Tanévnyitóra befejeződik az iskolai sportpályák felújítása

Komárom. Szeptemberre az összes önkormányzati alapiskola szabadtéri sportpályája megújul. Az elöregedett, repedezett aszfaltborítást korszerű, uniós normáknak megfelelő burkolatra cserélik – egy-egy kültéri pálya több sportág űzésére is alkalmassá válik. Sőt, végre újra lesz atlétikai futópálya Komáromban.

A különböző forrásokból (városi, külső pályázati, szülői) finanszírozott, összességében 400 ezer eurós felújítási programot még a múlt évben kezdték meg, de a járványügyi szigorítások miatt egyes intézmények esetében a munkálatok kivitelezése az idei évre tolódott. „Az elmúlt két évben az összes városi iskola konyháját felújítottuk, most pedig a mozgási lehetőségek bővítése a cél minden iskolában. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek számára a testnevelés órákon biztosítva legyenek a megfelelő feltételek, mivel az egészséges fejlődésük szempontjából létfontosságú a folyamatos mozgás biztosítása, a sportolás lehetősége. Felmértük az összes alapiskola sportpályájának állapotát, melynek során kiderült, a Rozmaring utcai iskola kivételével minden sportpálya elöregedett, aszfaltborításuk megrepedezett, ezért kidolgoztunk egy átfogó tervet a teljeskörű korszerűsítésükről, aminek nyomán már tavaly elkezdődtek a felújítások, és a közlejövőben mindenhol be is fejeződnek“ – tájékoztatott Keszegh Béla, Komárom polgármestere.

Elsőként, múlt év novemberében a Munka Utcai Alapiskola 43 ezer euróból megújult sportpályáját adták át. Ehhez húsz ezer euróval járult hozzá a város, a fennmaradó összeget pedig az iskola a saját költségvetéséből gazdálkodta ki. A felújítás első részében az elhasznált aszfalt új felületet kapott, majd erre került rá az a modern, rugalmas burkolat, amely a mostani előírásoknak minden szempontból megfelel. Az új rétegre több sportág pályája lett kijelölve, így a szabad mozgáson kívül különböző sportversenyek megrendezésére vált alkalmassá.

December elején a magyar kormány 419 millió 900 ezer forintos támogatásának köszönhetően vehette kezdetét az Eötvös Utcai Alapiskola teljeskörű felújítása.

A polgármester ezzel kapcsolatban elmondta, hogy „a támogatás elnyerésében nagyon nagy szerepe volt Majer Péternek az iskola igazgatójának, aki aprólékosan és részletesen kidolgozta a pályázat anyagát. A napokban befejeződött a multifunkciós műfüves – palánkkal, kézilabdakapukkal, kosárlabdaállvánnyal felszerelt – sportpálya kialakítása, amit az iskola egy eddig üresen álló területén alakították ki. Mindemellett a végéhez közelednek a kulcsfontosságú atlétikai pálya építési munkálatai is, így ennek az olimpiai sportágnak a komoly tradícióját újra tudjuk indítani a városban.“

A megfelelő atlétikai versenypálya hiányában mostanáig a Komáromi járás versenyeinek Érsekújvár adott helyszínt. Az iskola igazgatója Majer Péter már írásban jelezte is a Nyitra megyei oktatási hivatalnak, hogy szeptembertől vállalják a járási szintű versenyek lebonyolítását.

Nagy változásnak örülhetnek a Jókai Mór Alapiskola tanulói is, hiszen a régi, elavult salakos pálya helyén egy 80 ezer euró értékű multifunkciós sportpálya épült. Az önkormányzat 50 ezer eurós anyagi hozzájárulása mellett az intézmény a szülők 2 százalékos adófelajánlásaiból és szponzori adományokból fedezte az önköltségi részt.

A diákok a Határőr Utcai Alapiskola udvarán is az EU-s normáknak megfelelő, korszerű sportpályán fejleszthetik sportbéli adottságaikat és képességeiket – a város a felújítására 40 ezer eurót különített el, az iskola tízezer euróval járult hozzá a fejlesztéshez.

A J. A. Komenský Alapiskolában már korábban modernizálták a szabadtéri sportpályát, így idén a város a futballpálya füvesítését és az öntözőrendszer cseréjét finanszírozta.

Keszegh Béla kiemelte, hogy a város a lakosság számára is szeretne minél több sportolási lehetőséget biztosítani, ezért felújították a köztéri fittparkokat, bővítették a Holt-Vág menti sportolási lehetőségeket és fokozatosan új kerékpárutakat is kialakítanak.

Janković Nóra

Kapcsolódó cikkeink:
Épülhet a komvakos körforgalom
Százezer euró sportlétesítményekre
Milliós felújítás az Eötvös iskolában

Top