Az első akadályt – ha nem is simán, de – vette a KFC, amely az idény legnagyobb téttel bíró mérkőzésén egy végletekig kiélezett csatában megszerezte a három pontot a Tatran Prešov együttese ellen. Ez azt jelenti, hogy utóbbi kiesett a szlovák élvonalból, a KFC pedig tovább reménykedhet, hiszen győzelmével az osztályozós helyen végzett a Niké ligában. A komáromi lila-fehérek ellenfele a II. liga második helyezettje, a Zvolen lesz. Hátra dőlni nincs idő, hiszen a párharc első mérkőzésére már kedden sor kerül Zólyomban, a visszavágót pedig négy napra rá, szombaton rendezik Aranyosmaróton.

Győzelmi kényszerben lépett pályára a KFC a Niké liga utolsó fordulójában a Tatran Prešov ellen. A képlet roppant egyszerű volt: ha nyer a komáromi együttes, megőrizheti élvonalbeli tagságát, ha viszont vereséget szenved, akkor két év után búcsúzik az első osztálytól. Némileg könnyebb feladat előtt álltak a vendégek, akiknek céljaik eléréséhez elég lett volna egy pont is.

A szombati mérkőzést parázs hangulat övezte: mind a komáromi, mind az eperjesi szurkolók kitettek magukért: még el sem kezdődött a találkozó, de a komáromi tábor már lila-fehér színben pompázott, de az eperjesi oldalon is eldurrant néhány zöld-fehér füstbomba. A vendégektől ezt egyébként is megszokhattuk, de jó volt látni, hogy a komáromi csapatot is milyen nagy létszámban elkísérték a szurkolók. A komáromi kemény mag csaknem megtízszereződött, mindenki átérezte, hogy a tét, vagyis az élvonalban maradás nem csekély.

Így voltak ezzel a KFC játékosai is, akik hatalmas elánnal és elszántsággal futottak ki a sűrű eső áztatta pályára. A hazai csapat egyértelmű fölényt alakított ki a mérkőzés elején, de egyszersmind nagyon figyelt a védekezésre is. A fegyelmezett játéknak meglett az eredménye: még fél óra sem telt el a mérkőzésből, amikor Mustafič révén megszerezte a vezetést a KFC. A Slovantól érkezett játékosnak nem volt nehéz dolga: egy jobb oldalról érkező beadás után Šimko ragyogó mozdulattal fejelt kapura. A labdát Bajza csak kiütni tudta – éppen Mustafič elé, aki a hálóba passzolt.

Domináns játék, korai vezetés és egy hatalmas Dlubáč-bravúr – az első játékrészben minden a komáromi terveknek megfelelően alakult, így egygólos vezetéssel mehettek szünetre a játékosok.

A második félidőt is jól kezdte a KFC, amely továbbra is veszélyesebben játszott ellenfelénél. A komáromiak érezték: nem szabad kinyílni, de azt is, hogy kellene még egy gól, hiszen az egygólos vezetés nem életbiztosítás.

A vendégek a 70. perc körül vették át az irányítást, amire számítani lehetett: ekkor ugyanis már őket sürgette az idő, az „életükért” játszottak. Nagy helyzetet ugyan nem dolgoztak ki, de nem lehetett tudni, hogy éppen melyik beadás után sikerül rést találni a komáromi védelemben.

A védelmi vonal – a csereként beálló Pillárral kiegészülve – bő 90 percig állta a sarat, ekkor azonban egy szögletet követő kavarodás után Ragáli elé került a labda, és a komáromi kapuba bombázott. Síri csend és összeomlás a komáromi oldalon, teljes extázis az eperjesieknél: a vendég szurkolók csaknem felrobbantak, a vendég kispad pedig a pályán ünnepelt. A hosszabbításból két-három perc lehetett már csak hátra… Innen visszajönni lehetetlen küldetés volt. A játékvezető azonban hiába mutatott középre, a VAR jelzett, hogy les miatt vizsgálja az esetet.

