Mindenki evezhet a hajóban, csak ne a léket fúrja

A várakozásoknak megfelelően zajlott a választások nyomán felálló komáromi önkormányzat alakuló ülése. Keszegh Béla régi-új polgármester megtartotta korábbi két alpolgármesterét, az önkormányzati tanácsadó szervekben is viszonylag kevés változás történt.

November 24-én, a Tiszti pavilon dísztermében került sor Komárom új önkormányzatának alakuló ülésére. Az egyházak képviselői, komáromi intézmények és hivatalok vezetői, közéleti személyiségek is jelen voltak. Mint ismert, Keszegh Bélát elsöprő többséggel választották újra Komárom élére: a választók 34 százaléka járult az urnákhoz, háromnegyedük szavazott rá. Az ülés a Klapka induló dallamaival indult (és azzal is végződött), ezt követően a szlovák himnuszt játszották el. Előbb Keszegh Bélát iktatták be hivatalába újabb négy évre, majd a megválasztott képviselők is letették esküjüket, így megalakult Komárom új önkormányzata, mely négy évig vezeti a várost.

Közös hajóban

A régi-új polgármester székfoglaló beszédében rámutatott, a komáromiak véleményt mondtak a választásokon, kiértékelték az elmúlt 4 év önkormányzati munkáját, egyúttal azt is jelezték, a közeljövőben kikre bíznák ügyeik képviseletét. Megemlítette, a Covid-járvány és a jelenleg is tartó energiaválság komoly kihívás mindenkinek, de eddig a város helytállt. Hangsúlyozta, a 25 komáromi képviselőből 21-et újraválasztottak, amivel a polgárok jelezték, a munka folytatását akarják. Eddig Komáromban nem volt példa rá, hogy ilyen sok képviselőt újraválasszanak, ahogy arra sem, hogy 22 független kerüljön a testületbe.

Kitért arra, hogy országos szinten is nagyon alacsony a politikai kultúra, hiánycikk a kölcsönös tisztelet, a tények bemutatása, melyek az érdemi vita alapjai lennének. Ő azonban bízik abban, hogy Komárom példát mutat majd, hogy lehet másként is dolgozni a közügyek terén: a vélemények különbözősége mellett egymás iránti tisztelettel, békességben magyarok és szlovákok között, együttműködve az egyházakkal, civilekkel. „Munka mint a tenger, mindenkinek jut belőle bőven, aki a közös hajóban szívesen evez és nem a léket fúrja” – emelte ki Keszegh Béla, leszögezve: az életünk közös, Komárom a mi otthonunk.

Maradnak az alpolgármesterek

A polgármestert támogató Függetlenek Komáromért (4KN) 19 képviselővel a legerősebb képviselőcsoport a 25 tagú komáromi közgyűlésben – Molnár Marian, Gajdáč Ondrej, Vetter János, Ruman Patrik, Bujna Zoltán, Bende István, Szabó Csilla, Szayka Róbert, Ryšavý Boldizsár, Filkó Gabriella, Horváth Attila, Ipóth Szilárd, Vlček Erik, Varga Tamás, Kovács Dávid, Keszegh Margit, Stubendek László, Szénássy Tímea és Kopják Angelika tagja a csoportnak. A Szövetség listájáról három képviselő jutott be a testületbe – Andruskó Imre, Tárnok Magdaléna és Orosz Örs –, illetve további három független is tagja a helyi „parlamentnek” – Marek Anton, Korpás Péter és Feszty Zsolt.

Keszegh Béla már korábban jelezte, sem a városi hivatalban, sem az alpolgármesteri tisztségeket illetően nem tervez változtatást. Az ülésen kinevezte az eddigi két alpolgármestert: Varga Tamás teljes munkaidőben tölti be a tisztséget, Gajdáč Ondrej pedig – ahogy eddig is – 30 százalékos részmunkaidőben látja el feladatkörét az iskolaügy területén.

Tanács és bizottságok

Megválasztották az önkormányzatok mellett működő tanácsadó szervek tagjait, illetve a szakbizottságok esetén az elnökeit is. Ezekbe a választási eredmények nyomán kialakuló erőviszonyok alapján jelölhettek tagokat – képviselőket, külsős szakértőket – az egyes képviselőcsoportok.

A városi tanácsot – mely előzetesen véleményezi a később a képviselők elé kerülő határozati javaslatokat – a mindenkori polgármester vezeti. A tanács az alábbi 8 taggal működik majd: Varga Tamás, Gajdáč Ondrej, Keszegh Margit, Bende István, Stubendek László, Vetter János, Andruskó Imre, Feszty Zsolt.

Komáromban 5+2 szakbizottság alakult meg. Négy élén nem történt változás, a korábbi elnökök vezetik a továbbiakban is. Így a pénzügyi bizottságot továbbra is Ruman Patrik, a területtervezési, környezetvédelmi és városfejlesztési bizottságot Bujna Zoltán, az iskolaügyi és kulturális bizottságot Szénássy Tímea, az ifjúsági és sportbizottságot pedig Kovács Dávid. Két korábbi szakértői testületet viszont összevontak: az újonnan létrehozott szociális, lakásügyi és közrendi bizottság élére Tárnok Magda került. A felsorolt bizottságok mindegyikébe

8-8 tag került. Két további állandó „kisbizottság” is alakult 2+1 fővel: a panaszkezelési bizottság elnökévé Keszegh Margitot, a közérdekvédelmi bizottság vezetőjének pedig Varga Tamást választották meg.

Megemelték a polgármester bérét

Napirenden volt Keszegh Béla polgármester fizetésének kérdése is. Az elmúlt négy évben csak a törvényben rögzített alapfizetést kapta (bruttó 3887 eurót) – ez az adott település népességétől függ –, emiatt előfordult, hogy kisebb járásbeli városokban is többet keresett a helyi polgármester. Most viszont – Horváth Attila képviselő javaslatára – 30 százalékos emelést szavazott meg a testület (maximum 60 százalék lehet), ami azt jelenti, hogy Komárom polgármesterének bruttó fizetése 5050 euró lesz. Huszonnégy képviselő támogatta a béremelést. Az új képviselő-testület első rendes ülésére december 15-én kerül sor.

Csaba Ádám,
fotó: Jakó

Nem lesznek változások, folytatjuk a munkát
Keszegh Béla marad Komárom polgármestere

Top