argument paper to buy online tutoring homework help do my assignment free order history papers

Egyre kevesebb az elsős a városi magyar iskolákban

Gúta. A város egyetlen szlovák alapiskolájába íratták a legtöbb gyereket, miközben a két városi fenntartású magyar iskolánál a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont is népszerűbb lett. A városvezetés is érzi, valamit tenni kell, folyamatban van a megoldások keresése. Az egyik lehetőség, hogy újra napirendre kerül a Corvin Mátyás Alapiskola és a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola egyesülésének kérdése.

Horváth Árpád, Gúta polgármestere kérdésünkre elmondta, neves külsős szakértők bevonásával igyekeznek megoldást találni arra a problémára, hogy a két városi fenntartású magyar iskola diáklétszáma évről évre csökken – elsősorban a korábban jóval népszerűbb Corvin Mátyás Alapiskola esetében, ahová 4 éve még 56 leendő elsőst írattak be, most viszont csak 21 iskolaköteles gyereket, akik közül 4-en vélhetően halasztanak is. A II. Rákóczi Ferenc Alapiskola pedig már évek óta küzd az alacsony diáklétszámmal, idén ugyan némileg javítottak a beiratkozási statisztikán, ám ezzel együtt is látható, hogy az említett két városi magyar iskola jócskán elmarad az egyházi fenntartású iskola és a szlovák tannyelvű iskola népszerűségétől.

Layout 1

A polgármester elmondta, az idei beiratkozási számokból még inkább szembetűnő, hogy megoldást kell találni a gútai iskolaügy problémáira. Mint mondta, a járványügyi intézkedések miatt egyelőre nem tudták megszervezni azt a szakmai tanácskozást, melyen olyan pedagógiai szaktekintélyek vennének részt, mint Albert Sándor professzor, Fodor Attila, a Comenius Pedagógiai Intézet vezetője, Szőköl István, a komáromi Pedagógiai Módszertani Központ igazgatója, a gútai iskolák igazgatói és illetékesei, továbbá a városi képviselők is. „Aktívan foglalkozunk iskoláink helyzetével, költségvetésükkel, azt azonban egyelőre nem tudom megmondani, hogy az említett, szélesebb körű szakmai tanácskozást mikor és milyen formában tudjuk megtartani“ – fűzte hozzá Horváth Árpád. Arra a kérdésünkre, hogy ismét napirendre kerülhet-e a két városi magyar iskola egyesülése, azt felelte, ez a lehetőség benne van a pakliban, de az egész problémakört átfogó módon, a szakértők véleményének figyelembe vételével szeretnék kezelni.

A legutóbbi három év gútai beiratkozási adataiból az is látszik, hogy hiába van három magyar alapiskola a városban, egyre népszerűbb az egyetlen szlovák tannyelvű intézmény, és figyelembe véve Gúta nemzetiségi arányait, az is megállapítható, hogy egyre több magyar gyereket a szlovák iskolába íratnak be szülei.

Takács Imre, a gútai közös tanügyi hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint már most látható, hogy lesznek halasztások a helyi alapiskolákban: a Rákócziban két gyerek, a Corvinban 4-5, a Komenskýban 4, az egyházi iskolában pedig várhatóan 3 beíratott gyermek kap halasztást, azaz idén szeptemberben még nem ül be az iskolapadba. Ugyanakkor előfordulhat, hogy egy gyereket csak a későbbiekben íratnak be szüleik valamelyik intézménybe.

(cs)

Kétszer annyi magyar elsős mint szlovák Komáromban

Szuperiskola vagy önfelszámolás?

Értelem és érzelem – három évvel ezelőtti kommentárunk

Mi lesz a magyar iskolák sorsa Gútán?

Top