Fejleszthetik a kikötőt és a Duna-partot

Az elmúlt évtizedekben komolyan akadályozta a komáromi kikötő és a belvárosi Duna-part fejlesztését, hogy a kikötő területének és a rajta lévő építményeknek más-más tulajdonosa van. Mostantól elhárult ez az akadály, miután a Verejné prístavy (VP – Közkikötők) állami tulajdonú részvénytársaság megvásárolta a telkeken álló épületeket.

Eddig is a Verejné prístavy állami vállalaté voltak a kikötő alatti telkek, augusztus elején pedig bejelentették, 170 millió euróért a komáromi és a pozsonyi kikötő is teljesen a tulajdonukba került – vagyis a komáromi kikötő esetében megvásárolták az építményeket is egy magánvállalattól. Korábban a több tulajdonos – és a megegyezés hiánya – bénította a jövőbeni beruházások beindítását.

„Ez egy kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy megkezdődhessen a kikötő fejlesztése, ami az egész régió számára fellendülést hozhat. Közel a magyar autópálya, van vasút, és itt vannak a folyók, vagyis ideálisak a körülmények egy logisztikai központ létrehozására. Az pedig ugyancsak egy nagyon fontos szempont, hogy a belvárosi Duna-part egy részét visszakaphassák a komáromiak, ott szabadon lehessen korzózni, turisztikai célokra használni” – mondta el megkeresésünkre Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Tény, minden jövőbeni beruházás függ majd a tulajdonostól, vagyis a Verejné prístavy vállalattól is. Ugyanakkor 2021-ben már átfogó terv készült a komáromi kikötőfejlesztésről, amely a város érdekeit is figyelembe veszi, és számol azzal, hogy a Duna-part egy része szabaddá válik. A város és a vállalat jó együttműködésének példája, hogy idén májusban, 70 év után, részben szabaddá vált a bejutás a spiccre, vagyis a Vág és Duna összefolyásánál lévő területre. Kiss Roman, a VP műszaki igazgatója akkor ígéretet tett, hamarosan egy további kerítést is elbontanak a spiccnél, és további területre engedik be a lakosokat.

Kerítésbontás a spiccnél – Kiss Roman a kép jobb szélén

A távolabbi jövőben pedig a kikötő fejlesztése is megkezdődhet, beleértve a belvárosi Duna-part felszabadítását.               

(cs)

Kapcsolódó cikkeink:
Hetven év után újra bemehetünk a spiccre
Újra korzózhatunk a komáromi Duna-parton?
Nem terveznek LNG terminált Komáromban
Memorandum a kikötőfejlesztésről

Top