Hosszú percek teltek el teljes bizonytalanságban, az emberben felébredt a remény, de beleélni sem merte magát, hiszen annyiszor ítélt már ellenünk a VAR… Aztán végre megszületett a verdikt: az eperjesi gólt leshelyzet előzte meg. A komáromi tábor örömmámorban tört ki, a történet hátralevő része pedig már ismert. A KFC (ahogyan az ókori görögök mondták) megcselekedte, amit megkövetelt a haza: átvészelte a hátralevő időt, megszerezve ezzel a győzelmet, és az esélyt arra, hogy jövőre is – remélhetően már az új stadionban – az első osztályban játsszon. Ehhez már csak egy akadályon kell túljutnia a komáromi csapatnak. Ha ilyen kikezdhetetlen elszántsággal lépünk pályára a Zólyom ellen, ezzel sem lehet probléma.

KFC KOMÁROM – TATRAN PREŠOV 1:0 (1:0)
Aranyosmarót, 1950 néző. Vezette: Kružliak – Pozor, Štofik
Gól: 26. Mustafič
Sárga lap: 34. Mustafič, 66. Tamás N., 80. Dlubáč, 85. Druga, 90. Rudzan, illetve 45. Taraduda, 85. Souček

KFC: Dlubáč – Šmehyl, Šimko, Špiriak, Rudzan – Domonkos (76. Boďa), Ožvolda (79. Gamboš) – Tamás N.(65. Pillár), Bayemi (79. Druga), Ganbayar Ganbold – Mustafič. Vezetőedző: Czibor Norbert

Tatran: Bajza – Medveděv, Taraduda, Menich, Sipľak (67. Römling) – Begala (46. Sagna), Simon, Souček – Bernát (67. Masaryk), Barbosa, Regáli (76. Wolsztyňski). Vezetőedző: Erik Havrila

CZIBOR NORBERT: Mindenkinek tűzben égett a szeme az egész mérkőzésen

Győzelmi kényszerben lépett pályára a KFC, ami sosem egyszerű – különösen nem egy ilyen felfokozott hangulatú mérkőzésen. Milyen tervvel küldted pályára a csapatot?

– Az volt a tervünk, hogy mi domináljunk, de nem volt túl sok időnk a konkrét felkészülésre a Kassa elleni mérkőzés után. A nagyobb hangsúlyt a mentális felkészülésre fektettük, igyekeztünk a rossz dolgokat elfelejteni, a jókat pedig feleleveníteni. A tervünk az volt, hogy minél magasabban labdákat szerezzünk, már csak azért is, hogy így minél közelebb legyünk az ellenfél kapujához. Azt viszont el szerettük volna kerülni, hogy nagyon kinyíljunk. Ennek a tervnek megfelelően állítottuk össze a kezdőcsapatot is. Sokat gyakoroltuk a védekezésből a támadásokba való átmeneteket, a szabad területek megjátszását, illetve az egy az egy elleni párharcokat.

A terv a gyakorlatban is bevált, hiszen az első félidőben a KFC irányította a játékot, a komáromi csapat volt a kezdeményezőbb, ráadásul viszonylag hamar a vezetést is megszereztük. Mit mondtál a csapatnak az öltözőben, hiszen ekkor már nekünk állt a zászló, de azért tudhattuk jól, hogy az egygólos előny nem biztos, hogy elég lesz?

– Leginkább arra voltam kíváncsi, hogy ki milyen erőben érzi magát, hogyan bírja a megterhelést. Ne feledjük el, hogy egy rendkívül mély talajon játszottunk, ami nagyobb megterhelést jelent a játékosoknak. Ezentúl természetesen arra biztattuk a fiúkat, hogy ugyanilyen elszántan és fegyelmezetten kell tovább játszanunk. A 70. perctől kezdve eléggé magunkra húztuk az ellenfelet, ekkor át is álltunk egy háromvédős rendszerre. Átlövésekből, a kapu elé beívelt labdákból ugyan veszélyt tudtak teremteni, de igazán nagy helyzetig nem jutottak, éppen ezért úgy gondolom, hogy a védelmünk végig stabil tudott maradni. A probléma csupán az volt, hogy nagyon hamar eljutottak a tizenhatosunk elé, az utolsó húsz percben nagy nyomás nehezedett ránk. Egyébként a félidő után az ellenfelünk is változtatott, két erőcsatárral kezdett játszani, 4-4-2-ben. Fontos volt tehát a második félidő első 10-15 perce, éppen ezért ekkor a védelmi vonalunkat egy kicsit hátrébb húztuk.

