Költöznek a komáromi kutyák

Két héten belül elkészül Komárom új kutyamenhelye, így várhatóan még e hónapban a négylábú lakók is átköltözhetnek a gadóci elavult létesítményből a Harcsás városrészben kialakított új otthonukba.

A gadóci régi kutyamenhely már hosszú évek óta nem biztosított megfelelő körülményeket az ott élő állatok számára, ezért döntött úgy a város, hogy saját kasszájából 200 ezer eurót fordít az új menhely létesítésére. Az építkezés idén kezdődött meg Harcsás városrész erdős környezetében.

Harmincöt férőhelyet alakítanak ki, vagyis az új menhely kezdetben a gadócival megegyező befogadóképességgel működik majd. A korszerű kutyakennelek többsége állandó, stabil kialakítású, de mobil egységek is helyet kapnak. Raktárhelyiségek, szociális és higiéniai létesítmények is készülnek, amelyek megfelelő feltételeket biztosítanak a kutyák befogadásához, ellátásához és mindennapi gondozásához.

A KOMVaK városi vállalat biztosította a vezetékes vízellátást, emellett a villamosenergia-hálózatot is kiépítették. Az új létesítmény így nemcsak az állatok, hanem az ott dolgozók számára is lényegesen jobb munkakörülményeket teremt.

November elején várhatóan befejeződik a menhely építése, ezt követően kezdődik a próbaüzem. A négylábú lakók a forgalmas út mellől egy jóval csendesebb, természetközelibb környezetbe kerülnek, ahol több tér és nyugalom várja őket. Az új helyszínen továbbra is számítanak az önkéntesekre és az állatbarátokra, akik segíthetnek a kutyák gondozásában és rendszeres sétáltatásában.

Jövőre további kennelek kialakításával bővülhet a menhely befogadóképessége, emellett a város tervei között szerepel egy kisállattemető létrehozása is.

d

2,2 millióból fejlődhet Komárom

Top