Megnyitott az Európa

Csaknem egy évtizednyi zárva tartás után múlt szerdán délelőtt megnyílt a teljesen megújult Európa Hotel Komáromban. Előbb az éttermi rész és a kávézó kezdte meg működését: egy óra elég volt ahhoz, hogy szinte teljesen megteljenek. A hétvégén a kaszinó is megnyitotta kapuit, a szállodarész teljes körű felújítása viszont vélhetően csak jövőre fejeződik be. Az étterem főszakácsa Tatai Róbert séf.

Tavaly februárban egy részben magyarországi, részben szlovákiai – dunaszerdahelyi – tulajdonosi hátterű befektetői csoport vásárolta meg az Európa Hotel épületét egy pozsonyi árverésen, több mint félmillió euróért. Az ingatlan akkor már 8 éve üresen állt, fokozatosan egyre rosszabb állapotba került, falai közé hajléktalanok is beköltöztek: az egykor nagy presztízsű szálloda Komárom szégyenfoltjává vált. Közben a korábbi tulajdonosok nem fizették az adókat, illetve egyéb adósságokat halmoztak fel.

Tavaly februárban még ilyen látvány fogadta a belépőt

Az új tulajdonos és beruházó Európa Capital társaság tavaly nyáron mutatta be az épülettel kapcsolatos terveit, hangsúlyozva, a megújuló szálloda átépítésekor egyrészt a komáromi igényeket akarják kielégíteni, másrészt a szélesebb régióból várnak vendégeket – elsősorban az élő kaszinóba.

Kávézó és étterem

Múlt szerdán délelőtt egy sajtótájékoztató keretében nyitották meg az Európa Hotelt.

A kávézóhoz terasz is tartozik

Viniczai Tibor a tulajdonosi csoport képviseletében elmondta, bár a koronavírus okozott nehézségeket az Európa Hotel újjáépítése során – sőt jelenleg is okoz –, mégis valósággá vált tervük, és a földszinti rész elkészült. „Komoly, saját forrásból finanszírozott beruházást hajtottunk végre, melynek során jelentősen túlléptük az eredetileg előirányzott 3 millió eurós pénzügyi keretet. Ennek eredménye, hogy a korábbi, szocialista időket idéző épületből egy, a mai idők igényeit kielégítő komplexumot hoztunk létre” – mutatott rá.

Az étterem reggeliző része

Tučný József dunaszerdahelyi belsőépítész emlékeztetett, 16 hónappal ezelőtt húzták meg az első vonalat a tervezőasztalon, ma pedig egy nagyon összetett és bonyolult munka végére értek, hiszen az Európa átépítésének legnehezebb része lezárult. Hangsúlyozta, a felújítás során arra is figyeltek, hogy a komáromi örökség is megjelenjen, hogy – például a falakon látható képek segítségével – visszaköszönjön a város múltja is. Ugyancsak emiatt hagyták meg a komplexum korábbi nevét, hiszen az Európa Hotel neve fénykorában jól csengett. „Exkluzív, minőségi anyagot használtunk az átépítés során, a modern stílusvilágot ötvöztük a középkori eklektikussal” – fűzte hozzá a tervező.

Múlt szerdán a kávézó és az éttermi rész kezdte meg működését. A kávézóhoz – Caffe Europa – egy terasz is tartozik, az éttermi rész – ez a Fabrica 22 nevet viseli – pedig gyakorlatilag két részből áll, amelynek elkülöníthető első része a reggeliző helyiség, a másik pedig a tulajdonképpeni étterem. Mindhárom egység nagyjából 40-40 fő befogadására alkalmas, azaz egyszerre 120 vendéget tudnak kiszolgálni – mutatott rá Kovács Pál, az étterem és a kávézó rész menedzsere.

Tatai Róbert (középen) az étterem főszakácsa

Elhangzott, a jövőben az étteremhez is szeretnének egy kisebb teraszt csatolni. Az étterem főszakácsa széles körben ismert, hiszen a bősi származású Tatai Róbert a séf, aki három évvel ezelőtt megnyerte az egyik kereskedelmi csatorna séfversenyét. A hotelnek külön cukrásza van. A tulajdonosok és a hotel vezetői hangsúlyozták, a kávézóba és étterembe mindenkit várnak, a komáromiakat éppúgy, mint a távolabbról érkezőket. A komáromiak egyébként gyorsan lecsaptak a megújult hotelre, hiszen a nyitás után pillanatok alatt majdnem teljesen megtelt az étterem.

Kaszinó: budapestiekre is számítanak

Némileg más a helyzet az élő kaszinóval, ahová szélesebb régióból várnak látogatókat, beleértve a budapesti vendégkört is. A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, nem egy újabb játékgépes termet nyitnak, amelyből jó pár akad szerte a városban, hanem egy élő kaszinót, krupiékkal, amire más törvényi előírások vonatkoznak.

A kaszinó 0-24 órában tart nyitva, csak megfelelő öltözékben látogatható. A létesítmény belső része teljesen be van kamerázva – sőt, az épület előtt is találhatók biztonsági kamerák –, külön arcfelismerő beléptető rendszer van a kaszinó bejáratánál, ami kizárja, hogy szerencsejáték-függő szenvedélybetegek beléphessenek.

A 900 négyzetméteres kaszinó 5 élő játékasztallal, 18 pókerasztallal, 50 játékgéppel indul, de két elektromos rulett is várja a vendégeket. Egy központi teremből, egy külön pókerhelyiségből, valamint egy VIP-részből áll.

Jelentős nemzetközi pókerversenyek rendezését tervezik, amelyeken akár ezren is elindulnak, és akár egy hétig is tartanak. Ez a város turizmusán is lendíthet, hiszen a játékosok nemcsak a hotelben tartózkodnak majd, bizonyára körbenéznek a városban, fogyasztanak, pénzt költenek. A póker egyébként ma már inkább számít szellemi sportnak, mint szerencsejátéknak, hiszen az élvonalbeli játékosok lapjárástól függetlenül folyamatosan sikeresen szerepelnek egy-egy versenyen, azaz a tudás számít.

18 pókerasztal várja a játékosokat

Jövőre indul a szálloda

Az Európa Hotel 80 alkalmazottal kezdte meg működését, kisebb részben magyarországi, többségében azonban szlovákiai, régióbeli munkavállalókkal, akik között fiatal pályakezdők is szép számmal kaptak lehetőséget. Hamarosan további alkalmazottakat is felvesznek, különösen akkor, amikor a szállodarész is beindul. Erre valószínűleg csak jövőre, nyár elején kerül sor. Az első és a második emeleten összesen 50 szoba újul meg teljesen. Mind a szobákkal, mind a többi szolgáltatással 4 csillagos színvonalat céloztak meg.

Újságírói kérdésre válaszul elhangzott, az éttermi rész legfeljebb 100 fős rendezvényekre is kibérelhető – ez egyben azt is jelenti, hogy nagyszabású szalagavatók megtartására nem nyílik lehetőség. A rendelkezésre álló szűkös hely miatt a korábbi belső teret fel kellett számolniuk – ezért is tervezik egy további kiülős rész kiépítését az utca irányába. A hotel előtti járdák egyébként az épülethez tartoznak, a parkolókat pedig a várostól vették bérbe. Bérleti díj fejében ezeket, valamint a főút túloldalán lévő további városi parkolókat felújították.

Csaba Ádám

Kapcsolódó cikkeink:
Elkészültek a parkolók
Megújuló Európa: pókerközpont, szálloda, étterem
Megvették a volt Európa Hotelt

Top