Vállalat komáromi központja használt. A telken tucatnyi nagy garázs található, melyek teherautók parkolására is alkalmasak. Elképzelhető, hogy a Comorra Servis egyes gépei is ide költöznek majd, sőt, ha marad hely, magáncégek is bérbe vehetnek garázsokat.

Az új telephely

Varga Tamás szerint korai még mérleget vonni a KN Smart Servis új tevékenységével kapcsolatban, azonban a gyakoribb szállítás és a rugalmasabb reagálás szerinte már most látható, és a lakosok többsége pozitívan értékeli a változást. A KN Smart Servis egyébként ugyanakkora összegért végzi a szemételhordást, mint elődje, vagyis 5 évvel ezelőtti árakon. Hogy ez tartható lesz-e a továbbiakban, azt leghamarabb az idei év lezárása után lehet majd megmondani.

Szóljanak, ha gond van!

Fontos megemlíteni, hogy a konyhai biológiai hulladékot – barna kukák – továbbra is egy külsős cég, a Brantner gyűjti össze, a szelektált hulladék szállítását szintén ez a cég végzi, miután a RECobal gyártói felelősségvállalási szervezet (OZV) őket bízta meg.

Az igazgató arra kéri a lakosokat, bátran jelezzék, ha valamilyen visszásságot észlelnek a hulladékkezelés, a város tisztasága terén – igyekszenek mihamarabb orvosolni a problémát. Szemétkupacok, elburjánzott gaz, koszos járdák esetén is jelenthetik ezt a cég honlapján, a www.knsmart.sk weboldalon. Két külön telefonszámon is lehet bejelentést tenni vagy információt kérni. Kertészeti ügyekben a 0918 343 955-ös számot, hulladékkezeléssel kapcsolatban a 0905 989 508-as számot kell hívni.

(cs)

Komárom városi cége gyűjti majd a szemetet
Komposztáló épül 1,3 millió euróból
Így működik az új harcsási gyűjtőudvar
Egy komáromi évi 570 kiló szemetet termel

Top