Jelképes és értékes ajándék



Különleges karácsonyi ajándék készül a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ és a Komáromi Jókai Színház szervezésében, civil kezdeményezés nyomán. Hamarosan kapható lesz ugyanis az a hanghordozó, melyen neves felvidéki zenészek, színészek, énekesek szólalnak meg egy-egy produkció erejéig. Az Ünnepváró című CD felvétele a napokban fejeződik be.

Az ünnepi lemez egy civil ötlet nyomán születik meg. Mivel a járvány miatt nehéz helyzetbe kerültek kulturális intézményeink, Keszegh Margit és Kollár Zoltán – mindketten aktív közéleti személyiségek – úgy döntöttek, megpróbálnak segíteni. Támogatási felajánlásukkal megkeresték Komárom két legnagyobb kulturális intézményét, és miután egyeztettek a Jókai Színház színész-igazgatójával, Gál Tamással, illetve a helyi VMK vezetőjével, Lakatos Róbert brácsaművésszel, a két igazgató javaslatára úgy határoztak, egy kézzelfogható és értékes ünnepi CD-t készítenek felvidéki művészek bevonásával, a lemez eladásából befolyó pénzösszegből pedig a színház és a VMK működését támogatják. Ezáltal minden vásárló hozzájárulhat a két intézmény megsegítéséhez, miközben egy színvonalas, egyedi és ünnephez méltó ajándékkal gazdagodik, amely kultúraigényét is kielégíti ezekben a feszültséggel terhes hónapokban.

Szinte minden megszólított művész azonnal igent mondott a szervezők megkeresésre, mindannyian ingyen vállalták szereplésüket. Dráfi Mátyás, Gál Tamás, Kiss Szilvia, Mokos Attila, Rák Viktória, Emmer Péter, Derzsi György, Farnbauer Péter, Zsapka Attila, Vadkerti Imre, Bertók István, Lakatos Róbert, Hanusz Zoltán, Csiba Júlia, Sipos Dávid, Iván András, Kuczmann Ágnes és a Beliczay vonósnégyes is hallható lesz a CD-n – már a felsorolásból látszik, hogy nemcsak a zenei műfaj képviselteti magát, hanem prózai és verses produkciók is hozzájárulnak a karácsonyi hangulathoz. A zenei rendező Lakatos Róbert, a szakmai koordinátor pedig Varga Emese dramaturg.

„Példaértékűnek tartom a CD létrejöttét. Ez annak bizonyítéka, hogy összefogással rengeteget elérhetünk akkor is, ha nehéz helyzetbe kerülünk. Talán soha nem születik meg egy ilyen értékes és színes kulturális alkotás, ha nem szembesülünk a járvány okozta megpróbáltatásokkal” – mondta el lapunknak Keszegh Margit, a nemes kezdeményezés egyik elindítója. Hozzátette, további támogatók jelentkezését is várják annak érdekében, hogy több példányban készülhessen el a CD. Akik önkéntes felajánlásukkal hozzájárulnának az elkészítés költségeihez, Keszegh Margitnál, Kollár Zoltánnál, illetve a VMK gazdasági igazgatójánál, Katona Gábornál, a 0917 749 692-es telefonszámon érdeklődhetnek a részletekről.

A hanghordozó korlátozott példányszámban készül, december 10-e táján vélhetően már kapható lesz Komárom több pontján is. Egyelőre annyi biztos, hogy az Egressy Béni Városi Művelődési Központban meg lehet majd vásárolni.

d

(Cikkünk a Delta november 24-i számában jelent meg.)

Újra játszik a színház
Ezüstfenyő áll majd a Klapka téren

Top