Nagy helyzete valóban nem volt az Eperjesnek, de végül rendes játékidő lejárta után mégis betaláltak. Mit éreztél abban a pillanatban? Egyáltalán hogyan élted meg azokat a hosszú perceket, amíg a VAR meg nem hozta az ítéletet?

– Őszinte leszek: pár imát elmorzsoltam magamban. Hihetetlen nehéz pillanatok voltak. Láttuk azt az örömöt, amit az eperjesi játékosok átéltek, mi pedig körülnéztünk és mindenhol letört embereket láttunk… Egy világ omlott össze bennünk. De, amikor már láttuk, hogy lesz egy felülvizsgálat, nyilván azonnal elkezdtünk bizakodni, és türelmetlenül vártuk az ítéletet. Amikor pedig ez végre megszületett, elképesztő érzelmek szabadultak fel bennem, nem is emlékszem minden pillanatra. Feszültség és öröm – ezek az érzések fakadtak ki belőlem. Az utolsó három percben aztán már biztos voltam benne, hogy ez a győzelem meglesz. Ezek után nem létezik, hogy mi ezt a mérkőzést ne nyerjük meg. Nagyon örültem egyébként annak, hogy a játékosaim tökéletesen átérezték ennek a meccsnek a tétjét: senkit sem kellett külön motiválnom. Sőt, inkább megnyugtatni kellett őket annak érdekében, hogy ne pörögjenek túl. Mindenkinek tűzben égett a szeme az egész mérkőzésen. A hozzáállása mindenkinek extra volt, de nagyon sokat segítettek a szurkolóink is, mert végre hazai hangulatot teremtettek számunkra. Ennek lélektanilag nagyon nagy jelentősége volt.

Feltűnő volt számomra, hogy az utolsó három mérkőzésen, vagyis azóta, mióta te vetted át a csapat irányítását, azoknak a sokat próbált játékosoknak szavaztál inkább bizalmat, akik már évek óta lila-fehérben játszanak. Gondolok itt Bayemire vagy éppen Ganbayarra, akik, noha előtte is megkapták a lehetőséget, nálad abszolút kulcsembereknek számítottak. Jól látom?

– Jó az észrevételed, ez részemről tudatos döntés volt. Úgy voltam vele, hogy igazán veszítenivalónk nincs, és ha van olyan játékosom, aki igazán átérzi, mit jelent lila-fehérben játszani, akkor ennek a játékosnak kell lehetőséget adnom – még akkor is, ha éppen ennek a játékosnak taktikailag, technikailag vagy éppen erőnlétileg van egy kis lemaradása a posztriválisához képest. Márpedig nekünk vannak ilyen játékosaink: Bayemi és Ganba is ilyen. Mindketten szerepet vállaltak már az első osztályba való feljutásban és az első Niké ligás idényünkben is, elhivatottságuk és a hozzáállásuk megkérdőjelezhetetlen. Éppen ezért szavaztam nekik bizalmat.

Nincs még vége az idénynek. Vár ránk még egy nagy ütközet a zólyomi csapat ellen az osztályozón. Mennyire lehet veszélyes ránk nézve a második liga második helyezettje?

– A zólyomi csapat nem véletlenül lett második helyezett. Nagyon jó arányban keveredik ebben a csapatban a tapasztalat és a fiatalos lendület. Azaz: van több játékosuk, akik komoly első ligás tapasztalattal bírnak, és vannak fiatal feltörekvő tehetségeik. Ez éppen elegendő ok arra, hogy ne becsüljük le őket. Nagyon fontos, hogy két meccsben kell gondolkodnunk, ennek megfelelően meg kell jól terveznünk a rotációt: ki, mennyit és mikor játszik. Ráadásul mindkét mérkőzést furcsa időpontban játsszuk, az elsőt egészen korán (16:30), a visszavágót pedig meglehetősen későn (20:30) – ehhez is alkalmazkodnunk kell.

Langschadl Mátyás
(fotók: KFC, Tatran)

Kapcsolódó cikkeink:
Május végén adhatják át az új stadiont
Türelemmel, nyugalommal…